Kezeld a depressziót mozgással: heti háromszor is elég hozzá edzeni

Heti háromszori, legalább tizenhét hétig tartó mozgással hatékonyan felveheted a harcot a depresszióval. De vajon mindegy, mit sportolsz?

A súlyos alváshiány, de már a hat óránál kevesebb pihenés is hajlamosíthat depresszióra, számos lehetséges ok közül azonban ez csak egyetlen magyarázat az érzelmi élet ilyen jellegű zavarára. Ahogy a kiváltó okok között is akad több, úgy a megoldási javaslatok tára is végtelen: van, aki az étkezésben, más a gyógyszerekben, és olyan is, aki a sportban keresi a gyógyírt rá. A Fitness Science azt vizsgálta, mely mozgásformák a leghatékonyabbak a depresszió ellen. 

shutterstock 499280881

A sport megszakítja az ördögi kört

Kiindulópontunk, hogy a sport csökkenti a depressziót, illetve kialakulásának kockázatát, amennyiben hetente legalább háromszor végezzük (és nem vagyunk mellé brutál sportemberek). A mechanizmus egyszerű, jól szemlélteti az ide kattintva elérhető ábra, ami körülbelül így hangzik: a depressziós állapot pszichoszomatikus panaszokat okoz és negatív testképhez, alacsonyabb kompetenciaszinthez vezethet (ezek mind vissza is hatnak az állapotra). 

Majd ezek inaktivitást váltanak ki (ami szintén visszahat rájuk), amely pedig fizikai aktivitás csökkenéséhez, rossz kondícióhoz vezet, ami tovább fokozza a depressziós érzelmi zavart. Ha azonban a kört megtörjük és mozogni kezdünk, akkor megszakítjuk az öngerjesztést. 

De melyik sport legjobb?

hogy a Fitness Science írja egy 2005-ös tanulmány alapján, a depresszió elleni küzdelem szempontjából mindegy, hogy heti háromszor vagy ötször mozgunk, a lényeg a rendszer. Hatékonyság szempontjából az is mindegy, hogy ellenállásos (pl. súlyzós) edzést vagy kardiót választunk: a lényeg, hogy ne alibizgessünk, hanem terheljük meg magunkat alaposan.

Ehhez mindkét edzést legalább heti háromszor kell végeznünk, utóbbit a maximális szívfrekvencia (kb. 220 mínusz az életkor) 80-85%-án legalább harminc percig, előbbit pedig gépenként/feladatonként háromszor, nyolc-tíz ismétléssel érdemes csinálni, a bírt maximális súly 80 százalékával. Fontos, hogy az ellenállásos (súlyzós) edzést NE egymást követő napokon végezzük! Ha esetleg a Tai Chi szerelmese vagy, akkor szintén heti három alkalom ajánlott, edzésenként 45 perccel számolva.

Azt mindenki eldöntheti maga, hogy egyedül vagy csoportosan szeretne sportolni, ám bármit is választasz, tarts ki és csináld legalább 12 hétig. A lap azt ajánlja, mindenképp felügyelje valaki az edzéseket, hogy rendszeresen motiválják a résztvevőket, és hogy biztosan jól végezzék a gyakorlatokat, valamint, hogy megelőzzék a lógást.

Oszd meg másokkal is!
Mustra