Képes lennél nem enni egy napig? Most kiderül

Alapesetben a tested és a lelked is jobban lesz, ha több pihenőt adsz az emésztőrendszerednek. Vannak azonban ellenjavallatok is.

Az időszakos böjtölés nemcsak a plusz kilók ellen jelenthet megoldást, de segíti az anyagcsere-folyamatokat és az immunrendszer működését, felturbózza az agyadat, és úgy általában is közelebb kerülhetsz általa tested saját jelzéseihez.

Az éhségérzet ugyanis eredetileg a szervezet belső üzenete arra, hogy együnk.

Ezt azonban számos külső inger (például a látványpékségből kiáradó illatok a mozgólépcsőn), szokás (például az ebédidő, vacsoraidő stb.) és más körülmény (például a tányérok mérete) is befolyásolhatja, így sokszor nem is azért eszünk, mert valóban éhesek vagyunk. Az időszakos táplálékmegvonás többek között ezt is segít helyretenni, és egészségesebb, testünk tényleges igényein alapuló étkezési szokásokat kialakítani.

A böjt azonban maga is egy szokás, melyet egyesek könnyebben, míg mások csak nehezebben tudnak beiktatni mindennapjaikba. És persze ezen belül is vannak, akik az 5:2 rendszerre esküsznek, és vannak, akiknek inkább az egy napon belüli idősávok jönnek be. Az időszakos böjtölés pozitív hatásairól részletesen írtunk már korábban, most pedig Lisa Jubilee és Robin Foroutan amerikai dietetikusok tanácsai nyomán abban is segítünk eligazodni, kinek érdemes a leginkább elgondolkozni egy ilyen típusú életmódreformon.

Szoktál böjtölni?
Szoktál böjtölni?

Az időszakos böjt neked való, ha…

  • …igazi mindent vagy semmit személyiség vagy. Aki hajlamos a fekete-fehér gondolkodásra, nehezebben kezeli a botlásokat. Az ilyen ember, ha beleszalad egy desszertbe az étteremben, azt mondja: „Most már úgyis mindegy, úgyis dobhatom a kukába az egészet, akkor már betolom azt a háromnegyed kiló Nutellát is otthon”. Ő vagy böjtöl, vagy nem. Vagy diétázik, vagy nem. Ez pedig főleg hosszú távon veszélyes, hiszen az egész „terv” borulhat. Az időszakos böjtölésben elég viszont az aznapra koncentrálni, így talpra állni is könnyebb egy-egy kisiklás után.
  • …mindig éhes vagy. Akár úgy, hogy gyakran éhség nélkül is megjön az étvágyad (például stresszhelyzetben vagy éppen örömödben), akár úgy, hogy könnyen túleszed magad (vagyis mire a telítettségérzet tudatosulna, már túl vagy a szükséges kalóriamennyiség másfélszeresén). A böjt ebben nemcsak a hormonháztartásod optimalizálásával, de azzal is segít, hogy közelebb visz a tested jelzéseihez, jobban megtanulsz figyelni azokra.
  • …szeretnél tenni az öregedés ellen. Az átmeneti táplálékmegvonás egyrészt elősegíti a növekedési hormon kiválasztását. Másrészt enyhe stresszt jelent a sejtek energiaraktárainak, a mitokondriumoknak, végső soron pedig mindkét folyamat felgyorsítja a sejtek regenerációját. Ha pedig ez nem lenne elég, a kutatási eredmények szerint a böjtölés pozitív hatással van a BDNF-fehérje termelődésére is, ami az agy folyamatos megújulásában (és így a szellemi teljesítőképesség megőrzésében) játszik kulcsszerepet.
  • …prediabéteszben szenvedsz. Vagyis kórosan magas a vércukorszinted, de nem érted még el a cukorbetegség szintjét. Kutatási adatok bizonyítják, hogy az időszakos böjt segíthet rendbe tenni az inzulinháztartásodat. A gyakori evéssel a szervezetednek rengeteg inzulint kell termelnie a vérrel áramló cukor hasznosítására. A magas vércukorszint ugyanakkor arra utal, hogy a hormon nem látja el megfelelően ezt a funkcióját, érdemes tehát adni egy esélyt annak, hogy bizonyos rendszerességgel átmenetileg tehermentesítjük a rendszert.
  • …nem tudod leadni azt a bizonyos 5 (10, 15) kilót. A böjt segít a fogyásban. Nemcsak azért, mert kevesebb tápanyagot viszel be, de azért is, mert az egész emésztőrendszered optimálisabban tud működni. Egyszerűen fogalmazva jobban hasznosul, amit megeszel.
Enni vagy nem enni
Enni vagy nem enni

Az időszakos böjt mégsem neked való, ha…

  • …gyógyszert szedsz a vércukorszintedre. Akiknek inzulint vagy más hasonló gyógyszert (például metformint) írt fel az orvos, rendszeresen kell ennie. Számukra a böjt – a vércukorszint drasztikus zuhanása miatt – akár halálos is lehet.
  • …szénhidrátfüggő vagy. Az aránytalanul sok szénhidrátfogyasztás, különösen a finomított szénhidrátok esetében radikális vércukorszint-ingadozással jár. Ilyen esetekben a böjtölés nem fogja meghozni a várt hatást, csak a vércukorszint zuhanásával járó éhséget és ingerlékenységet.
  • ...ha evészavarral küzdesz vagy küzdöttél. Anorexia esetén például az evésmentes időszakok rendszeres beiktatása nagyon könnyen megcsúszhat, és a betegség kiújulásához vagy súlyosbodásához vezethet. Az időszakos böjtölés evést engedő, illetve az evést visszaszorító fázisai kísértetiesen emlékeztetnek ráadásul a bulimia falás-tisztulás epizódjaira, melyek így ugyancsak a még nagyobb szélsőségek felé mozdulhatnak.
  • ...terhes vagy. Ez reméljük, nem szorul részletesebb magyarázatra...
  • ...a gyógyszeredet étkezéssel kell bevenni. Például reggelivel vagy vacsorával. Ez sok esetben nem feltétlenül gond, mindenképpen kérdezz azonban rá az orvosodnál, hogy fér meg a böjt és a gyógyszerszedés egymással. Ha rendszeresen szeded, érdemesebb lehet az 5:2 rendszer helyett a napi idősávos vonalban gondolkodni, ahol a gyógyszer beszedéséhez ajánlott időszakot jelölöd ki az evésre. 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek