Félsz, védekezel, vagy nem törődsz a kullanccsal?

Mindent egybevetve jórészt a szerencsén múlik, hogy találkozik-e az ember élete során fertőzött kullanccsal, vagy sem, és elkap-e valami ronda kórt. A kullancs által terjesztett agyvelőgyulladás ronda betegség, de szerencsére ritka, és van ellene védőoltás. A Lyme-kór ellen viszont nincs tuti védelem, de legalább kiheverhető. Soroljuk, hogy mik a lehetőségek a védekezésre.

Mi itt a Kárpát-medencében elég jó helyen élünk, nem fog minket elvinni a cunami, nincsenek erős földrengések, és az sem túl valószínű, hogy megesz bennünket a tigris, vagy megharap egy kobra. A természet viszont mindig kompenzál, van helyette apró kis kullancsunk, ami sunyi módon képes óriási galibákat okozni.

shutterstock 24041587

A kullancsok ilyenkor tavasszal, és a nyár elején, illetve a nyári esők után a legaktívabbak, pont ugyanakkor, amikor mi, emberek is. Ami érthető: ilyenkor már nem fázunk, de még nemcsak pihegni vagyunk képesek, mint a kánikulában. Habár a végeredmény szempontjából teljesen mindegy, hogy augusztusban, vagy áprilisban fúródott-e belénk a kis rohadék.

Rendkívül tudatosan élő, és egészségesen táplálkozó barátnőm, aki kapott már Lyme-kórt, és hónapokig feküdt miatta bénultan, fel is állította a tételt: az az életmód az egészséges, ami közben nem ugrik az emberre fertőzött kullancs. Ezzel nagyjából fején is találta a szöget: sajnos csak szerencse kérdése, hogy mit dob nekünk a gép, belénk mászik-e a dög, vagy sem, ha igen, fertőzött-e, vagy sem, és ha fertőzött, akkor mivel?

Persze vannak módok a védekezésre, soroljuk, és döntse el mindenki, hogy mennyire tartja életszerűnek.

A kullancsok által leggyakrabban terjesztett betegségek a Lyme-kór, és a kullancs enkefalitisz, ami agyvelőgyulladást jelent, és nem kívánjuk senkinek (mondjuk más betegséget sem, nyilván, de ezt aztán tényleg nem). A kullancs enkefalitisztes esetek fele szövődménymentesen zajlik le, azonban még ilyenkor is gyakran visszamarad visszatérő fejfájás, memóriazavar, görcshajlam. A súlyos esetekben pedig, ami egyáltalán nem ritka, gyökeresen megváltozik az élete a betegnek, kénytelen például feladni az állását, iskoláját a szellemi és fizikai teljesítménycsökkenés miatt.

A kullancs enkefalitisz ellen van védőoltás, amit a háziorvos fel tud írni, és be tud adni, viszont egyáltalán nem olcsó, és hónapokig is eltart, mire a teljes védettség kialakul. Igaz, lehet gyorsítani az ügyön, ha nagyon muszáj. Az Encepur nevű oltóanyagból egy adag 9 ezer forintba kerül, és kell belőle három, majd három év múlva ismételni kell. Ez azt jelenti, hogy ha egy négytagú családot szeretnénk védettnek tudni, az több mint százezer forintba fog kerülni.

2015-ben 24 kullancs által okozott agyvelőgyulladásos esetet regisztráltak Magyarországon, de a számuk Európában és a világban rohamosan növekszik. Magyarországon egyébként leginkább a dunántúli megyékben, és az Északi Középhegységben laknak fertőzött kullancsok.

Mechanikai védelem is létezik

A kullancs által terjesztett fertőzések számának megnövekedése mögött két okot látnak a szakemberek: egyrészt a klímaváltozást, másrészt pedig, hogy az emberek egyre több időt töltenek a szabadban, ami egyébként tök jó, kivéve, ha jön a fertőzött kullancs. Természetesen vannak jól bevált módszerek a kis szemetek elhessegetésére.

Kullancsok mindenhol laknak, ahol zöld van, akár a játszótéri fákon is – főleg, ha az irtást ellinkeli a fenntartó önkormányzat; meg a saját kertünkben is – amit mi sem szívesen szórunk le mérgekkel, főleg, ha ott hancúroznak a fűben a gyerekek. Lehet viszont használni a bőrön kullancsriasztó szereket, krémeket és spray-ket, amiből ezerfélét kapni már – habár ki az, aki lefújja le a gyerekét vegyszerekkel, mielőtt kicsapja őt a kertbe?

shutterstock 1021909885

Szkafander

Lehet védekezni az öltözékkel: hosszú ujjú felsővel, és zokni szárába betűrt hosszú nadrággal, sapkával. Meséljen, legyen szíves, akinek sikerült ráimádkozni a gyerekre egy 35 fokos nyári délutánon a védőöltözéket, illetve hogy néztek rá a szomszédok, amikor elmagyarázta nekik, hogy kullancs ellen van a gyermeken szkafander.  

Mit tegyünk csípés esetén?

Jó hír viszont, hogy a kullancs legtöbbször nem az első pillanatban ereszti bele az emberbe a vírust vagy baktériumot, hanem csak pár órával később. Így, ha a gyerek vakarózik, nézzük meg alaposan, hogy miért, mert szerencsére a kullancscsípés viszket, jelez. Mondjuk, a helye is, még jóval azután is, hogy már kiszedtük az állatot. Fürdéskor meg ugye alap, hogy végignézzük magunkat, meg a gyerek süti kis testét, hogy mi újság, milyen új sérüléseket szerzett, és sikerült-e lecsuszatolni magáról a napi retket – különös tekintettel a hajlatokra és rejtett részekre - mindezekre az ÁNTSZ is időről időre felhívja a figyelmet

Ha találunk bőrbe fúródott kullancsot, nem kell pánikolni, hanem hozni kell egy csipeszt, legjobb a szemöldökcsipesz, ügyesen meg kell ragadni a dögöt, és egy laza mozdulattal ki kell húzni. Nincs szükség semmi hókuszpókuszra, tekergetésre, étolajjal lekenésre, meg ilyesmire, csak ki kell húzni, ennyi. Ha a feje beleszakad a bőrbe, akkor sincs semmi baj, ki fog lökődni, viszketni meg így is, úgy is fog.

Mikor kell orvoshoz fordulni?

A kullancs enkefalitisz a legtöbb esetben lázzal, izomfájdalmakkal, levertséggel kezdődik, és pár nap alatt elmúlik. Pár nap múlva azonban visszajön a magas láz, erős fejfájás, aluszékonyság, szédülés, hányás, majd pedig jönnek az idegrendszeri tünetek, például bénulás. Ha ilyesmi történik, mindenképpen jelezni kell az orvosnak, hogy kullancscsípés történt nemrég.

shutterstock 346812059

A Lyme-kór is csúnya betegség, de nem annyira veszélyes, mint az enkefalitisz. Baktérium okozza, és ízületi gyulladással, esetleg bénulással, arcbénulással, izomgyengeséggel, zsibbadással jár, ez azonban idővel elmúlik. Az ízületi fájdalom megjelenése előtt a fertőzés akár 3 hónapig is lappanghat, és ebben az időszakban jelenik meg a bőrön a legalább 5 centiméteres, ovális alakú bőrpír, aminek a latin neve erythema migrans, de a nevével ellentétben nem vándorol. Nem fáj, nem viszket, csak piros, a csípés helyén alakul ki, és elég könnyű felismerni. Kezelni antibiotikummal kell, és nem érdemes elhanyagolni.

A Lyme-kór nem egy ritka fertőzés, évente 10 ezer ilyen eset is előfordul Magyarországon. A leggyakrabban a Balaton-felvidéken, Nyugat-Magyarországon és a Budai-hegységben történt csípések után alakul ki fertőzés, úgy vigyázzatok!

Oszd meg másokkal is!
Mustra