Filmek, amiket ne hagyj ki idén nyáron

Viszontláthatjuk a mozikban a kedvenc szuperhős- és szörnycsaládunkat, hallhatjuk a kedvenc ABBA slágereinket, és Micimackó is visszatér.

Nosztalgiázik a filmes világ. Az idei nyár a folytatásokról és az új köntösbe bújtatott klasszikusokról szól, ráadásul rengeteg jó animációs filmet láthatunk a mozikban, amik nem csak gyerekeknek szólnak. Összegyűjtöttük azokat, amiket mindenképpen érdemes megnézned

Hotel Transylvania 3. - Szörnyen rémes vakáció

A Hotel Transylvania azon kevés filmek közé tartozik, amiknek a jól sikerült első része után a folytatás is bevált a mozivásznon, sőt, talán még szórakoztatóbbra is sikerült. Ezért merem minden bizalmamat a harmadik részbe vetni, és biztos vagyok benne, hogy a következő szabad estémen erre a filmre fogok elzarándokolni. A Szörnyen rémes vakációban, Mavis, Drakula lánya befizeti apját egy társas hajóútra, hogy pihenje ki a hotel vezetésével járó fáradalmakat. Azonban kiderül, hogy Farkas, Frankenstein, a Láthatatlan ember és a többi szörnybarát is a család részeseinek érzik magukat, és vele tartanak. A bonyodalmak a hajó kapitányának, Ericka feltűnésével veszik igazán kezdetüket, akibe Drakula azonnal belezúg, a probléma csak az, hogy kiderül róla, valójában Van Helsing, a vámpírvadász unokája. A filmet már vetítik a mozikban. 

A hihetetlen család 2.

Az idei nyár a nagy visszatéréseké. Már 14 éve, hogy bemutatták A hihetetlen család első részét, és mi szívünkbe zártuk a Pixar hétköznapi gondokkal és szupergonoszakkal harcoló családját. Ezúttal Helen vállalja magára a világ megmentését, így Bobnak kell otthon maradnia a gyerekekkel és vezetnie a háztartást, amit az sem egyszerűsít meg, hogy Furi erejéről még mindig nem tudnak sokat. Természetesen feltűnik egy új főgonosz is, és a régi csapatnak ismét össze kell állnia, hogy megakadályozhassák gonosz tervének véghezvitelében. Nem kell többet várnod a folytatásra, az animációs film már megy a mozikban.

Barátom, Róbert Gida

A Disney néhány évvel ezelőtt úgy döntött, hogy csak mérsékelten vág bele új sztorikba, elvégre dolgozhatnak azokkal a mesékkel is, amik egyszer már bejöttek. Így került filmvászonra Csipkerózsika és Belle is, most pedig Micimackón a sor. Tavaly a Fox Viszlát, Christopher Robin! című filmjében ugyan már feldolgozta az igazi Róbert Gida és Micimackó korántsem felhőtlen kapcsolatát, a Disney pedig ott száll be a történetmesélésbe, ahol ott magára hagytuk Christophert. A férfi (Ewan McGregor) felnőve túlterhelt a munkájában, és nincs ideje feleségére és kislányára. Egy nap azonban Micimackó ismét feltűnik az életében. A film augusztus 2-án kerül a hazai mozikba. 

Mamma mia! Sose hagyjuk abba

Ki gondolta, hogy a Mamma mia! után még lesz folytatás? A készítők valószínűleg úgy gondolták, hogy az első résznek olyan nagy volt a sikere, és amúgy is maradt még egy egész estére való ABBA dal, hogy tíz évvel később bátran belevághatnak a folytatásba. Az új részben Sophie (Amanda Seyfried) babát vár, ezért összegyűlik a már jól imsert csapat, hogy felelevenítsék, hogyan is született meg a lány, és hogyan boldogult Donna (Merly Streep és Lily James) a görög szigeten. A Mamma mia! folytatását már láthatod a mozikban. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek