A testbeszédből valójában nem derül ki, bejössz-e a másiknak

A bizalom megteremtésére törekvő kollégák és orvosok ugyanúgy viselkednek a kutatók szerint, mint a potenciális partnerek.

Egy 50 különböző kutatás eredményeit összefoglaló tanulmány szerint a leginkább magától értetődő viselkedésmódok a leginformatívabbak a vonzalom tekintetében: a legbiztosabb jel még mindig az, ha igyekszik fizikai kapcsolatot teremteni, vagy megszólítani a másik. Emellett az is kiderült persze, mi az, ami már sokkal kevésbé univerzális és informatív.

„Úristen, kinevet…”

A hajdobálás például sokkal érdektelenebb ebből a szempontból az Iflscience szerint. A résztvevők bevallott vonzalmai számos nem-verbális viselkedési formában tetten érhetők egyébként. Ezek egy része, például a mosolygás, a nevetés és a szemkontaktus mindenütt használatosak, és az összhang és a bizalom megteremtését szolgálják. A nyugati kultúrákban ezenfelül a másik viselkedésének, szokásainak utánzása és a bólogatás is ebbe a kategóriába tartozik a kutatók szerint.

Testbeszédéből tudhatod, hogy bukik rád a másik
Testbeszédéből tudhatod, hogy bukik rád a másikShutterstock

Ezeknél a jeleknél is fontosabb ugyanakkor a valódi vonzalmat kifejező fizikai közelség, és az, ha szóba is elegyedik velünk valaki.

Ha kedvelünk valakit, a bizalom megteremtésére törekszünk. Ezek a viselkedési formák a közös vonások, az egymásrautaltság és szavahihetőség hangsúlyozását szolgálják

- nyilatkozta az egyik szerző. 

A haját viszont nem ezért dobálja

Bizonyos viselkedési formák ugyanakkor a vártnál sokkal kevésbé bizonyultak relevánsnak. A hullámvasutazó szemöldököknek, a kézmozdulatoknak, a haj dobálásának, a nyitott testtartásnak és a csinos ruháknak például nincs sok köze a vonzalomhoz - állítják a kutatók.

Az említett viselkedésmódok egyébként nem csak egy párkapcsolat kezdetét jelezhetik: a jó kapcsolatra törekvő kollégák, a betegekkel kommunikáló orvosok, az eladók és a barátkozni vágyó emberek is így járnak el, ha a bizalom megteremtése a cél.

Oszd meg másokkal is!
Mustra