Teszt: Melyik ropi az igazi ropi?

Elvileg nincs olyan ember, aki nem szereti a ropit. A teszt után viszont kiderült, hogy van olyan ropi, amit nem nagyon lehet szeretni.

A ropi egyetemes kaja. Bárhol jársz a világban, ropit gyakorlatilag mindenhol találsz. Nemcsak a földrajzi távolságokat tudja leküzdeni, de ugyanúgy ott van a legmenőbb bulikban, ahogyan az iskolás sulibálokon is. Van érezhetően nagy a különbség két ropi között? A válasz az, hogy igen. 

A sós pálcika alapvetően nem egy bonyolult étel, gyakorlatilag liszt, víz meg egy kis só. Ennek ellenére annyira macerás, hogy még sosem találkoztunk olyannal, aki önszántából házi ropit készített volna, vagy legalábbis nem olyat, ami minimálisan hasonlít a bolti verzióra.

24-ropiteszt-180419-A40A1985
Szécsi István / Dívány

Hogy egészen pontosan honnan ered a ropi, az egy olyan információ, aminek felkutatására még senki nem szentelte a történészi munkásságát. A legkézenfekvőbb következtetések nyilvánvalóan a perec irányába sodornak minket, ezzel együtt pedig a korai középkorba. Európában a perec több ízesítésben is elterjedt, de alapvetően mindig maradt egy sós tésztájú, jellegzetes formájú étel, amire kerülhetett a sótól elkezdve a napraforgó magon át, sajton keresztül a húsig bármi, és az is eltérő volt, hogy puhább vagy inkább keményebb, ropogósabb perecről beszélünk. Majd az amerikai vidékeken az édes perec terjedt el. Hogy az egész mikor vett egy olyan irányt, hogy ki is egyenesedik, és miért volt erre szükség, az egyelőre nem egyértelmű, mindenesetre a ropi leigázza a világ bulijait, elcsapott gyomrait és a munkahelyi rendszertelen étkezések világában is első számú kedvenc. 

01-ropiteszt-180419-A40A1922
Szécsi István / Dívány

A tesztünkön 15 különböző márkájú ropit kóstoltunk meg, és persze most is vakteszt volt, vagyis a résztvevők nem tudták, hogy melyik gyártó termékét kóstolják. Az elég szembetűnő volt, hogy bár javarészt hasonló összetevőkből készülnek a ropik, kinézetre, ízre, de még állagra is teljesen mások, és az is egyértelművé vált, hogy az odaégett ropikat senki sem szereti. Volt, amelyikben a tésztalazító adalékok lettek eltúlozva, volt ahol a tésztadúsító, meg olyan is, ahol annyira csökkentették a ropi sótartalmát, hogy ki is hagyták az egészből. Na de nézzük a dobogós helyezetteket. 

3. helyezett: Auchan tuti tipp  (115 forint /85 g), 3 pont

Az a helyzet állt elő, hogy minden olyan termék, ami 3 pontnál többet ért el, felkerült a dobogóra. Az volt, aki szerint Auchan ropija tökéletesre sikeredett, volt, aki szerint felejthető kategória, mert kevés rajta a só. Ez is kicsit égett ízű volt, de sokan értékelték azt, hogy nem a mázas kategória. "Kemény. Ropog. Fasza ropi" - foglalta össze lényegretörően kollégánk. 

02-ropiteszt-180419-A40A1924
Szécsi István / Dívány

Összetevők: búzaliszt, ivóvíz, pálmazsír, kristálycukor, étkezési só (3,6%), élesztő, fényező anyag (nátrium-hidroxid), tejsavópor, lisztjavítószer [emulgeálószerek: zsírsavak mono- és digliceridjeinek mono- és diacetil- borkősav-észtere, és zsírsavak mono- és digliceridjei; búzamalátaliszt, szójaliszt, étkezési só, lisztkezelőszer: aszkorbinsav, enzimek (amilázok)]

2. helyezett: Aldi Snack Fun sóspálcika (449 forint / 450g), 3,07 pont

Aki az Aldiban jár, az a piros csomagolású ropit keresse. A kéket is megkóstoltuk, de az annyira égett volt, hogy holtversenyben az utolsó lett. Ezt ugyanaz a Csipet Land Kft. gyártja, mint a középmezőnyben végzett Csipet ropit, még az összetevők is ugyanazok, viszont a tápérték táblázat mást mutat. A tesztelők szerint jól ropog, jól van sózva és kellemes, de volt, aki erről is hiányolta a sót. "Nem égett, nem túl sós, és van íze is" - írta az egyik tesztelő. 

12-ropiteszt-180419-A40A1942
Szécsi István / Dívány

Összetevők: búzaliszt, víz, pálmazsír,cukor, étkezési só (min 2%), élesztő, fényezőanyag (nátrium-hidroxid),tejsavópor,sütőszer (emulgeálószerek: zsírsavak mono- és digliceridjeinek mono- és diacetil- borkősav-észtere, és zsírsavak mono- és digliceridjei; búzamalátaliszt, szójaliszt, étkezési só, lisztkezelőszer: aszkorbinsav, enzimek (amilázok))

1. helyezett: Nógrádi ropi (69 forint / 45 g) 3,14 pont

A Nógrádi úgy látszik tényleg A ROPI, és gyakorlatilag verhetetlen. (És igen, a pontszáma pi, mint roPI, de ez annyira rossz poén, hogy nem is erőltetjük.) Voltak olyan tesztelők, akik rájöttek, hogy ez a Nógrádi, igaz, többségük még legalább két másik helyre is odaírta ugyanezt, de lendüljünk túl az ilyen apróságokon. A tesztelők szerint ez egy finom, békebeli, vastag ropi, bár volt, aki szerint túl kemény. A legtöbben viszont arra szavaztak, hogy ez pont tökéletesen együtt van benne minden. Hogy újból a lényegretörő tesztelő lapját idézzük: "Ropi."

05-ropiteszt-180419-A40A1929
Szécsi István / Dívány

Összetevők: búzaliszt, sütőmargarin, növényi olajok és zsírok, (repce,pálma) , víz, emulgálószer,zsírsavak, mono- és digliceridjei, napraforgó lecitin, étkezési só(0,25%) tartósítószer, szorbinsav, vaj aroma, savanyúságot szabályozó anyag: citromsav, finomított napraforgó étolaj, cukor, tej élesztő , fényező anyag: nátrium - hidroxid

Ezeket a ropikat kóstoltuk még

A teszt utolsó helyén holtverseny alakult ki, másfél pontot kapott a Sparban vásárolt Tracsai ropi, amire volt aki, azt írta, hogy gerendaszerű, de a többség szerint is sápatag és nincs íze. Ugyanennyit kapott a Tesco Crunchy, ami volt, aki szerint keserű volt. Szintén az utolsó helyet csípte meg az átlag másfél pontjával a Stark ropi, aminek a legnagyobb baja az volt, hogy égett volt, ugyanúgy, ahogyan az Aldi kék csomagolású Snack Fun terméke is. 

Az utolsó helyen végzett a holtversenyben az Auchan csökkentett sótartalmú ropija is, amiben annyira csökkentették a sót, hogy gyakorltilag nem is maradt benne, viszont annyira szürreális az összetevőlistája a húsleves-hozzávalókkal, hogy azt kénytelenek vagyunk idetenni mutatóba: 

búzaliszt, ivóvíz, pálmazsír, kristálycukor, tejsav, élesztő, tejsavópor, fényezőanyag (nátrium-hidroxid), étkezési só, fűszersó [konyhasó, kálium-klorid, kálium-citrát, ízfokozó (nátrium-glutamát), szárított zöldségek és fűszerek: sárgarépa, pasztinák, zeller, vöröshagyma, petrezselyemlevél, fűszerpaprika, őrölt bors, fokhagyma, lestyánlevél, babérlevél, kukorica keményítő, cukor, magnézium-citrát,antioxidáns (aszkorbinsav)]

Kilencedik helyezett: Crusti Croc (Lidl) (249 forint / 250 g) 1,7 pont

A Lidl ropijára a legnagyobb sértés az volt, hogy kamuropi, akik bővebben kifejtették, azok azt a kivetnivalót találták benne, hogy túl mázas, nincs semmi íze, és nagyon morzsálódik. 

Kilencedik helyezett: Stickletti (229 forint / 100g) 1,7 pont

A Stickletti sem aratott túl nagy sikert, ami a többi mellett külsőre sem tetszett sokaknak, de felhozták ellene azt is, hogy nagyon morzsálódik, é nincs íze. 

Nyolcadik helyezett: Spar Budget ropi (249 forint /250 g) 1,9 pont

A Spar ropijától többet vártunk, ez az adag most nagyon semmilyen lett. Ízre nem is lett volna vele gond, de rettentő vékonyka darabok voltak, nagyon levegősen, az egész olyan satnya összhatást keltett, hogy a tesztelőknek ez most nem igazán nyerte el a tetszését. 

Hetedik helyezett: Raag ropi (419 forint / 400 g) 2 pont

Túl hosszú, túl vastag, olyan mintha fel lenne fújva, a többségnek nem jött be ez a típusú ropi, amit egyébként a Tescóból szereztünk be. 

Hatodik helyezett: Tesco Salty Sticks (59 forint / 45 g) 2,2 pont

A Tesco ropijával mindenkinek pontosan ugyanaz volt a baja: nagyon kemény, és túl sótlan. 

Negyedik helyezett: Retro Circus (Lidl) (59 forint /45g) 2,5 pont

A negyedik helyen is holtverseny alakult ki, a Lidl retróra hajazó ropija és a Csipet ropi kapott ugyanannyi pontot. Erre a legtöbben azt írték, hogy átlagos, és semmi extra nincs benne. 

Negyedik helyezett: Csipet ropi (75 forint / 45g) 2,5 pont

Lecsúszott a dobogóról a Csipet ropi, pedig az értékelése szerint nincs szégyenkeznivalója. A tesztelők nehezményezték, hogy nagyon kemény és hóka a színe. 

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek