Így ne csinálj hülyét magadból a céges karácsonyi buliban

Szezon van, és jobb ezeket a dolgokat megint átismételni.

A szexuális zaklatással kapcsolatos ügyek cunamijának kellős közepén talán a szokásosnál is fontosabb, hogy megfelelően viselkedj a céges bulikon, és ne alázd meg magad a munkatársaid előtt. Egyes amerikai vállalatok az italok elzárásával és vicceskedő, a helyénvaló viselkedést összefoglaló emailekkel próbálják elejét venni a bajnak, azt is kihangsúlyozva persze, hogy nem egy embert azután rúgtak ki idén, hogy otthon vagy hotelszobákban meztelenkedtek a kollégáik előtt.

shutterstock 737255488

Építs karriert

A Time inkább a kapcsolatépítésre is lehetőséget adó pozitív oldalát emeli ki a karácsonyi buliknak. A ritkábban látott kollégákkal, vagy kicsit becsiccsentett főnökökkel való smúzolás mellett persze azt is kiemelik, hogy aki nem bízik a mája képességeiben, az tartsa magát az óránként egy ital tempóhoz. A mértéktartó italfogyasztás mellett a nem túl kihívó, az irodában megszokott öltözködés és a gyors köszönetnyilvánítás mellett érvelnek még a Time etikett szakértői, akik szerint az is hibának minősülhet ilyenkor, ha túlságosan is ráakaszkodik valaki a beosztottjaival csevegő főnökre.

shutterstock 528995995

Nem itatás, nincs taperolás

Az FCB Worldwide reklámügynökség dolgozói által kézhez kapott használati útmutató már jóval egyértelműbben fogalmaz. Ők arra is felhívják a dolgozóik figyelmét, hogy a szexuális zaklatás bizony nemcsak a munkahelyi rendezvényekkel kapcsolatban merülhet fel, a pörgősebb afterpartik alatt sem árt tehát odafigyelni a viselkedésünkre. A mértéktelen alkoholfogyasztás mellett a vérbő viccek, a másik itatása, a táncnak álcázott tapizás és a legújabb slágertermék, a fagyöngy alatt csókolózás is a tiltott kategóriába került az FCB-nél az amúgy fikuszmódra viselkedő kollégák botrányos viselkedésének levideózásával és megosztásával együtt.

Oszd meg másokkal is!
Mustra