Így állítsd le magad, ha rástresszelsz valamire

Éppen elég baj, hogy egyre többet stresszelünk, egyre több elvárásnak kell megfelelni. Szükségtelen, hogy még mi magunk is rontsunk az életünkön ezekben a nehéz időkben. Mégis megtesszük. Többféle és igen hatékony módon merítjük ki végsőkig a szervezetünket, hogy végül tényleg belebetegedjünk a stresszbe. Pedig legtöbbször meghozhatnánk azt a döntést, hogy elviselhetőbbé tesszük magunknak a stresszes időszakokat is. Hogyan?

Toni Bernhard számos könyvet írt arról, hogy az élet nehéz helyzeteit hogyan lehet élethez, emberhez méltó módon elviselni, és hogyan tudjuk megőrizni az elégedettséget szerencsétlen körülmények között  is. Mély tudása van a mindennapokban megőrzött nyugalomról, és stresszkezelési technikákról, nem csoda hát, hogy őrült ámokfutásba kezdett, amikor megbetegedett a kiskutyája.

shutterstock 1058239427
Shutterstock

A Psychology Today-en meséli el a történetet, és hogy utólag mit tanult belőle, hol rontotta el. Toni krónikus betegségben szenved, ami rányomja a bélyegét az egész életére, figyelnie kell magára. Egy egészséges embernél többet kell gondoskodnia testi-lelki jólétéről. Az összes ilyen jellegű tudatosságát félredobta, ahogy kutyája, Scout a semmiből egyszer csak fájdalmas görcsöket kezdett érezni a bal hátsó lábán.

Tíz napig szenvedett a kutyus, ezalatt Toni masszírozta, kézből etette, az ölében vitte ki pisilni, állatorvoshoz hordta, maradék idejében pedig a neten nézegette, hogy mi lehet ez, és elképzelt súlyosabbnál súlyosabb jövőképeket, például, hogy levágják majd Scout lábát, és hogyan fog élni három lábbal.

Végül az állatorvos megtalálta a megfelelő gyógyszert, a kutya meggyógyult, Toni viszont azon vette észre magát, hogy saját tünetei rosszabbodtak, és hetekbe telt neki, mire felépült ebből az időszakból. Toni érzékeny önelemzéssel tárta fel, hogy mik azok az önsorsrontó gondolatok, és viselkedések, amiket az ember – és ő maga is – ilyen helyzetben elkövet, és amik csak rontanak az egyébként is megnehezült életén. Szimplán a stresszel magyarázza, szerintem fontos látni azt is, hogy miért kezdjük stresszhelyzetben megnehezíteni a saját életünket.

A stresszt valami fenyegető külső körülmény váltja ki, legyen az betegség, vagy főnök, és kódolva van bennünk, hogy így vagy úgy, de megszüntessük a fenyegetettséget, tegyünk valamit, hogy kikerüljünk a csávából. Sajnos a modern kor stresszforrásai sokszor nem egyszeri esetek, hanem hosszan fennálló, számunkra befolyásolhatatlan körülmények, mint amilyen a kutya napokig tartó betegsége, vagy egy stresszes munkahely.

shutterstock 210593737
Shutterstock

A szó konkrét értelmében vagyunk tehetetlenek, maximum javítani tudunk a dolgon, de a stresszforrást megszüntetni nem tudjuk. Mégis, talán az ősidőkből fakadó késztetésünk az, hogy tegyünk valamit, próbáljuk megoldani a dolgot most rögtön. Ezért lehet az, hogy mindenféle pótcselekvésekbe, hasznosnak tűnő, de előre nem vivő gondolkodásba, tipródásba fogunk – amivel még jobban, egészen a végsőkig kimerítjük a szervezetünket, és a lelki tartalékainkat. Legfontosabb tanulság, és egyben a legnehezebb lépés talán az lesz, amit leszarom tablettának szoktak hívni, de a majd akkor megyünk át a hídon, amikor odaérünk mondás is erre utal. Vagyis tudatosan ismerjük fel, hogy mi az, amit tenni tudunk, és hasznos, a többit pedig engedjük el. Így néz ez ki konkrét példákon:

1. A most megélt stresszt ne vetítsd ki a jövőre

Sokunk szokása, hogy van egy most történő, nagy stresszt okozó esemény, és rögtön beindul a fantáziánk, hogy mi minden rossz sülhet ki ebből. Azon aggódunk, hogy milyen szörnyű lesz majd az a jövő, ami a legrosszabb kimenetel esetén bekövetkezik. Ezzel sokat ártunk magunknak. Ahogy Toni írja, ahelyett, hogy órákig olvasott volna a neten kutyaműtétekről, és szörnyű kutyabetegségekről, elég lett volna, ha annyit mond magának: A kutyámnak fájdalmai vannak. Az állatorvos szerint nem lesz maradandó. Megteszek mindent, hogy kényelmesebbé tegyem neki a napjait. Ezzel mindent megtettem, ami módomban áll.

2. Ne hanyagold el a pihenést, azért, hogy megszabadulj az aggodalomtól

A stressz fizikailag is kimeríti a szervezetet, a testünknek stressz alatt több pihenésre van szüksége, mint általában. Ehelyett mi sokkal kevesebbet pihenünk, alszunk a húzós időszakokban. Ami rontja az állapotunkat, ellenálló- és cselekvőképességünket. Sokszor azért nem megyünk időben aludni, mert az ágyban egyedül maradnánk szorongó gondolatainkkal.

3. Ne kezelj mindent sürgősen megoldandónak

Felpörgünk a stressz miatt, és egyéb, állandó tevékenységeinkben is maximálisan helyt akarunk állni. Amellett, hogy foglalkozunk a stresszelő dologgal, még a háztartás is legyen makulátlan, és legyen minden e-mail megválaszolva egy napon belül. Talán ezzel akarjuk fenntartani a normalitás látszatát, de fizikailag nem tesz jót, hogy a végsőkig hajtjuk magunkat. Hasznosabb annak beismerése, hogy most olyan időszak van, ami minden energiámat kiveszi, a többi dolgommal csak a kötelező minimumot teszem meg.

stockfresh 447455 businessman-doing-yoga-in-office sizeM
Stockfresh

4. Gondolj a saját érzelmi jól-létedre

Ha valami miatt aggódsz, megfeledkezel magadról, csak a megoldással törődsz, és elfelejtett azt, hogy gondoskodj magadról. Egyrészt fizikailag, például az említett pihenéssel, másrészt érzelmileg is. Ilyenkor kizsákmányolja az ember magát, pedig jó lenne, ha megengedőn és hitelesen felismerné és elfogadná az érzéseit. Még jobb, pedig ha egyfajta belső szülőként bíztatja is magát: nem csoda, hogy rosszul érzed magad, nagyon nehéz ez a helyzet. Ezek az önmagunknak mondott szavak balzsamként hatnak, segítenek kicsit jobban érezni magunkat.

5. Ne várd, hogy az élet olyan lesz, amilyennek szeretnéd, vagy ahogy tervezed

Ha nehéz helyzetbe kerülsz, és megfeledkezel erről, akkor előjön a Miért? Miért velem történik, miért pont most? Ez a miérten rágódás, bár természetes, sosem visz előre. Az élet kiszámíthatatlan, tele van sikerrel és kudarccal, jó és rossz időszakokkal. Nem kell azt várni, hogy minden szép és jó lesz, senkinek az élete nem csak játék és mese. Ha képes vagy elfogadni az életet olyannak, amilyen, akkor könnyebben elhajolsz a rád mért ütések elől, és jobban kezeled a váratlan nehézségeket.

Oszd meg másokkal is!
Mustra