Rossz ötlet vattapálcikával fület tisztítani

A pálcikák csak arra jók, hogy beljebb taszigáld velük a fülzsírt.

No-no. No.
No-no. No.Shutterstock

Hiába a „fültisztító pálcika” elnevezés, a fül-orr-gégészek szerint többet árt, mint használ a pálcikázás, sok esetben pedig épp a rendszeres „fültisztítás” vezet fertőzésekhez, gyulladásokhoz. A valamiért mégis rendkívül kielégítő, sokak által már-már fétisként kezelt piszkálás helyett sokkal inkább fülbarátabb megoldás, ha egyszerűen békén hagyja valaki a hallójáratait – írja a Science Alert.

Van bányászengedélyed?

Az amerikai fül-orr-gégészek által összeállított irányelvek szerint egyáltalán nem kéne piszkálni a koszt csapdába ejtő és a kényesebb helyeket védő fülzsírt. Feltéve persze, hogy minden kitűnően szuperál. Az öntisztításra berendezkedett rendszer pedig egész jól működik, a felnőttek mindössze 5 százalékánál okoz ugyanis problémákat a fülzsír feltorlódása.

A vattapálcikák amúgy is túl nagyok és ormótlanok az Insidernek nyilatkozó szakértő szerint, jobb tehát a rágásra, az állkapcsok mozdulataira és az újonnan keletkezett fülzsírra bízni a folyamatot. Ha békén hagyják, egyszerűen csak kiperegnek, illetve a forró víz hatására lemosódnak a céljukat betöltött fülzsírdarabok, semmi szükség tehát a fülgyertyákra, vizes fecskendőkre és vattapálcikákra. Ahogy a lenti képen is szemléltetik, a fülkagylóban turkálás pálcával még oké, de benyúlni a fülbe már nem ajánlott:

fül.png

Ha eldugul, fordulj orvoshoz

A főleg az idősebb korosztályt érintő, fülfájással, viszketéssel és hallásvesztéssel járó dugulások esetében pedig célszerű minél hamarabb szakorvoshoz fordulni, és nem otthon kísérletezgetni, a virsliujjaink között szorongatott pálcikák és más szúró-, vágóeszközök ugyanis jó eséllyel csak rontanak majd a helyzeten.

Oszd meg másokkal is!
Mustra