Dívány Vakbarát Hírportál

6 dolog, amit inkább ne vegyél használtan

Ha a biztonságunkat hivatott szolgálni egy tárgy, vagy mászhat benne/rajta valami furcsa és ízeltlábú, érdemes inkább az újra szavazni.

Persze igazi kincsekre is ráakadhat az, aki résen van és már hajnalban megjelenik a piacon, vagy pontosan tudja, hol mikor lomtalanítanak, a Real Simple szerint ugyanakkor van 1-2 dolog, amivel nem árt óvatosnak lenni.

1. Matrac

A matracok sem örökéletűek, és bármennyire sajnálatos, idővel már nem biztosítanak megfelelő alátámasztást, arról nem is beszélve, hogy valószínűleg felvették az első tulajdonosuk testének alakját, mindez pedig gerincproblémákhoz is vezethet. Ráadásul mire valaki úgy dönt, hogy megválna a matracától, már elég sok mindenféle csúf dolog belé költözhetett. 

shutterstock 214040800

2. Sisak

A biciklis vagy motoros sisakok esetében szintén kockázatos a használtat választani, egy kisebb baleset során alig-alig láthatóan behorpadt vagy megrepedt használt sisak beszerzése ugyanis könnyen tragikus eredményekkel járhat, arról nem is beszélve, hogy az ütések hiányában is elhasználódhatnak a sisakok puhább részei is.

3. Autóülés

A sisakokhoz hasonlóan az autóüléseket is mindig ki kéne cserélni egy baleset után, függetlenül attól, hogy vannak-e egyértelmű külső hibák. Mivel egy megfelelően működő ülés is életet menthet, nem érdemes kockáztatni, és jó pár ütést elnyelt, széteső ülésekkel kísérletezni.

4. Babaágy

Az összevissza kúszó-mászó babák esetében különösen fontos, hogy biztonságosak legyenek a sokszor kisebb erődítményekre emlékeztető ágyak, ezt pedig sosem lehet teljes biztonsággal garantálni, ha egy használt, és egy-egy csavart vagy kisebb részt már nélkülöző, vagy meglazult, könnyen elmozduló komponensekkel rendelkező babaágyat szerez be valaki.

5. Konyhai robotgép

Minden olyan tárgyra vonatkozik tulajdonképpen mindez, aminek a működéséhez viszonylag gyorsan pörgő fém engékre is szükség van, tehát a turmixgépek és a kaszák esetében sem érdemes egy bogarasabb tulajtól vásárolni, aki esetleg féltéglákat is megpróbált már puszta kíváncsiságból leturmixolni, csak azóta kikalapálta az elhajlott pengéket. Jobb, ha nem nálunk válnak le újra.

6. Laptop

A laptopok esetében különösen gyakori, hogy nekiütődnek ennek-annak egy hátizsákban, vagy leönti őket valaki egy kávézóban, és így tovább, vagyis az asztali gépekhez képest jóval több veszélyt rejt tehát magában egy használt hordozható eszköz megvétele. Persze semmi baj nincs azzal, ha valaki használt gépet venne, de lehet, hogy nem a magánhirdetéseket kell böngészni, hanem érdemes felkeresni egy szakboltot.

Oszd meg másokkal is!

Rovatok