Dívány Vakbarát Hírportál

Ezért fagy le az agyad a fagyitól

Akit visszatart a dolog, nem is érdemli meg, hogy sós karamell jégkrémmel kényeztesse magát a kánikulában.

A hideg kiváltotta fejfájás, vagy szemet gyönyörködtető latin nevén a sphenopalatine ganglioneuralgia jelenségét egyes becslések szerint a felnőtt lakosság nagyjából harmada, míg a fagyival még sokkal bensőségesebb viszonyt ápoló gyerekek 80 százaléka ismeri és fogadja el a fagyizás apró, de összességében elhanyagolható hátulütőjeként. A fagyizás során rövid időre lefagyó agyakról a Huffington Post írt.

A „fagylalt-fejfájás” jelenségének megértése egyébként egy kísérleti alanyainak torkát jeges vízzel bombázó kutatás szerint a migrén hatékonyabb kezeléséhez is segítséget nyújthat. A túl nagy tempójú fagylalt (vagy bármilyen jéghideg étel vagy ital) fogyasztása során hirtelen és drasztikusan lehűl a torok hátsó fertálya, pont ott, ahol a belső fejverőér és az elülső agyi artéria találkoznak. Egyesek szerint a hőmérsékletváltozás miatt kitáguló és összehúzódó erek miatt keletkezik a fájdalomérzet, pontosabban ez a jelenség az, amit az agy fájdalomként értelmez. Mások szerint – és ezt egy kutatás eredményei is megerősítették - a kitáguló erek által szállított vér miatt a koponyában kialakuló nyomásváltozás okozza a fájdalmat.

shutterstock 695729992

A fagyi okozta fejfájásokat egyébként leghatékonyabban valószínűleg úgy előzhetnénk meg, ha egyáltalán nem ennénk fagyit, ami természetesen nem igazán tűnik járható útnak. Segíthet viszont a gyakrabban megfagyó agyú fagyi rajongóknak, ha egy kicsit kevésbé hideg, mondjuk szobahőmérsékletű itallal öblítik le a gombócokat, vagy a szájpadlásukhoz préselik a nyelvüket és megpróbálják felmelegíteni kicsit a lepénylesőjüket. 

Oszd meg másokkal is!

Rovatok