Megújult a Lacoste logója

Ha ez lenne a végleges logó,  még azt gondolnánk, hogy egy kicsit elmentek otthonról a Lacoste-nál. Nem mintha nem fért volna rá egy kis ráncfelvarrás a márkára, vagy mert nem lenne vicces az új embléma, de legyünk őszinték, a jól bejáratott, idősebb vásárlóközönség nem repesne az örömtől, ha hosszútávon ez díszítené a vasárnapi teniszruhájukat.

Miért pont krokodil lett a logó?

Egy teniszbajnok nevéhez (René Lacoste) köthető a márka, aki nemcsak a teniszruházatot forradalmasította, de ő alkalmazta először a márka megjelenítését a ruházaton. 1926-ban, a US Openen már saját tervezésű pólójában lépett pályára, ezen már rajta volt a jól ismert krokodilos logó.

A krokodilnak is van története. Lacoste szerint akkoriban az amerikai sajtó aligátornak nevezte el, miután kötött egy fogadást a francia Davis Kupa csapatának kapitányával, aminek egy aligátorbőrből készült táska volt a tétje. A közönség is megszerette a becenevet, mert állítólag ez tükrözte Lacoste kitartását, így a barátja, Geroge rajzolt neki egy krokodilt, amit fölhímeztetett a mérkőzéseken hordott ruháira. Nem sokkal később André Gillier kötöttáruvállalat tulajdonossal megalapította a Lacoste divatházat, melynek már ez a krokodil lett az emblémája. És ez napjainkig semmit sem változott.

Amikor azt mondjuk, hogy nem ártott már egy rediseign, akkor azt komolyan gondoljuk, ugyanis a Lacoste emblémája gyakorlatilag 1926 óta érintetlen. Ezt az új sem nagyon fogja megváltoztatni, ugyanis csak egy kollekció erejéig lesz látható az újragondolt krokodil. A vicces, de nem túl szép logót egyébként a nagyon híres divatfotós, grafikus, és reklámfilm rendező, Jean-Paul Goude (neki köszönhetjük Kim Kardashian segges Paper címlapját is) tervezte. Hogy a márka a karakteres, provokatív ötletek hírében álló fotóst választotta, nem lehet véletlen, valószínűleg a szeretnének egy kis vérfrissítést a vásárlók között és azt sem bánnák, ha a márka a fiatalabb generációban is menőnek számítana. 

Az új logót és a kollekciót egyébként a múlt hónapban, a párizsi divathetek alatt láthatta először a nagyérdemű.

Lacoste (@lacoste) által közzétett fénykép,

Oszd meg másokkal is!
Mustra