A láthatatlan terhesség: amikor még az ötödik hónapban sem nő a pocak

Az endometriózis és a hátrahajló méh kombinációja miatt sokan egyszerűen nem hitték el a terhesen is pocaktalan Yiota Kouzoukasnak, hogy tényleg minden rendben van vele.

Yiota Kouzoukas posztjai azért kezdték el mágnesként vonzani a terhességével kapcsolatos esetleges problémákra utalgató, rosszmájú megjegyzéseket, mert az endometriózisa után hátramaradt hegeknek és hátrahajló méhének köszönhetően csak a terhessége hatodik hónapjában kezdett el megnőni a hasa.

Bármennyire is különbözik azonban mindez az ekkorra már sok esetben hatalmas méreteket öltő anyák pocakjától, a szakértők szerint nem jár semmilyen problémával, ha valakinek hátrafelé hajlik a méhe – írja a Glamour. 

Horgonyként viselkedő szalagok

„A terhességem első négy hónapja alatt gyakorlatilag befelé nőttem a hátrahajló méhem miatt” – írja Kouzoukas. „Ebben az esetben általában úgy 3 hónap után már előre dől, és a szokásos irányban kezd el növekedni a méh, én azonban 4-5 hónapon át kisebb voltam, mint az átlag.”

Mindez annak köszönhető egyébként, hogy a most héthónapos terhes anya méhét tartó és támasztó szalagok Kouzoukas endometriózisa miatt elhegesedtek, és egy jó ideig egyfajta horgonyként viselkedtek. Emellett az anya rövid felsőteste és erős hasfala is hozzájárult ahhoz, hogy még hat hónaposan is szinte láthatatlan maradt a terhessége.

*BUMP SIZE* I receive a lot of DMs and comments regarding the size of my bump, which is why I want to explain a few things about my body. Not that I’m upset/affected by these comments at all, but more for the reason of educating in the hope that some people are less judgemental on others and even themselves. For the first 4 months of my pregnancy, my uterus was retroverted/tilted which means that I was growing backwards into my body rather than outwards. Most people with this type of uterus tilt forward at around 12 weeks and continue growing outwards like you normally would. My uterus didn’t “flip forward” until well into being 4 months pregnant because of the backwards tilted position paired with decade old endometriosis scarring that I have on my uterosacral ligaments. Basically, these ligaments are acting like anchors keeping my uterus “inside” rather than “outside”, which is why I appeared smaller than most people for the first 4 or 5 months. Now, at #6monthspregnant I’m growing forwards just like everyone else while the scarring on my ligaments slowly breaks down. My torso is also short and my stomach is naturally toned which is keeping my belly super tight, so I’ve had to personally stop all ab exercises to avoid any issues with possible ab separation. This is for me personally, as instructed by my doctor and is in no way a blanket rule for anyone else. I’m perfectly healthy, baby is perfectly healthy and that’s all that matters. Our bodies and bumps are all different and our shapes and sizes are all different too ❤️

A post shared by Yiota Kouzoukas (@yiota) on

Nem rendellenesség

A nők mintegy 20 százalékát érintő hátrahajló méh sok esetben valóban odavezet, hogy az érintett nőknek csak nagyon későn tűnik fel, hogy terhesek – állítja a szülész-nőgyógyász Dr. Michael Cackovic. Egy másik szülész, Dr. Sherry Ross elmondása szerint egyébként nem rendellenességről van szó, olyannyira nem, hogy a nőgyógyászok egy része fel sem hívja erre a betegei figyelmét, amikor egy ultrahangos ellenőrzés során kiderül a dolog.

Rengeteg más tényező is szerepet játszhat egyébként abban Cackovic szerint, ha valaki az előrehaladott állapota ellenére is kisebb hassal rendelkezik a szokásosnál. A magasabb, az erősebb és az először terhes nőkre is jellemző lehet például, hogy sokáig nem létszik a hasuk, és a normál esetben csak a méhen belül megtalálható nyálkahártya méhen kívüli elburjánzásával járó endometriózis után hátramaradt hegek is szerepet játszhatnak a dologban. Ebben az esetben a hegszövetek kilazulásáig hátra felé dőlhet az anyák méhe, ez a folyamat pedig akár 3-4 hónapig is eltarthat, az orvosi beavatkozást igényló rendellenességek azonban nagyon ritkák.

Hiába furcsállták tehát sokan a pocakosság hiányát Kouzoukas esetében, a szakértők szerint semmi baj nincs azzal, ha valaki máshogy néz ki terhesen, mint az átlag. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra