Egészen rendhagyó, progresszív programot hirdetett a Budapesti Operettszínház, amelynek fókuszában három női alkotó, Duda Éva, Székely Kriszta és Szenteczki Zita áll. A három rendezővel sztereotípiákról, közelítési módokról, a műfaji határok elmosódásáról és az Operettszínházban szerzett élményeikről beszélgettünk.
A koreográfusi szakmában rövid idő alatt nagy nevet szerzett és azóta sokszorosan bizonyított Duda Éva, a néhány éve diplomázott és azonnal az élvonalba robbant Székely Kriszta, valamint a most szárnyait bontogató, végzős bábrendező hallgató Szenteczki Zita mutatkozik be rendezőként első alkalommal az Operettszínházban. A három művész három különböző műfajban, három különböző helyszínen három ősbemutatót állít színpadra a Női Rendezők Tavasza program keretében.
Március 3-tól látható az Átrium Film-Színházban a Frida. A tragikus sorsú festőművésznő életét feldolgozó összművészeti előadás Dinyés Dániel zenéjével a Duda Éva Társulat és a Budapesti Operettszínház együttműködésében valósul meg. Áprilisban debütál a frissen felújított Kálmán Imre Teátrumban Beischer-Matyó Tamás Kreatív kapcsolatok című kamaraoperája Székely Kriszta rendezésében, amely tavaly nyáron már nagy sikert aratott Miskolcon, a Bartók Plusz Operafesztiválon. Májusban tartják a premierjét a Lázár Ervin gyermekkönyvéből készült Szegény Dzsoni és Árnika című élőszereplős-bábos-zenés mesejátéknak. A Raktárszínházban műsorra kerülő produkció Závada Péter dalszövegeivel, Szirtes Edina Mókus zenéjével Szenteczki Zita vizsgarendezése.
Azt mondják, a színházrendezés férfias szakma. És valóban, ha körülnézünk a világban és itthon, kevés női rendezőt tudunk felsorolni. Ti miben látjátok ennek az okát?
Duda Éva: Azt nem tudom megmondani, hogy férfias szakma-e vagy nem. Az biztos, hogy komplex tudást és összetett gondolkodást igényel, fontos, hogy rálátásod legyen az egészre. Emellett jó szervezőkészségre is szükség van, és nem árt a határozottság sem, hiszen felelős, sok embert érintő döntéseket kell hozni. Lehet azt mondani, hogy ez férfias dolog, de szerintem ez nem nő vagy férfi kérdése.
Szenteczki Zita: Azt gondolom, ez egy régi, rossz sztereotípia, ami ma már kevéssé jellemző. Most itt ülünk hárman. És az egyetemen is, ha a mostani rendezőosztályokat nézzük, azt látjuk, kiegyenlítettebb az arány. Mi öten vagyunk és abból három fiú, de ugyanez az arány a III. éves zenésrendezőknél is.
Székely Kriszta: Nemrég nyilatkozta egy általam kedvelt színésznő, hogy egy rendező legyen férfi, egy színésznő legyen igazi nő, ők szeressenek egymásba, és ebből a szerelemből tud igazán jó előadás születni. Ez a gondolat jól mutatja az „antik” színházi felállást. Ez már régen nem így működik, mások a szempontok, változnak a dolgok. Ha úgy tetszik, a rendező egy felsővezetői pozíció, és valóban, egyelőre kevés a női vezető az országban más területeken is.
Duda Éva: Ma már rengeteg nőt találunk felsővezetői szerepben, és sok szempontból a multitasking is a nők egyik erénye. Bár meg kell vallani, azért a rendezés nagyon más dolog, mint mondjuk egy multiban az igazgatói poszt, hiszen itt alkotásról és érzékenységről, művészetről beszélünk, nem pusztán vezetői képességekről.
Lehet általánosítani, hogy másként nyúl egy női rendező egy feladathoz, mint egy férfi? Hogy egy nő elsősorban az érzelmek felől közelít, míg egy férfi az értelem felől? Megtartva természetesen azt az alapvetést, hogy minden egyes alkotó más és más.
Székely Kriszta: Szerintem az alkotás alapvetően androgün dolog. Nem kérdés, hogy minden ember másképp lát történeteket, de ez nem feltétlenül egy nemi szerv kérdése. Miközben evidens, hogy másmilyen hatások és impulzusok érnek az élete során egy nőt, mint egy férfit. Így aztán másmilyenek leszünk és másmilyen lesz az is, ami alkotóként kikerül a kezünkből. Egy férfi rendezőnek ugyanúgy hiteles női alakokat kell felrajzolni, mint ahogy én sem hagyhatom ki a férfialakok igazságait az előadásaimból.
Duda Éva: Ha ez igaz lenne, azt mondhatnánk, hogy kétféle út van: nőies és férfias megoldás. De ez nem így van, az élet ennél jóval kuszább és összetettebb. Én például abszolút intuitív módon alkotok, miközben van egy teljesen racionális agyam, ami az összehangolásban segít. Hogy mit miért csinálok, nagyon sokszor emocionálisan döntöm el, de később a felépítés fázisában, mondhatom ezt gyártási menetnek, a gyakorlatias énem lép működésbe.
Ha kíváncsi rá, mit keresnek a Színművészeti Egyetemről, a Katona József Színházból, vagy a független szcénából érkező fiatalok újszerű előadásai a Lehár Ferenc és Kálmán Imre darabok közt, és hogy mit gondolnak minderről ők maguk, olvassa el a teljes interjút a Színház.hu-n!
