Íme a bizonyíték, hogy New York egy nagy múzeum!

Persze, persze nagyon szép és jó Budapesten élni meg minden, szórakozóhelyek is vannak dögivel, meg aztán a város fekvéséből adódóan is szép, de azért ismerjük el, ha elindulunk sétálni, ritkán esünk keresztül izgalmas, érdekes, vagy legalább csak vicces kortárs művészeten. Pedig nem volna rossz: a Weburbanist 14 interaktív installációt szedett össze New Yorkból, mi ezekből a legizgalmasabbakat mutatjuk be, hiszen ezek valóban interaktív, megérinthető és olykor hallgatható kiállítások voltak a város kellős közepéből.

Rögtön itt van az ékes a bizonyítéka annak, hogy New York valójában egy hatalmas játszótér: a City of Dreams Pavilion elnevezésű tárlat az Izaskun Chinichilla Architects jóvoltából. A színes pavilon újrahasznosított anyagokból sarjadt Governor's Islanden, szép példájául annak, mennyi könnyedségre és találékonyságra van szükség tervezéskor és kivitelezéskor. Ha közelebb megyünk, láthatóvá válik ugyanis, hogy a szép, színes esernyők valójában törött bicikli- és autóalkatrészekből állnak, azaz rengeteg olyan újrahasznosított dologból, aminek praktikus mivoltán, ha eredeti formájukban találkozunk velük, el sem gondolkoznánk. Azon meg főleg nem, hogy hú, de jól néznek ki!

Aztán itt vannak Jeppe Hein szobrai, amik 2016 április közepéig egyenesen azért kiáltanak, hogy megérintsék őket. Ellentétben a megszokott, múzeumi installációkkal a dán művész Please Touch the Art (Kérem, érintsd meg a művészetet) tárlata a Brooklyn Bridge Parkban 10 különböző szobrot tartalmaz, amelyeket minél inkább tapogat, annál helyesebben használja őket. Vannak köztük padok, egy tükörlabirintus, sőt egy szoba is egy szökőkútban, okvetlen menjen el megnézni, ha éppen arra jár! 

Aki audiovizuális típus, annak ott volt Charles Longnak a Madison Square Parkban felállított "Pet Sounds" (kb. Becézett hangok) című tárlata, ahol a bátor látogatók úgy csalhattak ki hangokat a rikító színű, amorf formájú szobrokból, hogy megérintették, simogatták, vakargatták őket. De mindez csak ízelítő, további szuper alkotásokért kattintson a galériába!

Oszd meg másokkal is!
Mustra