A boltok szerint megérkezett a tavasz

Az akciós újságok egyértelmű tanulsága hogy a látszat ellenére megérkezett a tavasz. Az ágvágótól az üvegházon át a búvárszivattyúig akciós minden, de sok lesz a vetőmag és virághagyma akció is, és azért találkozhat olcsó telefonnal is. 

Műszaki cikkek

Százezer forint feletti vásárláskor kérhet 0 százalékos THM hitelt az Extreme Digitalban, így könnyebben tud beruházni egy akciós Karcher gőzporszívóba, ami egyébként azoknak jó választás, akiknek a porszívózás után már semmi kedvük sincs felmosni. 15 ezer forinttal olcsóbban veheti meg a Sony RX100-as digitális fényképezőgépét, amivel azok is kihozhatják a képeikből a bennük rejlő művészt, akik ugyan szeretnek DSLR gépekkel fotózni, de nem szeretik mindenhova magukkal vinni, mert például túl nagy. 

shutterstock 139868431

Csütörtökig tart az Emaganál az árak forradalma nevű akciódömping, ahol hírként értesülhet éppen mi akciós. Friss hírként éppen a ZTE Blade telefonról érkezett hír, ami 25 ezer forintba sem kerül. Az iPhone 5s 89.900 forint lesz, az Asus Zenfone Selfie 69.900 forint lesz és kap mellé egy nagy teljesítményű külső akkumulátort is. Ahogy azt már mondtuk, a külső akkumulátor az egyik legjobb ajándék, főleg, hogy most akciósan is megveheti őket. 

A Mall.hu-n elektronikai kiegészítők lesznek akciósak, ez alatt pedig olyan dolgokat kell érteni mint például a töltők vagy memóriakártyák, de akciós távirányítót, szelfi botot vagy éppen billentyűzetet is vehet. A műszaki cikkek akár bevásárlást is intézhet, mert olyan dolgok lesznek akciósak, mint például a kávé, az állateledel vagy a mosószerek. 

Denon és Sonos multiroom hangrendszereket válogathat a Media Marktban, ahol egyébként a régi készülékeit is újra cserélheti, például vehet egy elöltöltős Whirpool mosógépet 69.990 forintért. 

Hiper és szupermarketek 

Az Aldiban már nagyon készül mindenki a tavaszra, például női steppelt dzsekivel vagy húsvéti mintákkal a tavasz színeiben pompázó szalagokkal, csomagoló papírral és dekorációval, de már a ruhakínálatban is feltűnnek a tavaszi darabok. Ha azonban úgy érzi, hogy önre továbbra is egy kis téli álom férne rá, akkor vehet mintás ágyneműt vagy elektromos pumpával felfújható vendégágyat és rengeteg virágpalántát. 

Nagyon szeretné az Auchan, hogy az emberek megismerjék jobban a sajátmárkás termékeiket, ehhez pedig a legjobb motiváció egy kis árcsökkenés, vagyis a kutyaszalámitól kezdve, szinte minden sajátmárkás dolog akciós. Tudta például, hogy van Auchan tempera vagy Auchan páramentesítő készülék? A tavasz már közel van az Auchan szerint is, akik kerti szerszámos akciókkal készülnek, de akár még marhatrágyát is vehet és rengeteg vetőmagot. 

shutterstock 381376336

A Dilmah Earl Grey tea nagyon jó helyezést ért el a tesztünkön és most a hét elejétől ha két csomaggal vásárol a Sparban,  399 forint lesz egy 20 filteres doboz. A Lovely háztartási papírtörlő pedig 40 százalékkal kerül kevesebbe. A héten konzervvásárt tartanak, ahova bekerült néhány üveges termék is, sőt sűrített paradicsomot is vehet, ha esetleg ön nem érzi azt, hogy valaha vége lesz a télnek. Vehet két Casting Creme Gloss hajfestéket is ezen a héten, mert a készlet erejéig menő Tangle Teezer hajkefét kap hozzá. A hétvégén az Iglo gyorsfagyasztott termékek és a Lenor öblítők  30 százalékkal, az Ariel mosóporok és Baba tusfürdők  35 százalékkal lesznek olcsóbbak. 

Mexikói hét kezdődik a Lidlben, akciós lesz a tortilla szett, a chilis bab, jalapeno pizza és még pinata is, tudja az a papírmasé díszes állat, ami tele van cukorkával és szülinapokon rituálisan szét szokták verni. Szintén elérkezett a tavaszi akciók ideje, első körben rendbe teheti a kertet  magasnyomású tisztítóval, de búvárszivattyút is kap akciósan, illetve egy rakás kerti szerszámot és virágtartót vagy akár fóliasátor ültetőházat is. Ha nem szeret kertészkedni, akkor pedig marad a lakás csinosítgatása néhány képkerettel, fényfüzérrel vagy párnával. 

Javában tart a farsangi készülődés a Tescoban, például akciós lesznek a fánkok, nem csak a csokis verzióban, de lesz a kínálatban akciós virsli, üdítőitalok, kellő mennyiségű Milka vásárlás után pedig kap egy lila plüsstehenet. A L'Oreal Nutri Gold termékek 30 százalékkal lesznek olcsóbbak, a Blend-a-med, Elmex termékek és a kétdarabos Colgate fogkefék pedig 20 százalékkal olcsóbbak, na és persze innen is beszerezhet mindent a tavaszi kerti munkálatokhoz. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra