Alig 900 forintba kerül a legjobb zsírkréta

Zsírkrétákat teszteltek (egészen pontosan 20 félét) a Tudatos Vásárlók Egyesületénél, elsősorban azért, hogy megtudják, mekkora az ólomtartalmuk. Mint kiderült, ez rendben van, még az EU-s határérték negyedét sem érték el a vizsgált termékek, de ha már ennyi zsírkréta volt kéznél, tesztelték őket használhatóság szempontjából is. Az élen 42,5 ponttal egy 890 forintos végzett, de akadt olyan is, amelyik 0 pontot kapott. 

A TVE arra volt kíváncsi, hogy mennyire könnyen használható a zsírkréta, azaz hogy az adott termék mennyire fedi a színezett felületet, kenődik vagy morzsolódik-e, és bemegy-e a köröm alá. Ezzel 25 pontot lehetett összegyűjteni (ehhez jött még hozzá az, amit a megfelelő ólomtartalommal lehetett megszerezni) – ezt a Pelikan műanyag burkolatú terméke meg is kapta. További 10 termék 20 pontot ért el, a legkevésbé felhasználóbarát pedig az  ICO Creative és a Nebuló zsírkréta (12-12 pont), illetve a Miss Chick (9 pont).

GettyImages-486957383
Natasha Sioss / Europress / Getty

Az is kiderült, hogy nincs összefüggés az ár és az elért pontszám között, ugyanis a lista elején és végén is találni drága termékeket. A dobogóra egyébként a KORES zsírkrétája, illetve a PAX Junior és a Faber-Castell Grip radírozható terméke került. A részletes pontokat és észrevételeket ide vagy a fenti képre kattintva találja.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek