Az Apple-nél dolgozott, most bútorokat tervez

Brad Sewellről azt kell tudni, hogy tervezőmérnökként dolgozott az Apple-nél és úgy gondolja, hogy teljesen rosszul veszünk bútorokat. Szerinte a problémák forrásai legtöbbször a magas szállítási költségekben, a hosszú szállítási időkben és a gyenge minőségben rejlenek. Éppen ezért indította legújabb cégét, ami Campaign névre hallgat – olvasható a FactCO oldalán.

A cég egy, az 1800-as évekből származó bútorról kapta a nevét – ez arról volt híres, hogy gyorsan szét- illetve össze lehetett szerelni. Sewell szerint manapság rengetegen és sokszor költöznek, azzal viszont senki nem szeretne szembesülni, hogy a kedvenc kanapéja nem fér fel a lakóház lépcsőjén. A Campaign fotelje például hiába áll tucatnyi részből, mindössze két perc alatt összeszerelhető – ehhez pedig semmilyen eszközre sincs szükségünk. (Ha nem hiszi, ide kattintva megnézheti a vonatkozó videót!) Maga a bútor egyébként a kaliforniai Emeryville-ben készül.

campaignliving.com

A költözésre visszatérve: a bútor olyan dobozokban érkezik, amiket könnyen szállíthatunk – de akár postára is adhatunk. A fotel 495 dollárba (136 ezer forintba), a kétszemélyes kanapé 745-be (205 ezer forint), a háromszemélyes pedig 995-be (270 ezer forintba) kerül – ezzel kicsit magasabbak, mint az IKEA-ban kapható bútorokéi. Sewell reméli, hogy emiatt egyre többen mernek majd online bútort rendelni – egy dohányzóasztal nem nagy lutri, viszont egy fotelben akár órákat is eltöltünk egy nap, így nem mindegy, milyet veszünk. Jelenleg egyébként csak előrendelés van a weboldalon - várhatóan 2015 novemberétől szállítják ki őket és akkor is csak az Egyesült Államok területére.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra