Hegyalja nem csak ősszel izgalmas

Nem tagadom, akár tél van akár nyár, az egyik kedvenc kirándulóhelyem Tokaj, vagyis inkább annak a környéke. A leghangulatosabb borfesztivált Erdőbényén rendezik meg, számos jobbnál jobb borászatot lehet itt találni, jókat lehet enni, na és végre egy hely, ahová útba esik az Anyukám mondta. Tarcal azonban mindig az a hely volt, ahol átutaztam csak, eszembe se jutott ott megállni.

Pedig ott van a régió egyetlen ötcsillagos hotelje, az Andrássy Rezidencia ami - ahogy a neve is mutatja- egykor az Andrássy család tulajdonát képezte. Az 1700-as években, barokk stílusban épült kúria Károlyi Ferenc gróf számára készült, az Andrássyakhoz csak 130 évvel később került. Ők viszont egészen az államosításig laktak ott, aztán sok víz lefolyt a Dunán, így végül 2008 óta az Accent Hotels üzemeltetésében szállodaként funkcionál. 

Andrássy Rezidencia
Andrássy RezidenciaAndrássy Rezidencia Wine & Spa / Facebook

A hely nagyon jó pontszámokat ért el több szállásminősítő oldalon is, és ezt csak megerősíteni tudom. Az ódon falak közt számos régi fénykép mutatja meg a grófi család életének kisebb nagyobb pillanatait, a szivarszobában pedig olvasgatva lehet tölteni a délutánt,akárcsak a régmúlt időkben.

A szálloda legeslegjobb ötlete viszont nem a wellness részleg, és nem is a borkínálat, hanem a párnaszerviz! Komolyan mondom, ezt kötelezővé kéne tenni mindenhol. Van egy "párnalap" és onnan lehet kérni megfelelő keménységű párnát, ki milyet szerez. 

Persze van lazulós részleg is, ami szaunákat takar, több medencét, és egy csomó jacuzzit, ráadásul egy barlangimitációba elrejtve.Ide azok is jöhetnek, akik nem szállóvendégek, érdemes napijegyet váltani, és egy kicsit lazulni. A reggelihez pezsgő is jár, vannak halak és vadak, hát kell ennél több a boldogsághoz? 

Mit lehet ott csinálni? 

Tarcalon vannak borászok, van piac és van az Áldó Krisztus szobor, aminek a megközelítéséhez kell némi szufla, de sokszorosan megéri. A története annyi, hogy egy márvány-, gránit- és kőfeldolgozással foglalkozó gávavencsellői cég adományozta a 8 és fél méter magas 50 tonnás Jézus szobrot a közösségnek. Jézusig számos lépcsőn kell felmenni, de a látvány lenyűgöző, ráadásul a túloldalon egy kis tavacska húzódik meg, ahol nyáron fürödni is lehet. 

Ha már vallás, akkor nem szabad elfelejtkezni a Teréz kápolnáról, mely a Degenfeldeknek hála szépült meg. A már nem romos épületből, ami tavaly ősz óta új fényében ragyog, a Degenfeld borászat Terézia dűlőjére lehet rálátni.

Ha pedig egyszerűbb örömökre vágyik, többek közt érdemes Berecz Stephaniehoz beugrania, aki nagyon jó borokat csinál, és nagyon sok mindent tud róluk, ezt pedig boldogan osztja meg az érdeklődőkkel.

Kicsit távolabb kell autózni, ha az ember Sárospatakot akarja látni, 35 kilométert, ami alig fél óra. Sárospatakon található a református kollégium könyvtára, mely 7 kódexet, 18 töredéket, 33 ősnyomtatványt és 1430 régi magyar könyvet őriz. Maga az épület is gyönyörű, érdemes sétálni benne egyet. Nem messze innen található a Rákóczi Múzeum, ahol több állandó és időszakos kiállítás is megnézhető. Van ágyúöntő műhely, reneszánsz konyha kiállítás, meg persze egy régi kastély.

crbst nk1
patakarchiv.hu

Bodrogkeresztúron a Borcet Művek várja az érdeklődőket, ahol számos izgalmas ecetet lehet megkóstolni. A csipkebogyós vagy a málnás ízvilág egészen frenetikus, de az epres-rebarbarás is ütős. Hasonlóan jó kulináris élményt jelent a Tokaj-Hegyalja Piac, amit minden hónap második vasárnapján 10-16 óra között tartanak meg, legyen hó, eső vagy szél. A 37-es út mellett a Disznókő borászatnál érdemes keresni őket

12310005 1193988877282689 1203446699892385006 o
Tokaj-Hegy / Facebook

A gasztronómiánál maradva, ha rendes kávéra vágyik, akkor irány a Tokaji Kávépörkölő, ahol garantáltan talál jó kávét. Kipróbálhatja például a tokaji nyarat vagy a női szeszély névre hallgató keverékeket. A pörkölő mellett szerencsére kávéház is működik, érdemes megállni ott egy jó kávéra.

Oszd meg másokkal is!
Mustra