A húszperces szundítás az igazi

Azt már régóta tudjuk, hogy a szieszta jó dolog, és a főnököknek is jobban kellene szorgalmazniuk, de a mennyiség ebben az esetben sem mindegy. A Shape szerint 20 perc kell ahhoz, hogy valóban jótékony legyen az ebéd utáni szundítás, ha pedig valaki túl sokat alszik nap közben, az aggodalomra adhat okot. 

A megállapításhoz tartozó kutatás eredményeit egyébként a European Association for the Study of Diabetes éves találkozóján mutatták be – ezekből többek között kiderül az is, hogy azoknál az embereknél, akik egy óránál többet sziesztáztak egy nap, 46 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakult ki kettes típusú diabétesz, mint azoknál, akik 60 percnél rövidebb ideig szunyókáltak.

Más kutatások szerint pedig összefüggés van az túl hosszú ebéd utáni alvás, valamint a szív- és májbetegségek, az anyagcserezavarok és a korai halál megnövekedett kockázata között. A szakértők szerint tehát érdemes utánajárni, hogy valójában miért vagyunk álmosak nappal, miért szundítunk többet a kelleténél. RW Christopher Winter, virginiai neurológus szerint az éjszakai pihenés mennyiségére és minőségére komoly hatással van például az alvási apnoé, vagyis ha alvás közben pár másodpercre leáll a légzésünk. Ez egy éjszaka alatt több százszor is előfordulhat, és befolyásolja lelki és fizikai állapotunkat is, például megnő a stroke, a cukorbetegség és a túlsúly kockázata is. 

A szundival tehát összességében nincs baj, de az az ideális , ha naponta 20-25 percet sziesztázik és lehetőleg még délután egy előtt. Méghozzá azért, mert ebben az időben még az előző napi alváshoz "számolja" a szervezet ahelyett, hogy a már aznap estiből vonná le. A kevesebb mint fél óra pedig azért fontos, mert annyi idő alatt nem jutunk el az alvás mélyebb szintjeire. „A délutáni sziesztára gondoljunk úgy, mint valami nassra, és ne úgy, mint egy főételre" – mondta Winter. Azt pedig nem nehéz belátni, hogyha a túl hosszú szundikálás miatt éjszaka nem tud aludni, egy ördögi kört indít el, mert másnap még fáradtabb lesz, megint ledől egy órára (vagy hosszabb időre) délután, és az egész kezdődik elölről.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra