Tel Aviv Pride: amikor a Fehér Város szivárványszínbe öltözik

Nem túlzás azt állítani, hogy a Tel Aviv Pride egy másik dimenzióban történik. A leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer, vagy „questioning” (azaz mindenki, aki nem kívánja eldönteni, hogy melyik „kategóriába” sorolná magát) emberek ilyenkor egy teljes hétre átlényegülnek főállású akivistává – ilyenkor minden a toleranciáról és az egyenlő jogokért való küzdelemről, no meg a felhőtlen partizásról szól. Néhány nappal a Pride-hét kezdete előtt felkerülnek a város fő utcáinak villanyoszlopaira a szívárvány zászlók, a városházát hatalmas szivárványos led fallal borítják be, a lobogó pedig a humusz bároktól a ruhaüzleteken át a magánházakig mindenütt feltűnik. Idén még a város kedvenc hot-dogosa is színes szószokkal csíkozott „gay-kolbásszal” készült, sőt, a legnépszerűbb taxirendelő app is ezer színűre változtatta a logóját. Aki csak számítani akar, részt vesz az ünneplésben – így tulajdonképpen nem is meglepő, hogy idén több, mint 120 (egyes források szerint 180) ezer ember masírozott az évi rendes felvonuláson.

Csak nézünk, mint a moziban

A Pride hét a TLVFesttel, a Fehér Város elsőszámú gay filmfesztiváljával veszi kezdetét. Az évről évre megrendezett kultúrális fesztre a világ minden ponjáról érkeznek LMBT témájú mesterművek – a kilencvenes évek egyik kultfilmjének, a Studio54-nek vágatlan, rendezői változatát maguk az alkotók hozták el. Megtisztelő volt, hogy fesztivál internetes csatornájának én készíthettem az interjúkat a meghívottakkal, köztük Maya Jaferrel – aki Mohammedként született Indiában, egy vallásos muzulmán családba, ma azonban nőként él, és a hollisztikus gyógyítástól a filmkészítésen át az aktivizmusig csupa olyasmivel foglalkozik, amitől anno eltiltotta a családja – édesanyja például a mai napig nem tud róla, hogy a fia valójában már a lánya. Itt mutatták be a „Karam – Ilyen a Karma” című filmet is, amelynek címszereplő-főhősével korábban a Díványon már beszélgettem – a palesztin családból származó srác Tel Avivba menekült, miután homofób családja félholtra verte, nagybátyja megerőszakolta, majd rokonai pedig megtagadták tőle a segítséget.

IMG 20150606 185824
Steiner Kristóf

A fesztivál vendégei közül talán Gloria Viagra és és Sherry Vine kapták a legnagyobb figyelmet: a Berlinből és New Yorkból érkező transzvesztita előadók akármerre utaznak, világszerte hatalmas sikernek örvendenek, itt pedig mesterkurzust tartottak arról, hogyan valósíthatja meg valaki önmagát ebben a szakmában. Mert igen, ez az, nem is egyszerű: „Az emberek nagy része azt hiszi, hogy ez csupán móka és kacagás – pedig ha nem vagy profi, senkit se érdekelsz majd” – magyarázta Vine, aki szerint egy igazi "drag queen" nem csak magára kap egy női ruhát, de professzionális sminkes és fodrász, remel komika, kíméletlen üzletasszony, és szociális kérdésekben is érintett filantróp - egyetlen személyben. 

Te is más vagy – te sem vagy más

A következő állomás az „Olyan, mint te” című kiállítás volt, amelyet az orosz származású izraeli fotóművész, Igor Zeiger szervezett – az LMBTQ témákban készült rajzok és fényképek célja az volt, hogy megtörje a hagyományos sztereotípiákat, amelyek a meleg kultúrkört övezik. A sokszor zavarbaejtően életszagú portrék mellett a Díványon korábban már bemutatott Yuval Israeli rajzai is helyet kaptak – a pornó és művészer határmezsgyéjén mozgó, naiv technikával és vonalvezetéssel készült illusztrációk főhősei ráadásul a vendégek között voltak, így egyszerre legeltethettük a szemünket a felöltözött és levetkőzött modelleken. Ha - egyesek nagy bánatára - a ruhába bújt eredetiket nem is volna illő hazarángatni, az aktokat bárki magával vihette - tekintve, hogy a vékony pénztárcáknak is kedvezve kimondttan elérhető áron kínálták őket a művészek. 

20150610 213346
Steiner Kristóf

Este fess a pesti nő

A Tel Aviv Pride-on a leszbikus láthatóság is kardinális kérdés – a „Be Proud”, kimondottan lányoknak szóló partisorozat egyik állomása egy erősen magyar vonatkozású buli volt, amely számomra a fesztiválhét legfergetegesebb eseményének bizonyult. A The Pin Ups egy főként leszbikus csajokból álló magyar punk banda – baráti társaságként kezdték, ám egyre komolyann fellépéseik vannak, amióta pedig az ország egyik legizgalmasabb undeground hip-hop duója, a Ludditák is erősítik a csapatukat, a koncertjeik a kihagyhatatlan kategóriába tartoznak. Isteni volt figyelni, ahogy az izraeliek önfeledten őrjöngenek a magyar dalszövegekre - különösen nagy siker volt a brutális szakítós dal végén felcsendülő „te hülye kurva!” felkiáltás. Azoknak, akik még mindig azt hinnék, hogy egy szülő számára a gyermele coming outja kizárólag csak mély fájdalommal járhat: a csapat dobosát 87 éves nagypapája is elkísérte a Tel Avivba, a basszusgitáros lány édesapja pedig egyenesen New Yorkból utazott Izraelbe, hogy büszkén bulizhasson nagylányával.

IMG-20150615-WA0000
Steiner Kristóf

A megállíthatatlan menet

Maga a felvonulás még számomra is megdöbbentő volt: nemhogy kordonok nincsenek, de a menet nem is egy kijelölt útvonalon zajlott: egyszerűen csak a város minden egyes főbb útvonalán özönlött a fesztiválozó közönség. Szürreális outfitek, politikai és szociális kérdéseket feszegető transzparensek, kíváncsi turisták, békésen andalgó szivárványcsaládok meneteltek kéz a kézben, majd a tengerpartra megérkezve hatalmas beach party vette kezdetét, melynek fő attrakciója Conchita Wurst, a tavalyi Euróvízió-nyertes volt. A „szakállas nő” élőben adta elő „Rise Like A Phoenix” című dalát, őt pedig Mr „Golden Boy” váltotta – Nadav Guedj, Izrael idei Eurovíziós csillaga egyenesen megbűvölte a tömeget. A több dimenziós értelmezési tartományú dalszöveget: „Gyere ide, élvezd velem, de mielőtt elmennél, hadd mutassam meg neked Tel Avivot” egy emberként kántálta a tömeg, míg a leglelkesebbek még a színpad tartószerkezetére is felmásztak, hogy rögtönzött rúdtánc-show-t mutassanak be.

After-after-after parti

Az after-parti Tel Aviv egyik legnagyobb arénájában, a Bloomfield Stadionban zajlott, a rezidens DJ és házigazda pedig Offer Nissim volt. A lemezlovas legenda ország egyik elsőszámú „export-terméke”: Madonnától Michael Jacksonon át Lana Del Reyig mindenkinek készített már remixeket. Az arénában egyébként rendszerint futballmeccsek zajlanak, de Tel Avivban a fociszurkolók és a meleg elfogadásért masírozók szubkultja abszolút kompatibilis.

A Pride hétnek ugyan vége, ám az igazság az, hogy a „non-stop városban” – amely Tel Aviv közkedvelt beceneve – az év bármely hetében bárki megtapasztalhatja, milyen is egy igazán szabad(os) közegben ünnepelni az LMBTQ társadalmat. Szombatonként a Frishman Beach várja a partizni vágyókat, hétfőn már este hétkor buli van „Seven Eleven” címen azoknak a leszbikusoknak (és barátaknak), akik éjfélre már ágybabújnának, a Lima Limában meleg hip-hop és r'n'b parti van, szerdánként „kultúrestek” zajlanak az Evita Dance Barban a Díványról talán már ismerős Nona Challant szervezésében, a partiszervezők pedig a gay szubkult minden egyes rétegének tartogatnak valamit: a BEEF fétis partik mackóknak és bőrmániásoknak kedveznek, a Beverly Hills 90210 főhősnőjéről elnevezett Donna Martin mulatságokon hamisítatlan pop himnuszokat játszanak, a Fagazine New York és London dekadenc underground, neo-hipszter világát idézik meg, az Anna Lou Lou-ban pedig a palesztin területekről Tel Avivba érkező arab queerek partiznak együtt a kulturálisan-intellektuálisan, no meg persze szexuálisan is nyitott izraeli buli-közönséggel.

Hát nagyjából ilyen, amikor szivárvány színeibe borul az én Fehér Városom – jövőre veletek ugyanitt!

De mi az a "rózsaszínre mosás"?

Akármi történik is Izraelben, önmagában az a tény, hogy itt zajlik az esemény, máris politikai színezetet ad a dolognak. Nem meglepő hát, hogy a liberális Tel Avivi közeget Izrael-ellenes aktivisták egyszerűen csak elterelő hadműveletként értelmezik: ők a „pinkwashing” kifejezéssel írják le, hogy szerintük Izrael így próbálja elvonni a figyelmet a palesztin kérdésről. A „40 Év Büszkeség” című konferencia a város legelegánsabb szállodájában, a Royal Beachben kapott helyet, vendégei pedig prominens LMBTQ vezetők voltak Argentinából, Németországból, Angliából, Nigériából és Amerikából. A konferencián tabuk nélkül kérdezhetettek az újságírók és vendégek az egyes országok melegjogaival kapcsolatban, a csoport ráadásul Cisz-Jordániába és Kelet-Jeruzsálembe is ellátogatott, ahol palesztin LMBTQ aktivistákkal találkozhattak. „Furcsa gondolatív összemosni a két témát” – mondta Arthur Slepian, a rendezvény szervezője. „Tel Avivban nehéz olyan embert találni, aki ne értene egyet azzal, hogy minden embernek vallásra és származásra való tekintet nélkül azonos jogok járnak – az a rendkívül szomorú tény, hogy az ország politikai vezetése nem jut dűlőre a palesztin vezetéssel teljesen irreleváns abban a kontextusban, hogy milyen toleráns a város a meleg társadalmat illetően.” A konferenciáról távozva bennem is felmerült: ha vajon egy gyerek rossz matekból, de tehetséges irodalomból, rásüthetik-e a „reálosok”, hogy a kitűnő verselemzésével csak leplezni próbálja hiányosságait? Aligha. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra