Azért csalt meg, mert túl közel kerültetek egymáshoz

A Scool of Life szerint nem ártana a titkolózás és az őrjöngés helyett inkább azzal foglalkoznia az érintett feleknek, miért is léptek félre.

Bár tudjuk, hogy jó kapcsolatokban is gyakran félrelépünk, tehát a hűtlenség gyakran nem a párkapcsolatunk minőségéről szól, bőven akad olyan eset is, amikor a kapcsolati problémák megoldása helyett választjuk a hűtlenséget. Ilyenkor sok esetben nem feltétlenül a megzabolázhatatlan vágyak, hanem a távolságtartó vagy épp túlságosan ragaszkodó, a nap minden percében a másikra tapadó partnerek viselkedése elől menekülnek mások karjaiba az emberek. A probléma az, hogy nem nagyon létezik olyan pár, amelynek mindkét tagja mindig pontosan ugyanakkor és ugyanannyi ideig szeretne összebújni és matricaként a másikra ragadni, ezeknek a különbségeknek a tisztázása és finomhangolása viszont általában nem tartozik az erősségeink közé. 

Túl sok

Ha egy kapcsolatban teljesen eltűnnek a határok a felek között, az sokszor annak az érzésnek az elhatalmasodásához vezet, hogy nem két különálló személyiségről, hanem egy közös, amorf entitásról beszélhetünk csak egy párral kapcsolatban. Ebben az esetben gyakran annyira fojtogatóvá válik az egyik partner számára az érzés, hogy nem ura a saját sorsának és a személyiségének minden eleme közös tulajdon, hogy mindezt egy új kapcsolat, egy saját és a másiktól független kaland formájában próbálja kiegyensúlyozni.

Nem elég

Ha azonban túlságosan távolságtartó valaki, például elhúzódik, ha a másik hozzáér, vagy megváltoztatja a témát, ha valaki személyes dolgokat hoz fel egy beszélgetés során, az kifejezetten megalázó lehet a másik fél számára. Ironikus módon ebben az esetben nem az érzelmek hiánya, hanem a túlburjánzó, közelséget kereső, és elutasított szenvedély taszítja mások karjába/ágyába a sértett önérzetű partnereket.

A School of Life szerint a megoldás ebben az esetben is az őszinte és némi humorral fűszerezett kommunikáció, ha ugyanis már egy kapcsolat elején képesek a felek tisztázni, mire van szükségük egy kapcsolatban, elkerülhetőek lesznek a sokszor félrelépéshez vezető konfliktusok. Meg egyébként is: őszinte, nyílt kommunikáció nélkül lehetetlen hosszú távon jó párkapcsolatot fenntartani. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra