A lovak ferde szemmel néznek a mérges emberekre

Szó szerint. Egészen konkrétan a bal szemüket használják arra, hogy megállapítsák, mekkora a veszély.

Mindezt egy új tanulmány mutatta ki, amely során nagyméretű, boldog és dühös emberi arcokat ábrázoló képeket mutattak a lovaknak, egy fotóval egyszerre fél percig idegesítve a pacikat. A Sussexi Egyetem kutatói által levezényelt kísérletek során még arra is figyeltek a kutatók, hogy öt különböző istállóból szedjék össze a 28 lovat, biztosítva ezzel a minta sokrétűségét.  

Dühös férfiak

A lovaknak egyébként férfiak vidám és dühös fotóit kellett bámulniuk a kísérlet során, és tulajdonképpen már azzal is lenyűgözték a kutatókat, hogy egyáltalán képesek voltak az emberi érzelmek azonosítására - írja az Upworthy. A kutyákhoz hasonlóan ugyanis úgy tűnik a lovak is máshogy reagálnak a dühös arcokra, megnő például a pulzusuk, és a viselkedésük alapján is egyértelmű, hogy nyugtalanítják őket a fenyegetőnek ítélt ingerek.

Ez persze logikus is, hisz a természetben fontosabb, hogy a potenciális veszélyt jelentő, fenyegető magatartású élőlények szándékait pontosan azonosítsák az állatok, mint a hippi farkasok kiszúrása, és a ló-farkas kapcsolatok elmélyítése.

shutterstock 678413485

Segítség, néz a lovam!

A lovak amúgy a jobb agyféltekéjükkel dolgozzák fel a bal szemük által látottakat. Mivel úgy tűnik a jobb agyféltekéjükben dolgozzák fel a fenyegető ingereket is, nem is olyan meglepő, hogy a kísérletek során is a bal szemükkel vették szemügyre a fenyegető, dühös emberi arcokat. Az emberekkel való kapcsolatuk során mindez megkönnyíti a lovaknak, hogy azonosítani tudják, kik azok akik durvábban bánhatnak velük egy-egy lovaglóóra vagy verseny alkalmával.

Egy korábbi tanulmány szerint a különböző hangulatoknak megfeleltethető arckifejezések szempontjából sem állnak egyébként rosszul a lovak. A CNN beszámolója szerint 17 különböző hangulatot jelző arcot azonosítottak a tudósok a lovak tanulmányozása/szekírozása során, ami néggyel több, mint amire a csimpánzok képesek, és eggyel nagyobb a kutyák repertoárjánál is.  

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek