Mikortól válik láthatóvá, hogy öregszel?

A kutatások szerint nem egy markáns fordulóponton kezdünk öregedni, hanem szakaszosan. A szervezetünket pedig minden szakaszban segíthetjük. Mondjuk eleget aludni, inni és mozogni mindig érdemes.

És mit tehetsz ellene? Az Olay összeverbuvált egy genetikai kutatásokra szakosodott céget és harvardos bőrgyógyász professzort is sorai között tudó csapatot, és nekilátott kideríteni, mi történik pontosan a bőrrel, amikor megjelennek rajta az öregedés első jelei. 

Eddig úgy gondolták, 35 éves korig jóformán minden rendben megy, nagyjából akkortájt azonban elszabadul a pokol, és rengeteg negatív folyamat egyszerre kezdi el éreztetni a hatását. A kutatás eredményei azonban megcáfolni látszanak ezt, a valóságban sokkal inkább arról van szó, hogy különböző, jól elkülöníthető folyamatok okozzák a bőr öregedését.

A felmérésben résztvevő 200 nő génjeinek egy kétéves periódus során való folyamatos elemzésével sikerült öt olyan sejtfolyamatot azonosítani, amelyek különböző, meghatározó életkorokban kezdenek el lelassulni. Az első ilyen folyamat a bőr természetes antioxidáns termelésének visszaesése, ami már a húszas éveikben járó nőket is érinti. A húszas éveik elején járó nők számára tehát ajánlott a különböző antioxidánsokat tartalmazó, C,-és E-vitamint, vagy zöldtea kivonatot és gyümölcssavakat tartalmazó készítmények használata.

shutterstock 255685243

A harmincasokat érintő lelassuló anyagcsere folyamatok aztán újabb torpedótalálatot jelentenek, az anyagcserével együtt a kollagén termelésért felelős bőrsejtek működése is lelassul. A bőr egyre kevésbé képes rendbehozni magát, és a bőrszínre is hatással lévő anyagok felszívódása és feldolgozása is lomhul. Ha elkezd köhögni a motor, nikotinamiddal, a B3-vitamin egy származékával érdemes csatába indulni, így újra felpörgethető a bőr anyagcseréje.

40 körül érkezik aztán az újabb sorscsapás, ez idő tájt kezdődik el úgy istenigazából a bőr öregedése, ami a bőrszínre is kihat. Dr. Michelle Yagoda, egy New York-i, arcplasztikával foglalkozó sebész szerint, ezen a ponton retinolt, glikolsavat, és peptideket tartalmazó szereket érdemes bevetni az öregedés elleni harcban, ezek újra felgyorsíthatják a lassuló sejtszintű folyamatokat.

Negyedik sebességbe a változókorba éréssel kapcsolnak az öregedési folyamatok, ekkor már a bőr védőfunkciói is sérülnek, a bőr száraz lesz, egyre nagyobb gondot okoz a hidratálás. Az utolsó, ötödik állomás már nem egy új, különálló kataklizma, hanem egy igazi, bibliai mértékű sáskajárás: 60 felett ugyanis az eddig említett összes folyamat drámaian felgyorsul. De ekkor is van mit tenni! McMaster Egyetem kutatói szerint már heti két kardiós edzéssel elérhető, hogy megváltozzon bőr fehérje szerkezete, ami évtizedekkel fiatalíthatja a bőrt.

A kutatásban résztvevő 200 nő között akadt azonban néhány „szuperöreg” is. Az ő bőrük 60 éves korukban is úgy nézett ki, mint egy negyvenesé, és olyanok is akadtak, akiknek a bőre egyszerűen nemet mondott a másoknál már a húszas éveik elején elkezdődő változásokra. Az egyelőre nem egyértelmű, hogy az életmódjukban, vagy a DNS-ükben keresendő-e a válasz ezekere az anomáliákra. Dr. Yagoda véleménye mindenesetre az, hogy a változások akár 80%-ért is felelős lehet az, milyen életmódot folytatunk. A rendszeres alvás, a megfelelő mennyiségű fehérje bevitele, a sok víz, és s rendszeres testmozgás mind olyasmi, ami segíthet lelassítani az öregedés folyamatát. Még több részlet itt.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek