Van, akinek egyáltalán nem okoz örömet a zene

Amikor meghallunk egy jó zenét, sokszor kézzel-lábbal dobogni kezdünk az ütemre vagy dúdoljuk az ismerős dallamot, ami még kellemes emlékeket is felidézhet bennünk, de lehet, hogy éppen elszomorít. A lényeg, hogy valamilyen reakciót vált ki belőlünk – legalábbis legtöbbünkből. Vannak ugyanis, akik „immunisak" mindenféle dallamra, így nem jelent számukra élvezetet a világ legjobbnak ítélt számainak meghallgatása sem. Ez azonban nem azt jelenti, hogy érzéketlenek lennének, hanem azt, hogy agyuk egyszerűen nem reagál semmilyen zenei hanghatásra, amit a tudósok specifikus zenei anhedóniának (örömképtelenség) neveztek el.

Anhedónia

Anhedóniáról akkor beszélünk, amikor az általában örömöt okozó tevékenységek iránti érdeklődés vagy az általuk okozott öröm jelentősen csökken. Ez az állapot az élet számos területén jelentkezhet, így érintheti a munkát, a korábbi hobbikat, a táplálkozást és a szexuális életet is. Az általános örömtelenségérzés a depresszió egyik fő tünete, de ritkább pszichiátriai kórképekben (pl. szkizofrénia) is előfordul, a specifikus zenei anhedóniát azonban az egyébként egészséges személyek is átélhetik.

Korábban is sejtették az okosok, hogy a zene mégsem univerzális nyelv, miután egy-egy kérdőíves felmérés során felfedezték, hogy vannak, akiknek agyi jutalmazó központja a zenei hanghatásokat nem, vagy csak nagyon csekély mértékben érzékeli, miközben másfajta egyéni örömforrásokra normálisan reagál. Erre persze az úgynevezett amúzia (a zenei felfogó- vagy alkotóképesség hiánya) is lehet magyarázat, vagy az, hogy a kérdőívet kitöltők pontatlanul válaszolták meg a kérdéseket.

shutterstock 351561839

Egy konkrétabb vizsgálatban a tudósok három csoportra osztották az alanyokat: a zenét 1. nagy mértékben; 2. átlagos mértékben; valamint 3. csekély mértékben örömforrásként érzékelők csoportjára. Az alanyokat az alapján sorolták be a megfelelő csoportba, hogy más örömforrást jelentő ingerekhez képest a zenére milyen mértékben reagálnak, illetve hogy általánosságban véve hogyan fogadják be a zenét.

A kísérletben résztvevőknek két feladatuk volt: először értékelniük kellett, hogy milyen mértékű elégedettséget éreznek, miközben egy kellemes zeneszámot hallgattak, ezután pedig minél gyorsabban kellett reagálniuk egy adott feladatra annak érdekében, hogy valódi pénzjutalmat nyerjenek vagy elkerüljék az anyagi veszteséget. A szakértők képalkotó eljárások segítségével kimutatták, hogy mindkét feladat a jutalmazással kapcsolatos neurális áramköröket mozgósítja az agyban, miközben egy csomó dopamint szabadít fel. Mindeközben galvanikus bőrreflex szenzorokkal és pulzusmérővel is nyomon követték az érzelmi reakciók fiziológiai mutatóit.

Az eredmények egyértelműen arra utaltak, hogy néhány – egyébként egészséges – ember egyáltalán nem élvezi a zenét és a normális zenei észlelési kapacitásuk ellenére sem reagálnak sehogyan, amikor egy-egy kellemes dallamot hallgatnak. Ugyanakkor ezek az alanyok a pénzjutalomra normálisan reagálnak, ami azt jelenti, hogy az alacsony zenei érzékenység nem kötődik semmilyen globális, az agyi jutalmazó hálózatot érintő rendellenességhez. Abból, hogy valaki másként reagál különböző típusú jutalmakra, a tanulmány szerzői arra következtettek, hogy különböző módon lehet megközelíteni a jutalmazó rendszert, aminek hatékonysága egyénenként eltérő.

Egy új tanulmányban is fMRI vizsgálatok segítségével állapították meg a tudósok, hogy a zenei anhedóniáért az agy jutalomközpontjának nevezett terület (nucleus accumbens) csökkent mértékű aktivitása felel. Azzal is megerősítették az eddigi vizsgálatok eredményeit, hogy amikor a kísérleti alanyok valamilyen szerencsejátékot játszottak, a nucleus accumbens ugyanolyan aktívan működött a specifikus zenei anhedóniás csoportnál, mint a zenére érzékeny résztvevőknél – írja az IFLScience. A kutatók ezután a ventrális striátum (általános motiváló -és jutalmazó rendszer, melynek része a nucleus accumbens) és a hangingerek feldolgozásáért felelős agykéreg közötti interakciót vizsgálták meg és kiderült, hogy a zenére „immunis" személyeknél ezeken az idegpályákon gyengébb az érintkezés, mint azoknál, akik képesek élvezni a zenét. A hallókéreg és a nucleus accumbens közötti legerősebb mértékű összeköttetést pedig nem meglepő módon a zenei ingerekre különösen érzékeny alanyoknál tapasztalták.

A Proceedings of the National Academy of Sciences című szaklapban megjelent tanulmány szerzői szerint tehát a két agyterület közötti kölcsönhatás erősségének döntő szerepe van abban, hogy kinek mekkora örömet jelent a zenehallgatás. Arra azonban, hogy az összeköttetés változó, egyénenként eltérő intenzitását mi okozza, még nem találták meg a választ.

Oszd meg másokkal is!
Mustra