Pénteki süti: óriás csokis keksz

Enyhítsük az iskolakezdés sokkját egy csokis keksszel: ráadásul nem kell külön gombócozni, elfogy szeletekre vágva is. Akár már a hétvégén bevethetjük előzetes búfelejtőnek, vagy jól jöhet jövő héten, az uzsonnásdobozba is.

Piszke

Bár működik sima vajjal is, megéri rááldozni a vaj barnítására azt a plusz 5 percet: mély, mogyorós aromát ad a sütinek, remekül egészíti ki a tésztában lévő csokit, és az omlósságért felelős enyhe ízű mandulát.

 

Hozzávalók: (20 cm-es formához)

10 dkg vaj
1 tojás
1 tk vaníliakivonat/1 vaníliás cukor
10 dkg barna nádcukor
10 dkg liszt
10 dkg darált mandula
fél kk. só
10 dkg étcsokicsepp/étcsokoládé

1. A vajat közepes lángon felolvasztjuk, és kis lángon addig zümmögtetjük, míg felhabzik és halvány aranybarna nem lesz – ekkor a lábas alján már pici barna morzsaréteg is látható lesz – levesszük a tűzről, állni hagyjuk, a tetején megmaradó habot leszedjük.

2. Míg a vajat barnítjuk, a tojást, vaníliát és a cukrot elkeverjük, majd a langyos vajat is hozzáadjuk – óvatosan, hogy a lábas aljáról a barna morzsák ne kerüljenek bele.

3. Belekeverjük a csokicseppeket/ apróra vágott étcsokit, de egy keveset ( egy evőkanálnyit vagy 2-3 kockát) félreteszünk belőle a sütés utánra.

4. Hozzászitáljuk a lisztet, mandulát és a sót, elkeverjük, és a masszát egyenletesen elterítjük egy sütőpapírral bélelt kerek forma alján.

5. 175 fokos sütőben 25 percig sütjük, még forrón a tetejére szórjuk a félretett csokit.

Piszke
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra