Berlinben a víg vegán - 7 kihagytatatlan étterem

Nem ritka, hogy vegetáriánus, vagy vegán utazók panaszkodnak: nyaraláskor, üdüléskor olyan nehéz tartani a diétát, és gyakran hallok olyan mondatokat, hogy „egész héten nyers zöldségen éltem”, esetleg „muszáj voltam enni egy kis halat, mert nem volt más”. Minden ítélkezés nélkül: egy vegánnak felkészülni egy utazásra igényel egy kis előkészületet – ahogy szállodát sem a helyszínen keresünk, és fehérneműt vásárolni sem ébredés után rohanunk el, a vega éttermeket is idejében fel kell fedeznünk, így biztosan nem fogunk éhezni.

Ráadásul ha már egyszer – mondjuk – Berlinben jár az ember, nem volna vétek a véletlenre bízni, hogy milyen étteremben kötünk ki?! Hála az internetnek manapság fél óra alatt felfedezhetőek egy-egy desztináció vegán kulináris „hot-spot”-jai – a legkézenfekvőbb megoldás a HappyCow.com, amelynek egyébként okostelefon-alkalmazása is van. A honlapon és az appon is városonként kereshetünk rá a húsmentes evödékre, és kritikákat is olvasgathatunk róluk.

Leutóbbi, berlini kiruccanásunk során fedeztük fel a Vegan Berlin alkalmazást, ez is rengeteget segített az eligazodásban, de blogokban és Facebook csoportokban is kutakodtunk kicsit indulás előtt. Az ott töltött négy nap során fergeteges reggeliket, ebédeket és vacsorákat költöttünk el, és már azt is tudjuk, legközelebb melyik étteremben kezdünk...

Curry kolbász - késő éjszaka is 

Késő éjszaka érkeztünk meg a szállodánkba, és szinte esélytelennek láttuk, hogy aznap éjjel tisztességes kajához jussunk, ám a recepcióra érkezve óriás szerencsében volt részünk: a portáslány dekoltázsára egy 269life tetoválás volt felvarrva – ez a nemzetközi vegán szervezet a világ minden pontján harcol az állatok jogaiért. Mikor megkérdeztük, tud-e a környéken nyitva tartó vegán helyet, előkapott egy térképet, és három helyet jelölt be rajta – este 11-kor.

A választásunk végül – mégiscsak Németországban vagyunk – egy vegán curry wurst standra esett. A németek odavannak ezért a nem túl szofisztikált csemegéért, és bár nem szeretnék ezen élni, alkalmanként engem is meggyőz. A vegán kolbászt alaposan megszórják curry porral, rányomnak egy nagy adag kecsapot, megpakolják pirított hagymával, és lehet mellé sültkrumplit meg friss bucit majszolni, azt csókolom. Nekünk tökéletes „wilkommen” csemege volt.

Untitled-1
Steiner Kristóf / Dívány

Bergmann Curry, Bergmannstraße 88, 10961 Berlin-Kreuzberg

A tökéletes vegán croissant nyomában

A másnap reggeli étkezés olyan mély nyomot hagyott bennünk, hogy a következő napok során képtelenek voltunk kísérletezni, és minden áldott nap visszatértünk a tett helyszínére: az Öko Tussi reggelizőbe, amely egyszerre vega büfé, és reform élelmiszerbolt. A hely titka a vegán croissant, amely éppen olyan ropogós kívül és foszlós belül, mint amilyen a lennie kell.

Nem holmi csokis, hanem klasszikus, natúr, franciás croissant, aranyló héjjal és hófehér belsővel - minden harapás egy falat mennyország a kávé mellé. A másik kedvencünk a mustáros-füstölt tofus szendvics volt, és persze az eladó hölgy, aki minden távozó vendég után fejhangon kiáltja, hogy „Tcshüssi-tcshüssi!” Plusz jó hír, hogy reggel hétkor nyitnak, így akár egy kora reggeli hazaút előtt is belefér egy utolsó croissant, mielőtt végleg tcshüssit mondunk az Öko Tussinak.

IMG 20150217 092610
Steiner Kristóf / Dívány

Öku Tussi, Großbeerenstraße 11, 10963 Berlin

Energia egész napra

A „Kicsi Zöld Nyúl” egy barátságos és nyüzsgő önkiszolgáló étterem a város történelmi központjának közelében, ahová elsősorban a környéken dolgozó yuppie-k menekülnek ki ebédszünetben a melóhelyről. Hatalmas, de tényleg gigantikus saláták, finom levesek, és laktató egytálételek csábítanak – a mi választottjaink a „chili sin carne” és a thai, kókusztejes-tofus zöld curry voltak.

Mindkettőt lehet friss kenyérrel, vagy teljes rizzsel kérni, és az alacsony árak ellenére az olyan „luxuscikkek” sem maradnak ki, mint fogás tetejére pakolt, frissen nyesett korianderzöld. Pont erre volt szükségünk, hogy a hűvös időben is kedvünk és erőnk legyen folytatni az egész napos városnézést. 

IMG 20150220 093459
Steiner Kristóf / Dívány

Little Green Bunny, Jägerstrasse 27, Berlin-Mitte

Hurrá, torta!

Szerencsére Berlinben is egyre inkább hagyománnyá válik, hogy az egyébként nem vegán kávézókban, bárokban is gondolnak a vegánokra – így van ez a Südblock nevű helyen is, ami egyszerre kávézó, étterem, és szórakozóhely, ráadásul köztudottan melegbarát is. Eredetileg csupán egy pohár borra ugrottunk be egy baráttal, ám megpillantva a vitrinben csücsülő vegán almatortát és tejmentes sajttortát, azonnal tudtuk, hogy ezt az élményt nem hagyhatjuk ki. Mint később megtudtuk, a torta-szelekció hétről hétre változik, és a fergeteges élmények után nincs olyan hét, hogy ne jutna eszembe, vajon ezen a héten milyen süteményt hagyok ki, csak mert nem élek Berlinben.

IMG 20150220 100002
Steiner Kristóf / Dívány

Südblock, Admiralstraße 1-2, 10999 Berlin

Egy kis ez, egy kis az

A városban óriási kultúrája van az „antipasti”, „mezze”, vagy „tapas” - étkezésnek, amelyeket magyarul talán előételnek neveznénk, ám valójában senki sem kíván második fogást, ha egy mesébe illő, színes tálat raknak össze neki párolt articsókából, humusszal, baba ganoush-sal (azaz padlizsánkrémmel), aszalt paradicsommal.

Ezeket a teázó-kávézó-éttermeket Berlinszerte egyre több helyen lehet fellelni, és bár sokan elvitelre kérik a finomságokat, a helyszínen is lehet falatozni, a sós csemegék mellett baklavát és finom borokat is kínálnak.

IMG 20150220 095457
Steiner Kristóf / Dívány

Weinblatt, Dieffenbachstraße 59, 10967 Berlin

Burgermánia

A hamburger ma már koránt sem csak a húsevők privilégiuma – rengeteg burgerbár kínál vega verziót. Sőt, vannak éttermek, amik kimondottan a vegán burgerekre specializálódnak – ilyen a Rootz is, melynek étlapján egy tucat különféle verzió szerepel: tofuból, szejtánból (azaz búzahúsból), babból és lencséből is gyúrnak finom „húspogácsákat”, a szendvicseket pedig a pult mellett felsorakoztatott szószokkal lehet alaposan megpakolni. Ha valaki éhes marad (ami egyenesen kizárt, de a desszertre mégis olyan nehéz nemet mondani), isteni a cukkinis csokoládétorta – abszolút nem érződik benne a zöldség íze, csak a sűrű, sötét csoki, a reszelt cukkini viszont nem engedi kiszáradni a süteményt.

IMG 20150218 154311
Steiner Kristóf / Dívány

Rootz-Berlin, Skalitzer Straße 75, 10997 Berlin

Pizza a mennyországból

A végére hagytam a legjobbat: a bohém pizzériát, ahol a 33. Születésnapomat ünnepeltünk a berlini barátaimmal. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy ez a hely egy csoda – vagy félszáz féle vegán pizzát kínálnak, van vegán sonka, szalámi, sőt, még „tenger gyümölcsei” is. Én ez utóbbit választottam, mégpedig teljeskiőrlésű liszttel készült alapon, és el voltam ájulva. A „hal ízről” szárított tengeri algával készült fűszerekkel gondoskodnak, a tejmentes sajt pedig éppen úgy nyúlik és illatozik, mint a tejes változat. Egy jótanács: érdemes asztalt foglalni, mert az egész étteremben 4-5 asztalnak van hely, amelyek vacsoraidőben másodpercek alatt megtelnek. Édes élvezet: vacsi után kihagyhatatlan élmény a szintén 100% vegán tiramisu, amelyből akár egyetlen falat is komoly függőséget okoz.

IMG 20150219 224052
Steiner Kristóf / Dívány

Sfizy Veg, Treptower Straße 95, 12059 Berlin

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek