Idén gondolj időben a hőségre!

Hogy milyen az ideális légkondi? Úgy fest, drága is, macerás is, ráadásul el is tart egy darabig, mire tényleg be lehet kapcsolni. Összegyűjtöttük mi mindenre figyelj, ha most elkezded, még van remény!

.Jön a meleg, és ha idén nem akarsz vizes törölközőkkel a lakás különböző pontjaiban szűkölni, akkor ideje elkezdeni gondolkozni azon, mi is legyen a klímával. Rögtön az elején jobb, ha leszögezzük: a mobilklímát azoknak a jobb sorsra érdemes embertársainknak találták fel, akik kényszerhelyzetbe kerültek, mert nem olvasták el időben a cikkünket. A mobilklímának se a fogyasztása, se a teljesítménye, se a hangereje nem okoz örömöt senkinek, de elismerem: van az hőség, amikor ezek már teljesen indifferensek.   

shutterstock 95586328

Az a baj, hogy az nem úgy van ám, hogy bemegyünk a boltba, veszünk egy kültéri meg egy beltéri egységet, azt' apa felszereli mindkettőt a megfelelő falra, bedugjuk a konnektorba, és ON. Elég sok szempontnak meg kell felelni, sőt még arról is papír kell, hogy egy szakember megerősíti: beszerelésre került a hűtőberendezés.

Korábban írtunk már arról, hogy egyáltalán milyen klímák léteznek, bár azóta nyilván bőven változott már a kínálat. Az alábbiakban azt mondjuk el, mire kell odafigyelni, amikor kitaláljuk, hogy mindenki hálójában legyen hűtés.

A legfontosabb talán felmérni, hogy az elektromos hálózat alkalmas-e bármiféle klíma berendezés üzemeléséhez. Senki sem szeretne nem működő klímát nézegetni, se kihúzni minden egyéb árammal működő készüléket, csak hogy valami lehűtse. Ha már áramerősség: megjegyezzük, az se baj, ha a falszerkezet elbírja a készüléket, amit felszerelnénk, és akkor még nem beszéltünk a kondenzvíz elvezetéséről...

Nem rossz figyelembe venni továbbá, hogy a helyiség légeloszlása is kedvező legyen. A klímát olyan helyre kell rakni, ahonnan minden pontot le tud hűteni, a távozó hideg levegő akadálytalanul tud áramlani, a szerviz is könnyedén hozzá tud férni, még sincs nagyon szem előtt, mert ezek a dobozok – valljuk be – nem túl szépek (hacsak nincs pénzünk design-klímára). No, és akkor ezek még csak a beltéri egységre vonatkozó szabályok, bár nagyjából ugyanezek vonatkoznak a kültérire is.

Ezek azonban csak általános dolgok, ugyanígy figyelni kell arra, hogy hány szobát is akarunk hűteni, és ennek megfelelően eldönthetjük, hogy mono split vagy dual split készüléket választunk-e: utóbbival egy kültéri egységhez több beltéri csatlakoztatható. A teljes árat persze ebben az esetben is nagyban befolyásolja, hogy mekkora távolságra van egymástól a kültéri és a beltéri egység. Ha túl messze kerülnek egymástól, az a beszerelés árát megdobhatja, így akár az is előfordulhat, hogy jobban járunk, ha egy dual split helyett két monosplit készüléket választunk.

Az árak tekintetében nagyon meghatározó, hogy milyen kategóriájú beltéri egységet választunk: a prémium kategóriánál nagyjából egy árban van a két monosplit és az egy dual split, míg az olcsóbbaknál akár 30 százalékkal is drágább lehet a dual split megoldás. Légkondicionáló katalógusokat egyébiránt itt találhat...

shutterstock 566246896

A teljesítményről sem szabad megfelejtkezni: átlagosan (hacsak nem déli fekvésű, tetőtéri lakásról beszélünk) olyan 100 Watt/négyzetméter hűtőteljesítménnyel szoktak számolni, de ez sem az ön problémája, mert a szakember, akit amúgy is kötelező kihívni, minden esetben elárulja azt is, milyen teljesítményű legyen a szerkezet. Állítólag A plus energiahatékonyság alatt nem igazán érdemes légkondit vásárolni, ami egyben válasz arra a kérdésre is, hogy kell-e a drága légkondi. 

Mivel úgyis szakembert kell hívni, nincs nagyon mit előre tervezni, bár még így is lehet, hogy a vásárló kinézi a kívánt készüléket, majd ennek megfelelően hívja ki hozzá a szakembert. A lényeg, hogy kezdje el időben, és akkor nem talán nem fog csodálkozni, ha egyszer csak jön az igazi meleg...

Oszd meg másokkal is!
Mustra