Szoptattál már templomban? A pápa szerint szabad.

A nyilvános szoptatás sok vitát gerjeszt. Ferenc pápa azt is megengedi, hogy a Sixtus-kápolnában, keresztelő alatt szoptassunk.

A nyilvános szoptatás kérdése örök vitatéma: a jelenleg fennálló leggyakoribb nézet szerint a szoptatás nagyon fontos a babának, az anyák szoptassanak a baba minimum kétéves koráig, de lehetőleg csinálják a négy fal között és ne vonuljanak az utcára. A gyakorlatban ezt nagyjából lehetetlen megoldani, hiszen hónapokat nem tölthetünk a lakásban, különösen ha más dolga is van anyának - mondjuk van pár nagytesó, akit el kell vinni a fejlesztőtornára, esetleg be kell vásárolni, ügyintézni, és akkor kikapcsolódásról, nyaralásról nem beszéltünk.

Vannak helyek, ahol könnyű szoptatni, vannak bevásárlóközpontok szoptatós szobával, de több hónap alatt szinte biztosan fellép párszor az a helyzet, amikor anya kénytelen valami alkalmatlannak tűnő helyen elővenni a melleit.

És ez van, akit zavar, de ők most jobb, ha magukba szállnak és átgondolják a dolgot, hiszen kiderült, hogy a pápát nem zavarja. Márpedig, ha a katolikus egyház feje azt mondja, hogy szoptatás céljából nyugodtan vegyem elő a mellemet mise közben a templomban, akkor onnantól nem túl menő a vonaton vagy a gyorsétteremben szoptató nők látványán hisztizni.

Ferenc pápa
Ferenc pápaBuda Mendes / Getty Images Hungary

Ferenc pápa: a Sixtus-kápolnában lehet szoptatni

Január első hétvégéjén Ferenc pápa 34 gyereket keresztelt meg a Sixtus-kápolnában, az pedig nem kevés csecsemő. Mindez több mint két órán keresztül tartott (részemről csodálkozom, hogy ilyen hamar végzett, 4-5 órát saccoltam volna). A pár hetes csecsemők pedig 2-3 óránál tovább nem bírják kaja nélkül. És ha nem kapnak enni, akkor sírnak. A Sixtus-kápolna pedig elég kicsi, 34 üvöltő csecsemőt elképzelni is rossz benne. Ezt az armageddont érthető okokból a pápa is szerette volna elkerülni: jelezte, hogy az anyák nyugodtan szoptassák meg a babákat a szertartás alatt.

Ha a babák rázendítenek, vagy kényelmetlenül érzik magukat, melegük van, nyugtalanok vagy éhesek, szoptassátok meg őket. Ne aggódjatok, hiszen ez is a szeretet nyelve

– mondta a pápa a jelenlévő anyáknak. Az eseményt egyébként a Vatikán dolgozói számára rendezik évente egyszer, az ő gyerekeiket kereszteli meg a pápa a kápolnában év elején.

Mi még nem szoptattunk templomban, és ti?

A nyilvános szoptatás meglehetősen megosztó téma. Úgy tűnik, minket, diványos anyákat kevésbé osztott meg, körbekérdezve kiderült, hogy némelyek egész extrém helyeken is szoptattak már. A Vatikánban mondjuk pont nem. Persze, igyekeztünk a melleinket minél kevésbé közszemlére tenni, és ha valakit zavart a dolog, akkor kompromisszumkészek voltunk.

shutterstock 136597046

Ezek a mi nyilvános szoptatós élményeink: hokimeccsen, reptéren, vonaton, uszodában, és még sorolhatnánk.

Brigi: Én nem kértem engedélyt sehol, senkitől, de szépen, kulturáltan csináltam, télen és nyáron is volt nálam az évszaknak megfelelő sál, és diszkréten megoldottuk: akár strandon, akár próbafülkében, akár hokimeccsen.

Andi: én mindenhol gátlástalanul szoptattam, és pár hetes volt az első gyerekem, amikor a férjem egy haverja állati kínban bevallotta neki egy közös, nagy társaságban zajlott éttermi ebéd után, hogy neki kellemetlen volt, hogy az asztalnál megszoptattam a gyereket. Onnantól kezdve mindig volt nálam erre a célra egy textilpelenka. Különösen extrém helyszínről nem tudok beszámolni, de ilyenek voltak, hogy étterem, kávézó, bevásárlóközpont, parkban pad, kocsiban ülve, bármilyen vendégségben, vonaton, repülőn, kiránduláson, tengerparton, Balatonparton, uszodában és wellnessben. Talán a spanyol tengerparti ejtőernyősreptér Empuriabrava-n szokatlannak számít.

Primilla: Én ott szoptattam, ahol megéheztek a gyerekek, nyilván eltakartam közben a giga dudáimat. Még anyám is ki volt rám borulva, de ő úrinő.

Pálma: igény szerint szoptatott gyerekekkel elkerülhetetlen a nyilvános szoptatás, de engem zavart, hogy mások is láthatják a mellemet. Sose tudtam olyan ügyesen elővenni, rátenni a gyereket, majd eltenni, hogy tuti ne villanjon elő semmi. Márpedig én úgy érzem, a melleim nézegetését ki kell érdemelni, és nem fogom mutogatni a random bácsinak/kamaszfiúnak a vonaton, aki még vacsorázni se vitt el! Ezért én vettem egy remek szoptatós kendőt, ami nagyjából egy nyakba akasztható vászondarab, és azzal szoptattam árkon-bokron, buszon, vonaton, Margitszigeten. Semmi sem látszott, max az, hogy valami mozog a kendő alatt.

shutterstock 443140102

Minek ez a balhé?

Sokak számára érthetetlen lázadásnak, magamutogatásnak tűnik a nyilvános szoptatás, ahelyett, hogy szépen fejne a nő egy kis tejet és azt cumisüvegben megetetné a babával. Persze, ez is egy lehetőség, csak épp sokkal bonyolultabb és nem is mindig kivitelezhető. Én például sosem tudtam rendesen fejni, mert a tejleadó reflexemet csak a csecsemő váltotta ki, a forgalomban lévő fejőalkalmatosságok nem, ráadásul a lányom soha életében nem volt hajlandó/képes cumisüvegből enni. Magára valamit is adó csecsemő szerintem alapból üvölteni kezd, ha látja, hogy ott ül a nő, akinek a melléből szokott jönni a tej, és egy műanyag izét próbál a szájába tuszkolni.

Ráadásul a tejtermelés kereslet-kínálat alapon működik, így gyakori fejéssel fel lehet borítani az egyensúlyt. A napjainkban javasolt igény szerinti szoptatás akkor működik a legjobban, ha mindig nálam van a baba, és mindig mellre teszem, ha kér. Bár több hónapos babák esetében már eltérő vélemények is léteznek, az élet első heteiben (kb. kéthónapos korig) ma már gyakorlatilag minden szakember ezt a rendszert javasolja.

A cumisüvegben a lefejt tej megromolhat, utazás közben gondot jelenthet a megfelelő sterilizálás, vagyis összességében lényegesen biztonságosabb és kényelmesebb, ha bárhol mellre tehetjük a babát. Nem beszélve arról, hogy a szoptatás – ahogyan a pápa is igen helyesen kiemelte – nem csak akkor jön jól, ha éhes a baba, hanem a bármilyen okból nyűglődő csecsemő megvigasztalására is alkalmas.

Reméljük, ilyen neves támogatókkal a hátunk mögött lassan sikerül végre ezt az össznépi vitát megnyugtatóan lezárni. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra