Egyél sokfélét terhesen, hogy ne legyen válogatós a gyerek

A magzatvíznek hála már az anyaméhben megkezdődhet a gyereknevelés. Jöhet a répa és a spenót.

Egy kutatás szerint a babák által lenyelt magzatvízben jelen lévő ízek segítségével már az anyaméhben rászoktathatók a gyerekek arra, hogy ne reagáljanak olyan elutasítóan az új ízekre. Minél többféle ételt fogyasztanak az anyák a terhességük alatt, annál kevésbé lesz válogatós a gyerekük – írja a Daily Mail. 

Sok répa, sok spenót

Mivel az anyaméhben lebegő babák szaglása és ízlelése már a születés előtt működőképes, a lenyelt magzatvíz hatására már ekkor „megismerkedhetnek” bizonyos ízekkel – állítja egy az Obesity Reviewban megjelent kutatás. Mindezt egy korábbi kutatás is megállapította már, az új tanulmány szerint azonban számszerűsíthető is a jelenség.

Azoknak az anyáknak a gyerekei, akik a harmadik trimeszter során három egymást követő héten keresztül fogyasztottak répalevet, nagyobb valószínűséggel fogyasztottak ugyanis a kutatás során a répaízesítésű gabonapelyhekből, mint a répát még hírből sem ismerő társaik. A kutatók szerint mindez az anyaméhben megismert ízek pozitív hatásának tudható be, és bár ezekre a gyerekekre is jellemző az új ízek elutasítása, az anyák étrendje pozitív hatással van arra, mennyire lesz finnyás a gyerek.

shutterstock 561975064

A B terv

A válogatós anyák is kiköszörülhetik persze a csorbát, a szüleik viselkedését utánzó kicsik étkezési szokásait ugyanis az is nagyban befolyásolhatja, mit és hogyan esznek a nagyok. Sokat számít például, hogy képesek-e jó arcot vágni a szülők, mikor spenótot vagy brokkolit fogyasztanak. Ellenkező esetben ugyanis szinte biztos, hogy a gyerekek sem fogják megenni a furcsa kis bokrokat.

Emellett az is segíthet, ha valahogy bevonjuk a gyerekeket az ételkészítésbe, még akkor is, ha csak a zöldségek megmosásáról, vagy a tálalásról van szó. A szeretett ételeket viszont nem érdemes jutalomfalatként tálalni, mert  rossz hatással van a gyerekek döntéseire:  még inkább felerősíti az utált ételekkel szemben tanúsított előítéleteket.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek