A koszorúslány ruha nettó kibabrálás

Téged is próbált már menyasszonnyá avanzsált barátnőd meggyőzni arról, hogy a szörnyű pasztellszín habcsók koszorúslány egyenruha nem is pénzkidobás, mert mennyire jól jön majd még neked ebben az életben? Akkor szeretni fogod Heidi Bruce Mann húzását!

Emlékszem, nekem a kötelező szalagavatós osztály-egyenruhámnál került elő az az indok, hogy azért éri meg varratni és a kelleténél nagyobb összeget kiadni az elképsztően ronda barnás-bordós anyagból készült pornótitkárnő-szerelésre, mert ez a ruha milyen jól jön majd még! Lehet majd benne menni állásinterújra! Na persze. Egy estén át is szar volt viselni az előnytelen szettet, hiába került kétszer annyiba, mint bármelyik addigi szerelésem. 

És az esküvőknél is rendre előkerül valami nagyon hasonló: a menyasszony kitalálja, milyen színben és fazonban pompázzanak legjobb barátnői, azaz koszorúslányai, és adott szín általában senkinek nem tetszik, a fazon meg embernek nem áll jól. Talán csak egy csajnak a társaságból, akin egy krumpliszsák is jól állna, de neked persze nem. És mégis, mivel szereted a menyasszonyt, megveszed/levarratod az übergagyi, de legalább drága dresszt, kihúzod benne a nagy napot és alig várod, hogy elfelejtsd az egészet. Közben meg bólogathatsz, amikor a menyasszony azt magyarázza, hogy jó lesz majd még ez a citromsárga fodros búslakodó, ha elegáns buliba vagy netán másik esküvőre leszel hivatalos!

Valami ilyesmi történhetett 22 évvel ezelőtt az Oklahomában élő gyerekkönyvíró, Tammi Sauer esküvőjén (ahol egyébként ugyanúgy főszerepet kapott a burgundi szín, mint a szalagavatómon, nem hiába, 90-es évek...)

"A koszorúslány ruhákat egy Jessica McClintock szabásmintából és több kilométernyi burgundi brokádból csináltattuk meg" - értesültünk a Huffington Postról, melynek Sauer nyilatkozott. A ruhákat anyukák, nagymamák, helyi varrónők hozták össze, ki-ki képességei szerint és akkoriban valószínűleg divatosnak tűntek.

Aztán 22 évvel később, 2017-ben Sauer megosztotta az 1995-ös képet Facebookon, és viccesen elnézést kért a koszorúslányaitól, amiért ilyen ruhában kellett mellette állniuk. "Miért kérsz elnézést a ruhákért? Én nap mint nap viselem az enyémet!" - reagált viccesen a posztra Heidi Mann, az egyik mókás kedvű barátnő, aki egy sor képet is csatolt a kommentjéhez, amint a koszorúslány ruhában "dolgokat csinál". Például locsol, bevásárol, mos, pihen, 22 évvel az esküvő után.

Heidi Mann a Facebookon mutatja be, mire használja a koszorúslány-ruhát 22 évvel később. (Ez persze csak vicc)
Heidi Mann a Facebookon mutatja be, mire használja a koszorúslány-ruhát 22 évvel később. (Ez persze csak vicc)

Heidi Mann-t is megszólaltatta a HuffPost: "Én is ezt tettem a koszorúslányaimmal! Biztos voltam benne, hogy olyan ruhát csináltatok velük, amit fel fognak tudni venni máskor is - pedig erről szó sem volt. De a gondolat, hogy valaki tényleg hasznát veheti a koszorúslány ruhájának és mondjuk hétköznapi tevékenységekhez hordja, megnevettetett és tudtam, hogy Tammi is nevetni fog!"

Sauer azonban kitart bocsánatkérése mellett, nem csak azért, mert a ruhák így visszatekintve elég csúnyák, hanem mert vagy 37 fok volt aznap és nagyon melegük lehetett a lányoknak. Nos, állítólag a menyasszonyok (általában) tényleg meg vannak róla győződve, hogy jót tesznek a koszorúslányokkal és nem direkt akarnak kiszúrni jóbarátnőikkel. Te jártál már úgy, mint Heidi Mannék 1995-ben (vagy én a szalagavatón)? Hordod a ráderőltetett egyenruhát? Ha van egy vicces sztorid, írd meg kommentben a Facebookon, vagy levélben, ha csak szavaznál, azt is megteheted alább:

Mit gondolsz a témáról?

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek