Elég a zacskókból, szalvétákból, csomagolásokból! 2018 hulladékdiétájába kezdtem

szemetdieta01_fin.jpg

Újévkor megfogadom, hogy nem mosok ki több papírzsebkendőt - fogadtam meg még ősszel, amikor 2017 sokadik, cinkegolyóvá tömörített és valamilyen ruhazugban rejtegetett zsebkendőjét mostam ki a gyerekruhákkal. Ahogy közeledett az év vége, úgy gondoltam, jövőre papírzsebkendő sem lesz. Elég volt a papírszalvétákból, nejlonzacskókból, fóliába csomagolt uzsonnákból, eldobható flakonokból is. 2018-ban kevesebb konyhai hulladékot szeretnék termelni. Jó néhány, kímélőbb megoldást összegyűjtöttem a búzacsíra tányértól a luffatökig, a textilszalvétától a furoshiki csomagolásig, a kenyérzsáktól a méhviaszos kendőig.  

 

A gyereknevelés ökológiai lábnyoma hétmérföldes. Már az eldobható versus mosható pelenka versus EC (segített szobatisztaságból adódó pelenkamentesség) is elég kérdést vet fel egy szülőkben, és ott van még az új ruha, cipő, játék, gyerekkönyvek, csecsemőgondozási kellékek dilemmája szemben a rokonoktól, barátoktól kapott használt cuccokkal. Az ajándékcsomagolás ünnepekkor, a hozzátáplálás kísérleti fázisaiból, majd a válogatósságból adódó ételpazarlás, magas vitamintartalmú gyümölcsfoltok, szalvéták, uzsonnacsomagolók és papírzsebkendők tömkelege.

 

Nálunk sajnos a kulacsok is úgy fogynak, mint a boltokban az akciós édességek, mert szétszedik, leejtik, szétrágják, eltörik, elcserélik, részenként elhagyják, egy-egy darabját a kanapé alól vadásszák ki, csak az igazán masszív darabok élik túl ezt a fajta offenzív használatot. Két dolgot szeretnék elérni. Az egyik, hogy mindenféle nyomasztás, szorongáskeltő adatok és a Föld pusztulásáról szóló szlogenek hangoztatása nélkül, valamilyen szerethető formában el tudjam érni, hogy a gyerekeim idővel megértsék, miért ne pazaroljunk, a másik pedig hogy amit elgondoltam, én is be tudjam tartani.

 

A Zero Waste  mozgalom legismertebb képviselője, az amerikai Milt Valley-ben élő Bea Johnson férjével és két gyerekével 2008 óta nagyjából egy befőttesüvegnyi szemetet termel évente. Elméletilet megoldható mindez, de hatalmas tervezéssel és logisztikával jár, és a kényelmi termékekről lemondással.

 

A hulladék felhalmozódását a család leginkább ott tudja megfogni, hogy nem vesznek készételt, vásárolni hetente egy-két alkalommal járnak bejáratott arzenállal: vászonszatyrokkal, csatos üvegekkel. Az élelmiszert Ismerős termelőktől vásárolják, a kozmetikumaikat, mosószereiket is közvetlenül, csomagolás nélkül szerzik be és sokmindent házilag készítenek. Takarításhoz mosószódát és ecetet használnak leginkább, és mikroszálas kendőket, a konyhai zöldséghulladékot komposztálják. A család ruhatára is minimális, új beszerzésre évente néhány alkalommal vállalkoznak, akkor is turkálóból. Ez az életmód kisgyerekes vonatkozásban sok kérdést felvet, amit valószínűleg gyakran meg is kap. Az aktivista világszerte számos előadást tart a személyes tapasztalatairól, Budapestre márciusban érkezik majd az ELTE Gólyavárba.

 

A most következő ötletek leginkább a bevásárlás melléktermékeit, a konyha rendeltetésszerű használatából adódó szemét csökkentését  és az ételek csomagolását segítik. Paradox módon a hulladékcsökkentési ötletek új beszerzésekkel kezdődnek, de ezek a holmik hosszú távon ökóbbnak, eszesebbnek, tartósabbnak tűnnek.

 

Nejlonzacskó helyett vászontáska

 

Gyerekkoromból emlékszem a nagymamám fittre pácolt fonott kosarára, benne a tojástartójára, összekoccanó üvegeire, amelyekkel egy rituálé volt piacra indulni. A hálós bevásárlócekkerünk is élénken él bennem, ami az élő pontytól a sütőtökig mindent el tudott nyelni. Aztán lassan mindent elárasztottak a nejlonzacskók. Mostanában több intézkedéssel is igyekeznek visszaszorítani, illetve aktivisták is dolgoznak a zacskók ellen, de még ott tartunk, hogy a zöldséges csodálkozik, ha nem kérsz zacskót, mert ő minden tételhez külön leszakítana egy újat, és erősködik, hogy a dobozod, amit hoztál, nem zár eléggé, ki fog folyni a savanyúságlé, ő inkább bezacskózza a dobozt is.

 

A nagyobb nejlonzacskókat ki tudják váltani a vászontáskák. A Meska.hu-n rengeteg található belőlük. A vízhatlan ikeás szatyrok, hátizsákok hosszú használatot kibírnak, évek óta használom, strapabíróak a Decathlon szatyrai (úgy tudom, a gömb bevásárlószatyor már nem kapható) és táskái is, azokat is örömmel terhelem, de az apróságokhoz az apró zacskókat nehezebb helyettesíteni.

 

Sokszor próbálkoztam azzal, hogy újra használom a kis nejlonzacskókat, de ha másodjára nem is, harmadjára már biztos, hogy kilyukadnak. Erre egyelőre nem találtam ideális megoldást, de több, lelkes hulladékcsökkentőtől hallottam, hogy régi függönyökből varrt kis szütyőket vetnek be a zacskóterror ellen. A zacskók kiváltására a Going Zero Waste blog Kathrynje hasznos összefoglalót írt

 

Demagógia, de nekem az ilyenek segítenek, hogy ne felejtsek el saját szatyrot vinni vásárláshoz: felidézem, hogy nézett ki Bali műanyag szeméttel elárasztott tengerpartja karácsony után. 

Papírszalvéta helyett textilszalvéta

22051147_1487370267999176_8921366506648140439_o.jpg

A kép forrása: Facebook/BlessYou Textil 

 

Az Ikea vagy Buttlers orgalmaz textilszalvétát, én a Jyskben vettem néhány akciós , színes, mintás párnahuzatot 300-1000 forintért, hogy annak anyagából szabjak szalvétát (pontosabban a varrásban profi anyósomat kértem meg), de full hazai dizájnra vágyva választhatjuk az ökoboltokban kapható Blessyou textilszalvétáit és papírzsebkendőit  is.

 

Tervezőjük négygyerekes anya, aki azért kezdett el  konyhai textileket varrni négy éve, mert nem talált a boltokban olyat, ami tetszett volna neki. A saját használat után árulni kezdte a 100 % pamut zsebkendőit, szalvétáit, abroszait, törekedve arra, hogy minél egyszerűbben lehessen használni őket. 40 fokon moshatók, magas hőfokon vasalhatót. Egy hármas szett nagyjából 1800-2400 forint körül kapható, de több más variáció is látható a Meska.hu-n

 

Menő szendvicscsomagolók

szemetdieta02_fin.jpg

 

Amióta a kislányom karácsonyra kapott egy matrjoskás Cibi újraszalvéta szettet, tépőzáras szendvicscsomagolóval és egy cipzáras tasakkal, azóta sehova sem mehetünk nélkülük. A szalvéta alátétként is működik, a tasakban darabolt gyümölcsöket is szállíthatunk, vízhatlan belsejüket könnyű tisztítani, viszont méretükből adódóan - a tépőzáras szalvéta 28x28 cm, a tasak 18x12 cm - inkább kisebb gyerekeknek használhatók. A szettek 5200 forintba kerülnek.

 

A napokban kezdtük el tesztelni a Komforte néhány gyerektermékét. A boríték alakú, 16x16 cm-es Snack’n’go snacktárolókban a kölesgolyótól az aszalt szilváig sokféle falatka szállítható. Poliészteről készültek, BPA-mentesek, a saját súlyuk nagyon könnyű, a szülő kabátzsebében is elférnek, aranyos mintázatúak, és mosógépben is moshatóak 30 fokon. Az áruk 2990 forint.

 

A spanyol tervezésű Boc’n’Roll szendvicscsomagolók  a Cibinél nagyobb uzsonnák rejtegetésére is alkalmasak, 54x32-es méretűek. A belsejüket a mosható pelenkák gyerek- és környezetbarát anyagával látták el, ami vékony, rugalmas, nem szakad könnyen, nem allergizáló és tisztítani is könnyű. Szintén 2990 forintért kaphatóak és érezhetően strapabíróak.

 

Dizájner uzsonnástáskáival a Kivibag  is a sokszori használat híve. 4000 forint körül kapható tasakjaiba a méretükből adódóan ételhordó dobozt is tehetünk, ez megkönnyíti azt a helyzetet, hogy ha nem zár jól a dobozhető, akkor a munkahelyre menet ne a táskába szivárogjon a babgulyás.

 

Bevásárlás dizájncekkerrel

 

Ha már említettem a hálós bevásárlószatyor romantikáját, ilyen is van újra, csak prémium kategóriában. Grábits Ágota textiltervező kötött, Cekker hátizsákjainak teherbírása nagy, ahogyan a tervező a blognak elmondta, több prototípust is készített, mire megtalálta azt a strapabíró, mégis könnyű struktúrát, mely lehetővé teszi, hogy a befogadó képességéhez képest nagyobb súlyt is elbírjon, közben kényelmes maradjon a viselőjének. A táskákat damillal és dróttal merevítette, és több színben választható belső tasakkal látta el, hogy esőben, hóban ne ázzon el, és ne lássa az utca, mit hordozunk benne.  

 

Kenyérzsák és méhviaszos kendő otthonra

small-bowl-cover.jpg

 A kép forrása: Foodfascination.com.au

 

Csomagolni otthon is kell. A kenyereket például tehetjük Profibag kenyérzsákba . Egy 46x32-es zsák 3200 forintért jól használható. De a legizgalmasabb az folpakk és aluminiumfólia kiváltása.

 

Néhány éve, a Szatyorboltban hallottam először a méhviasszal bevont kendőkről, amelyekkel le lehet fedni az edényeket, és formára igazíthatók, gyűrhetők, hajtogathatók. A Csernaméz oldalán olvasható összefoglalóból kiderül, mit tud és mire használhatjuk ezt az anyagot. Csomagolhatunk benne gyümölcsöket, sajtot, egyszerű megoldás és jól használható. Kapható a Cibinél hármas szettben, vagy a Rozka alkotóműhelyben

 

De házilag készíteni sem űrtudomány. Masszívabb vászon, vagy bármilyen nyugdíjazott pamut jó hozzá, amit megfelelő méretre és formára vágunk cikkcakkollóval, hogy ne foszladozzon a széle, és sütőpapírt használva méhviaszt vasalunk bele.

 

Az Ökoanyu blogon remek útmutató olvasható erről. Méhviasz lapocskákat méztermelőktől lehet szerezni, vagy ökoboltokban kapni, például a Bivalyos tanya vagy a Váraljai családi gazdaság méhviasz csomagjait nagyjából 1000 forintért.



Pakolás- és csomagolásművészet furoshikivel

97653507_o4.jpg

 A kép forrása: sousounetshop

 

A furoshiki jó négyszáz éves, hagyományos, japán csomagolókendő, amelyet vásárláskor, és ajándékcsomagolásra is használnak. Az origami trükkjeihez hasonlóan ez is nagyon ötletes, sokoldalú, és művészetté emelhető.  Itt egy táblázat, mi mindenre lehet használni. Készíthetünk belőle bevásárlótáskát, vagy üvegek szállítására alkalmas csomagolást.  Ez a videó azt mutatja be, hogyan lehet dobozt csomagolni esztétikusan , és a Pinteresten is látható egy komplett furoshiki-univerzum. Idehaza könyv formájában is megjelent egy praktikatár, de éppen nem kapható.

 

Bármilyen kendő alkalmas erre, én a Hádában szereztem be remek virágos és baglyos kendőket erre a célra darabonként nagyjából 1000 forintért, de órákig el tudnám nézegetni ezeket a japán dizájnkendőket.

 

Lebombló ételszállító dobozok

 

A műanyag dobozok ugyanolyan szórakozottak, mint a párjukat vesztett  zoknik, képtelenek figyelni arra, hogy ne hagyják el a tetejüket. A legtöbb dobozt valószínűleg ezért dobjuk ki. Az egyszer használatos dobozok nem ilyen macerás lények, ha mindenképp muszáj használni, mondjuk vendégségek, grillezések, gyerekzsúrok idején, akkor azokból lebomlót érdemes venni. Az Ecocatering  dobozai és tányérjai búzakorpából, cukornádból, illetve politejsavból készülnek: ez utóbbi emberi fogyasztásra nem alkalmas kukoricarost. Mint azt elmondták a blognak, használat után eldobhatók, de ne a kommunális kukába, hanem kiöblítve a komposztálóba tegyük. 

 

Kevesebb eldobható flakon

szemetdieta04_fin.jpg

 

Használunk víztisztítót, kulacsokat, újabban penésztaszító anyagból a korábbi rossz tapasztalatok miatt, ezért ásványvizes palackok nem halmozódnak. Mégis van kidobandó flakonunk, részben mert  a gyerekek imádják a smoothie-kat és a tasakos gyümölcspüréket, és ahogy láttam, más gyerekek is. Ha én készítem a smoothie-t, akkor is bolti flakonba kell töltenem, hogy sikere legyen - ennek nem látom át a pszichológiáját, de el kellett fogadnom - viszont a kicsi, Dm-ben, Rossmannban, és most már élelmiszerláncokban is kapható másfél decis tasakokat nehezebb pótolni.

 

A Squiz svájci tervezője is valószínűleg ezt a kattanást tapasztalta, mielőtt bevetette volna az újratölthető tasakokat. Ezek a tasakok a boltiaknál masszívabbak, könnyen tisztíthatók, BPA- és más káros anyagoktól mentesek, európai gyártásúak, és dupla zárócsíkkal zárhatók. A zárásukhoz fontos, hogy a csíkokra ne kerüljön ital, teljesen szárazak legyenek. Egyetlen gyengébb pontjuk a kupak, amit szorosan zárni kell, és idővel hajlamos lazulni. Ez a fajta tasak a Bébispenót blog webáruházában is, ahol most nagy akciók vannak többek közt gyerektányérokra, és egészséges babasnackekre.

 

Mosogatás kevesebb szeméttel

 

Ha már a főzés és csomagolás megoldható kevesebb hulladékkal, akkor a mosogatószivacsot is megpróbálhatjuk környezetbarátra cserélni. A Tudatos vásárló terméktesztjében a Bio Natural kender szivacsa győzött. Bioboltokban hatos kiszerelésben, nagyjából 600 forintért kapható. A szintén lebomló, kókuszrostból készült fajta darabja 50 forint. A fém edénysúroló kiváltására  jó a luffatök, amit főleg kozmetikai célra, masszázsszivacsként szoktak használni, és akár otthon is lehet készíteni. Felfüggyesztve kiszárítható, a további lépéseket pedig az Édenkert.hu  részletezi.  



Ha nincs kerted, komposztálni akkor is lehet

retekpesto2_fin_1.jpg

Az első tavaszi zöldekből: reteklevékpesztó

 

A zöldségszárak, levelek egy része tápanyagdús, ehető, finoman elkészíthető. A hagymahéj, sóskaszár, cukkinihéj, tökbelső szerethető felhasználásáról korábban itt írtam, itt pedig reteklevélpesztóként, grillezett karfiolszárként, karalábéleveles mogyorófasírtként hasznosítottam újra a lehulló zöldeket, de így is terem bőven a konyhában zöldhulladék.

 

Ha nincs lehetőség otthon komposztálni, Budapesten, a Móricz Zsigmond körtér közelében lévő Humusz házba vihetünk konyhai hulladékot a kertjükben működő közösségi komposztálóba. A szövetségnek más komposztpontja a városban nincs.  

 

Még több környezetkímélő terméket találsz itt, a Hulladékmentes webshopban

A hulladékmentes életmód gyakorlatáról pedig a Zero hulladék blog ír érdekeseket. 

 

Köszönöm Vincze Barbinak és Gacsó Anikónak (Bébispenót) az anyaggyűjtéshez nyújtott segítségüket, és Boga Vandának (Komforte), és Subai Orsinak (BlessYou) azt, hogy egy-egy terméküket a gyerekeimmel együtt tesztelhetünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://edespofa.blog.hu/api/trackback/id/tr2513564203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása