Így mosakodtak régen

Amikor történelmi témájú filmet nézünk, elámulunk a csodás ruhákon, a kastélyok fényűző luxusán, a hölgyek pompás hajkölteményein. Ám hálát adhatunk azért, hogy a filmek a korabeli szagokat nem közvetítik. Ugyanis az előttünk járó nemzedékek egészen másként értelmezték a tisztaság fogalmát mint mi. És ennek bizony igencsak szagos következményei voltak.

furdoszoba.jpg

Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.11.172

 

Ókori tisztaság

Köztudott, hogy az ókori görögök, rómaiak, zsidók komoly tisztálkodási kultúrát alakítottak ki. Rómában a közfürdők a társadalmi élet szerves részei voltak, és az eredetileg tisztálkodásra szolgáló intézmények idővel valóságos wellness-központokká alakultak, ahol a mosdás, masszázs mellett társasági élet folyt: üzletek, politikai alkuk is köttettek. A tisztálkodás fontosságát jelzi, hogy a birodalom bukása tájékán csak Rómában nagyjából ezer közfürdő működött.

dscn7386.JPG

 

Mocskos középkor?

Az Európába beáramló barbárok és az erkölcsös keresztények számtalan antik kincset elpusztítottak, és bár a keresztény etika tényleg elítélte a meztelenkedést, a test kényeztetését, azért a fürdőkultúra még jó ideig része volt a középkornak. A legtöbb nagyvárosban fennmaradt a közfürdők rendszere, ahol a városlakó polgár lemoshatta magáról a piszkot. Persze azért nagy luxusra ne gondoljunk! Nyoma sincs már a római fürdők medencéinek! Van viszont hatalmas fakád, amit jó alaposan kibéleltek erős vászonlepedőkkel, hogy a szálka fel ne sértse a vendég ülepét. A kádba tűzön felmelegített vizet hordtak dézsaszámra, és általában kikiáltó hirdette ki a városban, hogy az adott fürdő éppen készen áll a vendégek fogadására. Egy valamiben azonban a középkori fürdőházak hasonlítottak római elődeikre: a szerelemre éhes férfiak jó pénzért találhattak itt szolgálatra kész prostituáltakat. Nem véletlen hát, hogy az egyház a bűn és a fertő melegágyaként tekintett a fürdőházakra, és mindenféle módon korlátozni próbálta működésüket.

A nemesség tagjai a közfürdők helyett inkább otthon intézték a tisztálkodást. Mivel az óriási kád meleg vízzel való feltöltése hatalmas munka volt, ezért erre csak ritkán került sor, és ilyenkor megmártózott az egész család, sőt még a cselédség is. Az volt a szokás, hogy először lefürödtek a család férfi tagjai, majd a férfi cselédek, aztán következtek a nemes hölgyek, a cselédlányok, és legvégül a gyerekek, csecsemők.

kozepkori_furdes.jpg

 

Amikor másként értelmezték a tisztaságot

A XV. századra Európa-szerte bezártak a közfürdők, és a családok is egyre ritkábban fürödtek. Hogy miért? Mert a korabeli orvostudomány úgy tartotta, hogy a pestis és a szifilisz okozója a miazma, ami a levegőn és a vízen keresztül jut be a kitágult pórusokon keresztül az emberi szervezetbe. És mikor tágulnak ki a pórusok? Igen, fürdés közben. A megoldás tehát, hogy nem, vagy csak a lehető legritkább esetben kell fürödni. Orvosi tanácsra a XV. századtól kezdve az emberek csak a kezüket és arcukat mosták meg reggelente. Ennek tárgyi bizonyítékaként rengeteg gyönyörű porcelán tálka és kancsó maradt fenn, amelyeket a nemesi és polgári családok tagjai a hálószobájukban tároltak. És még valami fontosat megtettek az egészségük védelmében: általában napi rendszerességgel cserélték az alsóruhájukat, mert úgy vélték, hogy a tiszta lenvászon ing megvédi a bőrüket a káros miazmáktól. Ennek a furcsa módon értelmezett tisztálkodási eljárásnak aztán az lett a következménye, hogy úr és paraszt igen ritkán, jó ha évente egyszer fürdött. Vagyis terjengeni kezdtek a szagok, amelyeket a franciák parfümök használatával igyekeztek elnyomni. I. Erzsébetről furcsálkodva jegyezték le, hogy havonta lefürdött.

furdoszoba1.jpgForrás: Fortepan

 

Tisztuló 19. század

A 19. században ismét elkezdtek mosakodni az emberek. Angliában például már itt-ott megjelent a William Fewetham által 1822-ben szabadalmaztatott zuhanykabin, ami úgy működött, hogy néhány vödör meleg vízzel feltöltötték a tartályát, majd az ember beállt a zuhany alá, megrántott egy kis zsinórt, ami apró adagokban a nyakába zúdította a vizet. Majd egy elmés szivattyú ugyanezt a (használt) vizet visszapumpálta a felső tartályba, és ismét lehetett használni a tartály kihűlt, (koszos) tartalmát. Idővel aztán megjelent a csatornázás a nagyobb városokban, de a 19. század végén még ritkaságszámba ment a fürdőszoba beépítése a házakba. Még a 20. század közepén is az alsó-középosztály inkább bádoglavórokból lötykölte magára a vizet, ha mosakodni akart. Persze a gyakoriságot továbbra sem vitték túlzásba: a heti egyszeri fürdőzés, kétheti hajmosás bőven megfelelt a többségnek. A fürdőzés helyszíne általában a konyha vagy a fűtött szoba volt.

A 20. században a nagyvárosi polgár lakásokban azonban fokozatosan megjelenik a káddal, mosdóval ellátott fürdőszoba. A polgári erény, nevelés része volt, hogy a gyerekeket reggelente hideg vizes mosdásra kényszerítették, mert ezzel akarták a jellemüket fejleszteni. Esténként pedig jöhetett a "nagyobb" mosdás: az arc, felsőtest (nyak, hónalj) megtisztítása és a fogmosás. A teljes testet érintő fürdés még a polgári családokban is hetente történt, és itt is előfordult, hogy az egyszer megtöltött kádban szépen sorban megfürdött az egész család.

 

Készülj velem az emelt töri érettségire!