oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. február 22. 06:30,  Mi az a tíz dolog, amiért szeretek Svájcban élni? 325 komment

2018. február 22. 06:30 Határátkelő

Mi az a tíz dolog, amiért szeretek Svájcban élni?

A Tíz dolog-sorozat eddigi részeitől kicsit eltérő poszt következik ma, hiszen Zuzzer egyrészt nem pontokba szedte mondandóját, másrészt írt a negatívumokról is, még ha ezekből azért nincs olyan nagyon sok.

svajc_neuchatel_ter_foto_njc_ch.jpg

„Nehéz kérdés még akkor is, ha ebben a témakörben már több posztom is született, sőt szedtem én ezt már pontokba is, csak nem találom. Azzal viszont, hogy lassan beleöregszünk és ágyazódunk az itteni életbe, mi magunk is újabb életciklusba lépünk, azaz változnak a fontossági sorrendek. 

Lehet, 18 éve rácsodálkoztam valamire, most viszont, jónéhány itt eltöltött év után nem csak a külsejét látom, hanem az ízét is érzem. Így aztán amit írtam, pozitív is, negatív is, válogassátok szét ízlés szerint. Nem is lett ez klasszikus, válasz a címben feltett kérdésre poszt, hanem valami izé. 

Stabilitás 

A stabilitás, legyen az pénzügyi vagy politikai, az jó. A pénzügyi stabilitást élvezzük, mert amióta itt dolgozom nincsenek anyagi problémáink. 

Nem létező anyagi probléma alatt nem azt értem, hogy megvesszük az Alpokot hegyekkel együtt, hanem azt a fajta mindennapokat illető anyagi függetlenséget, amikor eszünkbe se jut egy aktuálisan fellángoló hobbival kapcsolatosan, hogy nem vesszük meg a hozzávalókat, mert nincs rá keret. Amit meglátunk és kell, megvesszük, ahová el akarunk menni, elmegyünk. 

A politikai normalitásra vágyást magyar embereknek szerintem túl sokat magyaráznom nem kell. Itt nincs egymás gyalázása, sárba tiprása, buzizása, haverok zsebének kitömése és egyéb népnemzeti sportok. Egyszerűen nem létezik, vagy hamar kibukik és vége a dalnak. 

Azt hiszem, ezt is mondtam már, hogy olyan példák vannak, ami standard magyar politikán felnőtt embereknek totál kuriózum. Mint például a nem újraválasztott figura, aki az őt leváltó hölgy politikust nagy csokor virággal várja, elborozgatnak és persze az újonc kikéri a másik pártbeli elődjének tanácsait, hogy mit is kéne hogyan is csinálni. Mert ilyen példák is vannak. 

Agymenések 

Tököm tele viszont azzal, hogy a fontos ügyek mellett a helyi szélsőjobb állandóan azzal foglalkozik, amivel otthon a fideSS és a jobbik (micsoda név egy pártnak...). Szerintük is attól lesz meleg kakaó és lágy kenyér, ha megszavaztatnak egy n+1-ik törvényt a külföldiek jogállásáról például. 

A nagy része ezeknek az agymenéseknek persze a kukában végzi vagy így, vagy úgy; például a conseil federal, az itteni „kormány” jól felvizezve vezeti be, úgy, hogy észre se veszi senki, vagy meg se savazzák a savköpő menyétek. 

Arra viszont jó, hogy mindig lehessen valami ellen dörmögni. Mindezt a közelmúltban hivatalosan a világ legjobb országának választott federációban. Magyarul = jó dolgukban kreálnak problémákat maguknak, ott, ahol a nemzeti banknak az a legnagyobb gondja, hogy mi a túrót csináljon a többlettel. Nem deficit meg államadósság kérem, hanem profit! 

Természeti csodák 

Bármerre indulok itthonról, valami lélegzetelállító természeti csodába botlok, legyen az az Alpok, a Jura, a svájci fennsík, a Lac Leman, a Lac de Neuchatel, a luzerni tóvidék, egy kis falu, egy város, akármi; komolyan mondom, néha olyan érzés, mintha valaki egy helyre öntötte volna tesztelésre az összes szépséget, amiből a Föld nevű sárgolyót szerette volna összerakni. 

A bőség zavarával küszködik az ember, ha valami programot szeretne a családjának. Erre kiváló szolgáltatások persze nagyon drága tömkelege épül, különleges felvonók szállítgatnak mindenféle hegycsúcsokra, ilyesmi. 

Szögezzük le, hogy szeretem a hazámat, ott is vannak gyönyörű vidékek. Viszont itt nem az van, hogy íme itt folyik a „púsztá”, azt’ három perccel a Hortobágyra érkezésem után már fogalmam sincs mit csináljak; valljuk be, elég erősen el kell vonatkoztatni, hogy a nagy semmit élvezni tudja az ember. Ott egy túzok, vagy csak túlzok? 

Nincs reménytelen mélyszegénység 

Szegény ember mindenütt van, ha nagyon keresed itt is találsz. Nyoma sincs viszont annak a végtelen és totál reménytelen mélyszegénységnek, ami nálunk és úgy általában Európa keletebbik felén van. 

A társadalom is sokkal szolidárisabbnak tűnik nekem és ez furcsa módon tökéletesen összeegyeztethető az idegenekkel szemben meglévő gyanakvással. 

Nekem ez nagyon leegyszerűsítve pont az a példa, amiért én könyörgök már mióta Magyarországot illetően; nem kell szeretni senkit se csak azért, mert menekült, de nem is kell senkit se a víz alá nyomni és gyűlölni, csak mert odavetette a balsorsa, ahol minket az régen tép. 

Normálisnak, embernek kell lenni mindenek felett, családokat, gyerekeket segíteni és nem a fagyos földön altatni a senkiföldjén két sor szögesdrót árnyékában. Az a nácizmus. Hatékonyan kell ellátni az embereket és befogadni azokat, akik erre érdemesek. 

Nos, ez zajlik Svájcban, ha kedvezőtlenül zárul a menekültügyi eljárás, akkor viszont nem nikkel, menni kell. Nincs viszont eleve rápecsételve az elbírálásra beadott dokumentációra, hogy elutasítva. 

Kevés a tenyérbemászó idióta 

Itt is vannak idióták, már csak a nagy számok törvénye miatt is előfordulnak, de elenyésző az igazán tenyérbemászó faszkalapok aránya. Az emberek alapból udvariasak, ez valahogy a francia anyanyelvű svájciakba bele van programozva. 

Sokszor persze ez csak egy alapállás, aztán esetleg előbújik a svájciak istene a zsákból, de itt aránylag kevésszer cseszem fel az agyam például azzal, hogy zsigerből letegez valaki. 

Ez itt nagyon ritka, míg ahogy látom és tapasztalom, otthon a 16 éves csitri aszongya nekem, hogy szia. Hát anyád szia, vazze. Nem vagyok öregember, csak érett élő szövet egy 20 éves vázon, de ez a kéretlen „közvetlenség”, ami Magyarországon elterjedt, nekem sok. Legyek már ügyfél, kliens, mittomén a boltban és hivatalban, ne haver helyből! 

Majd a Suisse alémanique területen élők megmondják, hogy ez nem így van, de ott nekem is olyan érzésem van, mint a suisse romandoknak (francia svájciak), mintha a Hold túlsó felén lennénk. 

Ez lehet, hogy a borzasztóan megkínzott tettere-tettere németnek betudandó tudatalatti viszolygás, de mindig olyan érzésem van, hogy ordítoznak velem. Jó francia svájci nem is autózik keleti irányba, csak ha muszáj, így én se teszem. 

A nyelvhatáron mintha valami másik országba lépnék, a táj hasonlóan gyönyörű, de az érzés valahogy más és nem jó irányban más. Nemtom, ez ilyen szerzett fertőzés, lehet túlságosan beidomultam már oda, ahol éppen vagyok. 

Szabályok betartása 

Van még olyan dolog, amiben megsvájciasodtam, mégpedig az, hogy a helyi írott és íratlan szabályokat ki nem állhatom, ha áthágják. Itt kérem nincs vasárnapi fűnyírás meg ilyesmi, lehet hamarabb ugrok rá, mint a vérbeli tücsök. 

Nyugalom van, a falunkban zéró darab szabadtéren tartott kutya lelhető fel, nincs ugatás, bégetés, mekegés. Eleinte nem is értettem, mi olyan furcsa, utána rájöttem, hogy az, hogy egyszerűen nincsenek ilyen Magyarországon a „tájképbe” szervesen beletartozó zajhatások. 

Egészségügy 

Az egészségügyről írtam posztokat, lehet olvasgatni a blogomon, szal nem akarom most túlspilázni. Mindenesetre ha már betegnek kell lenni, akkor milliószor inkább vagyok az itt, mint kis hazánkban, vagy esetleg máshol a világban. 

Drága a biztosítás, lévén full magánbiztosítós az iparág, de nem hagynak egy lerongyolódott váróteremben felfordulni, mert nincs is olyanjuk. Orvos, nővér, betegápoló a fizetéséért kedves és szakszerű, nem holmi borítékért, vagy egyéb papíripari termékért. 

Aztán persze jön a számla, ahol minden, de minden fel van számolva. Múltkor például 2 cm ragtapasz, ami vérvétel után tartotta a kis gézpárnát. A mosoly viszont nem! :) Persze én is ismerek olyanokat, akiknek volt már rossz tapasztalatuk is, remélem én nem fogok ilyet megélni. 

Halálodig tisztelnek 

Ami nekem még fontos, itt senkit se kezelnek le bácsinak meg néninek, itt halálodig Monsieur és Madame maradsz, nincs az a lekezelő stílus szerencsére meghonosodva, mint otthon és én ezt rendkívül fontosnak találom. 

Pont most volt erről egy cikk valahol a zindexen egy doktornő tollából, aki hosszú külföldi munkavállalás után szerencsétlenségére bunge jumpingolt egyet kalandvágyból a nagy magyar valóságba. 

Nos, ahogy írta, a kollégák kinézték maguk közül, amikor a civilben főmérnök pácienst nem bácsizta, hanem uramozta. Pedig ez a normális hozzáállás, nem a csicskád vagyok vazze, hanem a páciensed és az is lehet, hogy adhatnék neked órákat rengeteg dologból persze az orvoslást kivéve. 

Hogy nézne már ki, ha én felsőbbséges mérnöki elhivatottságom okán lebácsiznám az orvost, miközben mondjuk az új házához készíteném a terveket? 

Oktatás 

Az oktatásról is írtam a blogomon, poroszos a rendszer – nem egy finn stílus -, mégis meg lehet nézni, hogyan teljesítenek a svájci kiskölkök például a Pisa felmérésben és egyebekben. 

Ha magamnál vagyok, akkor tetszik, hogy aplikálva oktatnak, akkor is, ha a gyerekeim néha szélmalomharcot folytatnak a feladatokkal és nem mindig érzik magukat nyertesnek. 

Ha tanulnak például területszámítást, akkor valamiféle módon még a történelem tesztbe is belekeverik a matekon tanultakat és vica verza. Az általam is anno gyűlölt szöveges feladat itt alap, meg is kell érteni a dolgokat, nemcsak összeszorozni, vagy kivonni. 

Amit nem találok annyira kósernek, az például, hogy a tanárok fluktuálódnak mint állat, két évet nem visz ugyanaz a páros végig. Ennek rendszerszintű - direkt így van szervezve - és természetes okai is vannak. 

Nálunk például minden tanév után elmegy legalább 5 tanár a helyi suliból a svájci fiatalok „kötelező” jellegű földkörüli túrájára. Az meg minimum egy év sabbatical, szal arri vederszén. 

Az egész rendszer megértésének igénye viszont erősen felejtős, esélyed sincs rá. 26 kanton = 26 különböző oktatási rendszer = olyan bonyolult grafikonokkal illusztrált továbbtanulási lehetőségeket mutató ábra, hogy ahhoz képest anyáink burda szabásmintái gyerekrajzok. 

Minden attól függ hol tanultál, olyan is van, hogy pár kilométernyi elmozdulás miatt a gyerekeidnek évet kell ismételni, ésatöbbi. 

Fordítva huzalozott közlekedés 

Amitől viszont lassan kétoldali rángógörcsöt kapok, az, hogy a svájci egy a közlekedés szempontjából fordítva huzalozott népség. Itt vazze a nagy átlagnál nem az a gond, hogy gyorsan hajt például, hanem az, hogy a magyar próbasvájci idegbeteg lesz mögöttük, mert i.e. várják a pirosat a városban. Ez abban valósul meg, hogy zöld lámpa előtt folyamatosan lassítanak. 

Autópályára pedig 60-al akarnak besorolni, ha szerencséd van, mert sokan meg is állnak... A megengedett alatt mennek egy jó tízessel, de inkább többel. 

Képtelen vagyok megszokni, sőt, ahogy öregszem mint öreg Sam, egyre többet beszélek magamban, azaz ordítok az autóban mintállat. Az autópályás dolgot például csak úgy lehet megoldani, hogy te még lassabban mész, hagysz amilyen nagy teret csak tudsz az előtted korzózó gép és közted, aztán beletaposol mint állat, hogy legalább te elérd a belépő sebességet. 

Az se teljesen kóser szerintem, hogy jogsit végleg elveszteni halál útján lehet, egyszer megkapod, aztán a kutya se nézi, hogy egészségügyi szempontból képes vagy-e még a járművezetésre. 

Kevés baleset van, de azok között sűrű a nyolcvanéves félvak papi által elkövetett tett. Ahol régen laktunk, konkrétan volt egy fószer, aki nem tudott körbenézni, mert állandóra nyakmerevítője volt. 

A kaja 

Ott van még a fondue, a raclette és társai, tudom, mondtam már, de bírom a franciásan svájcias étrendet, akkor is ha a rösti mellé óhatatlanul beugrik a „röstigraben” kifejezés is, de röstit leginkább csak a tücskök esznek. 

Röstigraben = amit ahtundcvancigék eldöntenek az úgy van, mert ők sokan vannak, olaszok, franciák meg kevesen, szal azt kell nézni országos szavazások előtt, hogy übermensék mit gondolnak, nagy valószínűleg az lesz a kimenet. 

A romanschok meg kvázi tücskök alapból. Kicsit idegesítő majdnem minden szavazásnál látni, hogy a francia kantonok kékek, a németek meg pirosak. 

Mindenhová félúton 

Bejön az is, hogy az ország maga nagyon központi elhelyezkedésű, szal bármerre indul az ember nyaralni Európában, valahogy mindig legalább félúton van. Mi meg pluszba a két fő reptér között lakunk, így igaz utazni kell mindkettőhöz, de nem túl sokat. 

A tömegközlekedés – is – elég drága, de legalább alapból normális, tiszta, gyors és pontos. Ezek közül „melyik” is hiányzik otthon? 

Most ennyire tellett, amint elküldöm a posztot biztos eszembe jut még ezer dolog, amiről írhattam volna, mára legyen ennyi. 

Amúgy rögzítsük, hogy nincs az a pénz, állásajánlat és egyebek, amikért én valaha hajlandó lennék akár egy lépést is tenni az érdekében, hogy Magyarországra visszaköltözzek végleg. Esetleg expatnak. 

Szeretem a hazám, a magyaroknak szurkolok mindenütt, de olyan szinten elszoktam a mellébeszélésre, sumákolásra, agresszióra, urambátyámságra, asztal alatt csúsztatásra és a folyamatos ellenségkeresésre épülő párhuzamos univerzumoktól, hogy velem télleg szarul járna az ország, ha visszatérnék. 

No meg feldobnám a pacskert valahol üstöllést, mert nem ismerném valakinek a valakijét, aki vaskos boríték ellenében felvenné a nevem az „élhet még egy kicsit” listára.”

HÍRMONDÓ 

Németországi melók fizioterapeutától a villanyszerelőig 

Méghozzá jórészt kétkezi munkák, legyen az asztalos, villanyszerelő vagy éppen festő. Érdemes kicsit körülnézni, soha nem lehet tudni… 

Nyártól jön az ingyenes európai vonat 

Már idén nyártól igénybe vehető lesz az az egy hónapra szóló, ingyenes Interrail-jegy, amelyet minden 18. életévét betöltött európai uniós fiatal megkaphat. A cél egymás országainak jobb megismerése, a lehetőségek kinyitása. 

Csak semmi Mad Max, angolok vagyunk 

Az uniós kilépést követően sem lesz Nagy-Britanniából „valamiféle sötét jövőképű fikcióból előlépő, Mad Max-stílusú" ország. 

(Fotó: njc.ch)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Svájc tíz dolog

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr2313687444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Virago_1000 2018.02.23. 06:36:19

@London2009: az ablakok nalam is muanyagok, 1 garazs van csak. Otthon ilyen munkakorben 1500 m2 kert, duplagarazs garantalt lenne.
Feszer biztonsagi kialakitassal pedig lesz meg a nyar elott.
Nem tudom eleldegel e a ribizli, mert imadom, ultetrk par sort.
Meg az elektromos futesben gondolkozom ezen boven sporolhatnek, mert a teto napelemmel tele van a februari aramszamlam eddig £7.62.
Pl:
www.mramoterm.hr/en/mramoterm-slabs-new-collection

Virago_1000 2018.02.23. 06:36:26

@Arthamyr: ha magadtol nem tudod miert jobb a termeszetes mint a termeszetellenes, en sem tudok segiteni.

Antal Jozsa 2018.02.23. 08:21:57

@Csodabogár: Egy francia svajcinak sokkal-sokkal kisebb sikerelmeny ha tanult nemetul es hasznalni akarja mert nemet svajcban by default ugyse nemetul beszelnek hanem tobbfele svajci nemet dialektusban.Mig ha az emberfia franciaul tanul a nyelviskolaban es utana kiteszi a labat az utcara Lausanne-ban erdekes ugyanazt a francia nyelvet hallja...A nemettanulas itt eleg fura dolog. Az irott nyelv viszont a nemet, kiveve sms-ek rovid emailek, de mindenki olyan helyesirast hasznal amilyet akar. Mindket nyelvteruleten eltem.

catnip cupcake 2018.02.23. 08:47:03

@Mrs. Clayton: mi most néztünk meg pár új építésű lakást Somersetben. Meg kell hagyni, a show home-ok szépek, de ami azokban látható, az a választható extrákat is tartalmazza, mint pl. mixer tap a mosdókagylónál, teljes magasságig csempézett fal a kád fölött (£1000 pluszktg.!) és hasonlók.
Enyhén szólva is lehúzás szaga van a dolognak.

Mondjuk az is egy érdekes helyi szokás, hogy nem csempézik rendesen körbe a fürdőszobát, pl. a mosdókagyló felett van kb. 4 db.csempe és kész.

Mrs. Clayton 2018.02.23. 09:19:52

@catnip cupcake: ha oszinte vagyok, akkor a festett vagy tapetazott fal a furdoben is jobban nez ki mint a csempe, nem olyan hideg-rideg, na meg minek is csempe mondjuk arra a falra ahol nem a kad van, ott ugysem vizezi ossze soha senki. Nalunk pl egyedul a mosdo splash backje csempezett meg a kad elolapja, a kad folott is csak egy sor van, mert afolott ferde a fal es ott megy keresztbe egy fagerenda. Kb ilyesmi www.google.co.uk/search?client=safari&hl=en-gb&biw=1024&bih=666&tbm=isch&sa=1&ei=Ws6PWpTBEsefgAa27pegBw&q=cottage+bathroom+with+beam&oq=cottage+bathroom+with+beam&gs_l=mobile-gws-img.3...27286.27468..28359...0....651.1116.4-1j1..........1..mobile-gws-wiz-img.b9pm%2FTG4YFM%3D#imgrc=HikF4cNkMojrJM:

puhacica 2018.02.23. 09:51:33

@London2009: @Virago_1000: hat ez egy igen nyomorusagos parbeszed volt, mar ha atvehetem ezt a remek jelzot. :D
kepzeljetek el, hogy nekem nincs is hazam, csak egy szoba-konyhat berlunk, madzag log a plafonrol, muanyag az ablak, nincs kert, nincs garazs, azt hiszem, hogy itt a veg. bar nemi remenyre ad okot, hogy van keverocsap, torolkozoszarito es nincs penesz, de lehet, hogy ez utobbirol szimplan csak nem tudok. szoval jobb lesz felkeszulnom...
az kiderult amugy, hogy kinek a farka nagyobb? :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.02.23. 09:57:36

@Határátkelő: Hej, HÁ, ha valaki Budapesten születik, attól még nem lesz magyar állampolgár, Nyugaton meg főleg nincs ilyesmi.

szakasz2 2018.02.23. 10:00:29

A posztról csak annyit írnék, hogy kb. a harmadik pont közepéig olvastam, amikor mondtam magamban, na ez egy szuper jó Zuzzer írás, végre nem csak tartalmilag, hanem formailag - az a kevés "szójáték" még pont jó volt. És akkor elkezdtem továbbolvasni...
Szerencsére már többen reagáltak, én is megjegyzném, azért, hogy
1. nem kéne sokszor igazságtalanul beleszállni a svájci németekbe, akik az ország lakosságának 60-70%-át teszik ki. A népszavazásokon sem igaz, hogy az van, amit a német oldal akar, sokszor van falu-város ellentét is, és egyébként arányokról beszélünk. Ha valamit ti 54%-kal megszavaznátok Neuenburgban, amit ezen az oldalon 46% szavazna csak meg, akkor miért is annyival jobb nálatok? Miért is olyan nagy különbség ez? A falu-város között nagyobb a különbség, még a francia részen is.

@zuzzer: @Csodabogár: Csak egy rövid epizód: tegnap este vásárolok a Lidl-ben, a pénztáros az előttem levőnek mondja a végösszeget németül. Az idős ügyfél nem érti, habogni sem tud semmit németül, erre a pénztáros kérdezi, mondjam franciául. Oui. És akkor a pénztáros elmondta hibátlan franciasággal a végösszeget. Nos, ennyit a nyelvi kérdésekről - ezt sok más alkalommal is tapasztaltam, hogy a francia részen nem erőltetik meg magukat a némettel annyira, mint itt a franciával.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.02.23. 10:05:15

@NorthPier: Nem, nem jött még semmi.Próbálok én ís írni neked, hátha aztán ott lehet folytatni...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.02.23. 10:06:04

@geegee: @Határátkelő: OK, látom, közben tisztázódott.

Mrs. Clayton 2018.02.23. 10:06:06

@libslobsi fuszal: eros meglepetes lenne ha Londone lenne nagyobb, nem gondolod? Feltetelezve hogy virag elvtars ferfi

puhacica 2018.02.23. 10:12:05

@Mrs. Clayton: ja, szo szerint ertettem amugy, nyilvan...

Mrs. Clayton 2018.02.23. 10:16:00

@libslobsi fuszal: ejj de bal labbal keltel ma, zimanko van arra v mi ez a befagyott mosoly az arcodon hat?

Tke 2018.02.23. 10:46:10

Jó poszt. Azért is tetszett, mert korrekt tükröt tart a magyar valóság elé.

puhacica 2018.02.23. 10:52:15

@Mrs. Clayton: eredetileg ugyanezt akartam irni, de gondoltam erteni fogod igy is. :D
ja, hideg van, rohadna meg. :(

svajcineger 2018.02.23. 10:55:20

@Manka8888:
Röviden, tömören nagyjából ennyi!

London2009 2018.02.23. 11:00:42

@libslobsi fuszal: mar miert lett volna nyomorusagos parbeszed? Megtudtuk, hogy megvette a szanalmasan nyomorek hazat ezzel is total ellentmondasba keveredve onmagaval.
Egyebkent meg nyilvan mindenki olyat berel meg vasarol, amilyet csak akar. 3 fok van, az nem hideg. : )

puhacica 2018.02.23. 11:06:51

@London2009: vagy amire futik neki.
nemtom, innen nezve kb ilyen ovodas szintu parbeszednek nez ki, bibibi, nekem piros autom van, bibibi es van-e neki garazsod? mert az en apukam epitett am azt is... :D
3 fok az rohadt hideg. :(

London2009 2018.02.23. 11:12:04

@libslobsi fuszal: jo,igen, oke, amikor eljutottunk a van e kevero csapod, torolkozomelegitod illetve garazsod, az mar tenyleg eleg vicces lett. De a cel szentesiti az eszkozt! Megtudtuk, hogy mi lett a szanalmasan nyomorek haz sorsa. Na es abban is biztos vagyok, hogy semmi gond nincs a hazaval.
Dehogy hideg. 3 fok az meg teljesen oke. Tel van, tudod! Sapka, sal, kesztyu... : )

puhacica 2018.02.23. 11:19:43

@London2009: na ugye :D
nem szeretem a telet :(

Mrs. Clayton 2018.02.23. 11:48:55

@London2009: gyun a ho sziberiabu, keszulj az iteletidore

adg 2018.02.23. 13:13:41

@London2009: “3 fok van, az nem hideg.” Az pont idealis. Sörnek. :)

Virago_1000 2018.02.23. 13:20:14

@catnip cupcake: mindenhol az eszeveszett sporolas. Ez anglia. De a bolgar, ukran vendegmunkasok altal osszehanyt tizen huszon millios uj epitesu tarsashazak budapesten is esnek szet par ev utan.

Virago_1000 2018.02.23. 13:20:29

@libslobsi fuszal: "csak egy szoba-konyhat berlunk, madzag log a plafonrol, muanyag az ablak, nincs kert, nincs garazs, azt hiszem, hogy itt a veg."

- a veg nincs itt, ezt sohasem mondtam. Hanem azt, hogy hasonlo tarsadalmi statusszal otthon minimum ugyanolyan ha nem jobb korulmenyek kozt lehet elni. Az en hazam nem tul rossz nem tul jo. Csak amolyan atlagos marmint itteni viszonylatban. Semmi extra.
Csak siralmas belegondolni, hogy a kierkezo magyaroknak egy ilyen is elerhetetlen alom, az eletuk vegeig.
Ezert nem erdemes kikoltozni.

Virago_1000 2018.02.23. 13:20:38

@London2009: "Egyebkent meg nyilvan mindenki olyat berel meg vasarol, amilyet csak akar. "
- amire lehetosege van. Itt a kodos albionban a lehetoseg kevesebb, mint a napfenyes Karpat medenceben.
A szanalmasan nyomorekrol pedig: minden relativ, en a magyarral hasonlitom ossze.

London2009 2018.02.23. 13:28:13

@adg: valoszinuleg en rosszul vagyok behuzalozva. Tokre szeretek hidegben kint lenni. Lassan epp oltozom is es megyek ki ebbe a nagy hidegbe futni. : )

London2009 2018.02.23. 13:31:40

@Virago_1000: ezzel tudod, hogy nem ertunk egyet. Sokkal tobb itt a lehetoseg minden szempontbol. De nyilvan minimalberbol itt sem lehet csodakat elerni. Mondjuk itt legalabb megelni meg lehet belole a minimalis szinten, pont ahogy a neve is mutatja. Mig Mo-on minimalberbol nem tudom, hogy mire lehet jutni.
Ot evig laktam en is kulonfele alberletekben. A szanalmasan nyomorek jelzo tobbsegukre igen talalo. :D

adg 2018.02.23. 13:45:37

@London2009: azt en is szerettem, amig volt hideg. -10ig siman. De a legjobb a kodos, huvos oszi erdo volt.
Na itt nincs se hideg, se kod, se osz. De az eso karpotol, az itt jobb.

puhacica 2018.02.23. 13:47:18

@Virago_1000: 2 dolog.
1. mi egesz mas (magasabb) fizetesi savban voltunk otthon, es ugyanilyen szinten eltunk, sot, megkockaztatom, nemely teruletre itt tobb jut. bar teny, otthon volt villanykapcsolo.
2. nem mindenkinek celja, hogy londonban hazat vegyen.
de mindegy, ugyis csak ismetlem magam es ugysem hiszed el, szoval ja, nem mondtam semmit. :)

zuzzer 2018.02.23. 14:07:44

@Csodabogár: Szerintem meg àltalànosìtassz. En egy kicsivel több scàjci franciàval élek együtt, mint aki hozzàd közel ment, szal màr csak érteném amirôl ìrsz, mégse tudom megerôsìteni. Ja, és az itteniek szerint ponmt a svàjci németek olyanok, mint ahogy irod. nem àltalànositva, de szerintem is. Es ez nem abszolut igazsàg, csak kis mintàn végzett, biased, nem hivatalos vélemény. Gondolom a nagy àtlag nem olyan mint a velem németul orditozo curikki benzinkutas. Mégis felbaszta a zagyam ;) Még annyit, svàjci németekkel is dolgozok egyutt, valamint arrafelé jàrok kertészeti àruhàzba. Az azért urban legend, hogy ôk milyen faszàul beszélnek franiàul. Zsöööööööö.... szüüüüi.... überbehandlansammgabenzibitesôn!

zuzzer 2018.02.23. 14:09:45

@Manka8888: Maximàlisan elfogadom, hogy neked nem jön be. Azt hiszem irtam màr. Viszont azt nem fogadom el, hogy a stilusomat, ami én vagyok, akkor is ha nem teccccik (csak a te kedvedért) kritizàlod és nem az iràst a tartalmàért. Ennyi igy magasrol.

zuzzer 2018.02.23. 14:17:31

@szakasz2: Szerintem olvastad amit irtam. A kutya nem szàlt bele a svàjci németekbe. Véleményt irtam, azt se tul keményet, sôt. Valamint azt is megirtam, hogy innen làtom igy, mert ha veluk éltem volna, most lehet a franciak lennének furcsak.
A vàlasztàsrol amit irtam, az meg soxor ugy van. te esetleg észre se veszed, itt nagyon észreveszik, hogy az orszàgos ugyek jelentos szàzalékàban szuketik olyan dontés, amit a romandok nem tàmogatnak. Mondjuk legintenek rà egy jo nagyot, mert helikopterrol szarjàk le.
En meg Bielben vettem - volna - meccsjegyet, ami koztudomàsulag kétnyelvu telepulés, még szerintem is. Na az ötödik akàrki tudott nekem eladni egy jegyet, pedig annyit még németül is tudok, hogy àjnetiketvazze. Probàltam én franciàul, németul, angolukl, aszt majdnem kihivtàk a nemzeti gàrdàt. Mindenféle tapasztalat van. Ennyi.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.02.23. 15:07:14

@NorthPier: Közben írtam én is neked direktben, sikerült megkapni?
Eddig valahogy működött ez a bloghus üzenetküldés, de lehet, hogy már ez se a régi... :-(

Dikusz 2018.02.23. 15:12:37

@zuzzer: magyarul nem próbáltad? Hátha úgy sikerült volna. :)))

A poszt érdemi részéhez nem tudok hozzászólni, a környékén sem jártam. Így nem érzem illetékesnek magam, hogy belevauvauzzak. Nekem is szokatlan volt a stílusod, de valaki írta kommentben, hogy ilyen. Addig nincs problémám vele, amíg nem velem beszélnek így:)

szakasz2 2018.02.23. 15:20:13

@zuzzer: A kutya nem, csak te. Két pontban és azokon belül öt bekezdésben tetted ezt.
Ráadásul úgy, hogy pl. szavazásnál az állításod csak ráadásul alaptalan hergelés volt: az elmúlt évek népszavazásainak mondjuk 10%-nál van valami valóságalapja, 90%-ban nem volt döntő különbség a Röstigraben két oldalán. A 10% mióta jelentős???
(Forrás: www.bfs.admin.ch/bfs/de/home/statistiken/kataloge-datenbanken/karten.html?dyn_prodima=901283&dyn_geography=900092&dyn_publishingyearend=2018&dyn_pageIndex=0)

Meg ne bántódj, de szerintem a francia svájci oldalon van valami becsipődés, vagy kisebbségi érzés, ami miatt ennyit kell (negatívan) a többségi oldallal foglalkozni. Vagy csak te tolod túl, de nagyon - csak nem értem mi célból? Hacsak azért nem, hogy úgy jó szokott zuzzer-es stílusban kizúzzad magadból, ami éppen jön. Kár érte, pedig mint mondtam a harmadik pontig nagyon tetszett, és ez "köpdösés" semmit nem tett hozzá az egészhez, inkább megosztóra sikeredett. Magad is "sikeresen" mélyítetted egy kicsit a Röstigraben-t.

zuzzer 2018.02.23. 16:50:13

@szakasz2: Nem, nem szàltam bele a tücskökbe, de most hogy ìgy presszùràzod, talàn elgondolkozok rajta.
Mégegyszer, hàtha megérted. A kimenet oldalàròl emlìettetm a szavazàsokat. Valamire fel van dobva, hogy igen, vagy nem. A francia kantonok azt mondtàk, hogy "nem", a németek azt, hogy "igen". Tökmindegy milyen szàzalékban, abszolùte mindegy mikor kantontöbbségi szavazàs van. Figyeld a matekot: ha 49.99% van csak a "nem" mellett és 50.01% az "igen" mellett, akkor igenszìnû a kanton, ha a különbség kicsi. Nos, a politikàban a 45 - 55%-os aràny példàul soknak szàmìt. Az utòbbi évek jelentôs mennyiségû - mondhatnàm 90%-nak - szavazàsàn a francia kantonok mittomén elôre, a németek meg hàtra szavaztak. Teljsen tökmindegy a kantonon belüli arànyszàm.

zuzzer 2018.02.23. 16:51:19

@szakasz2: Ja meg még annyit, hogy semmilyen kisebbségi érzés itt nincs, csak tapasztalat. A keményebb dolgokat le se ìrom buddy.

London2009 2018.02.23. 16:57:25

@libslobsi fuszal: csak kivancsisagbol azt meg szabad kerdezni, hogy akkor mi a cel? Nem muszaj persze valaszolni. : )

szakasz2 2018.02.23. 18:04:07

@zuzzer: gondolom a valosagos szamok nem erdekelnek a temaban, csak a kepzeleted. Talan ha megnezned a BFS adatait a nepszavazasi eredmenyekrol, rajonnel mekkorat tevedsz. Lasd link amit az elobb kuldtem.

puhacica 2018.02.23. 19:18:47

@London2009: felepiteni egy jol mukodo vallalkozast es venni egy ingatlant valami jo meleg helyen, kiadasra. es ha meg ezek utan is ugy gondoljuk, hogy itt szeretnenk maradni nyugger korunkig, akkor talan, de csak nagyon talan elgondolkodnank rajta, hogy itt is befektessunk egy lakasba, de semmikepp sem londonban.
de ha a kovetkezo 10 evunk is olyan mozgalmas lesz, mint az elmult 10, akkor igazabol batran allithatom, hogy fogalmam sincs, mi fog velunk tortenni. :D

János Elek 2018.02.23. 19:41:20

Kicsi a világ, Virág elvtárs !

élhetetlen 2018.02.23. 22:27:27

@gabors: Csak nagyon ráérek. Még csak a kommentek felénél tartok, ha valaki már megírta, akkor annyi. A Liu testvérek apja kínai, anyjuk magyar, és mivel a srácok már itt születtek, több, mint húsz éve, már az apa is megkaphatta az állampolgárságot. (Ezt nem tudom).

Sütemény1975 2018.02.25. 21:58:41

Írja ezt egy olyan orszagról amelyik legalabb 300 eve nem vett reszt haboruban. Bankjai reven meggazdagodott mindenféle gyanus penzekből. Igy nem nehez.

Fehér Andor 2018.02.26. 09:39:21

"szal" "nemtom" "vazze"

Kiráz a hideg ettől az irománytól.

puhacica 2018.02.26. 10:04:55

@London2009: de peldaul most lattam baratnom legujabb fotoit, kifejezetten jo fizetese van, iden mar nemtom hanyadik helyrol jelentkezik be, na o peldaul utazik. igen, kb az osszes "felesleges" penzet utazasra kolti. :)

London2009 2018.02.26. 10:52:38

@libslobsi fuszal: ez nekem szolt?
Kulonben nekunk is hasonlo az almunk. Valami sajat vallalkozas, ami akar magatol is elketyeg es vagy tenger mellett vagy a hegyekben egy jo haz. De ehhez az alomhoz rohadt sok penz kell, ugyhogy addig meg sokat kell dolgozni... No nem baj.
No es igen, addig viszont itt van az utazas. Mi is mast sem csinalunk, csak amennyire az idonk engedi jarjuk a vilagot. Azert kompromisszumnak szerintem ez sem rossz. :D

puhacica 2018.02.26. 10:56:35

@London2009: hat, te kerdezted, nem? :D
mi kicsit almodunk, igy nem kell olyan rohadt sok penz. es mivel kevesebbol gazdalkodunk, igy az utazas is elmarad most, de a cel lebeg a szemunk elott :)

London2009 2018.02.26. 11:02:12

@libslobsi fuszal: a masodik valaszban nem voltam biztos, de vegulis osszeraktam. : )
A kicsi alomhoz is sok penz kell. Ha felpakolnank ezt a vandorcirkuszt akkor en a hiteleket is le szeretnem razni egyszer es mindenkorra. Ugyhogy addig meg min. tiz evig dolgozni kell. De nem baj... elottunk az elet, vagy mi. : )

puhacica 2018.02.26. 11:49:33

@London2009: mi most keszulunk hitelt felvenni... elottunk az elet! :D

London2009 2018.02.26. 12:24:57

@libslobsi fuszal: tenyleg? Na, tok jo, good luck vagy inkabb egy kalappal. No nem mintha ebben az orszagban olyan nagy szerencse kellene egy hitelhez. Van mibol valogatni boven...: )

Mrs. Clayton 2018.02.26. 12:26:19

@London2009: azert azt vegyuk am eszre h szepen lassan kusznak fel a kamatok is, mondjuk most meg szorjak a 3%-os hitelt mintha nem lenne holnap, de sztem ez nem lesz igy 2 ev mulva

Mrs. Clayton 2018.02.26. 12:27:11

@libslobsi fuszal: arra hallom mindent belepett a ho

London2009 2018.02.26. 12:33:00

@Mrs. Clayton: mibol gondolod ezt?
Eseget a ho, de egyelore nem veszes. Holnap gondolom jo kis kaosz lesz ha ez igy marad.

Mrs. Clayton 2018.02.26. 12:54:13

@London2009: hat egyfelol az ingyenpenzek elfogyoban, masreszt a kilepes negativ hatasai miatt, mar persze ha bekovetkezik, en azert errol meg mindig nem vagyok meggyozodve, de ha igy lesz felmennek a kamatok

London2009 2018.02.26. 13:10:08

@Mrs. Clayton: ha a banki alapkamatra gondolsz az nagyon lassan es elore jelezve fog felmenni. Viszont ilyen inflacio mellett, hmm...meglatjuk, hogy mit lepnek. Ha majusban fel is megy 0.25%-ot, azt nem szabadna megereznie sem egy haztartasnak. De ugy kell beloni nyilvan a hitelt, hogy akar 1-2%-s novekedes se verje oket foldhoz. Meg akar erdemes az 5 eves fixed rates kamaton is elgondolkozni.
Ettol fuggetlenul szerintem egy kicsit tul optimistak BoE-ek. Majd meglatjuk, hogy mit hoz a Brexit. Ha meg gyengebb fontot es gazdasagot, akkor nem lesz kamatemeles sem.

Mrs. Clayton 2018.02.26. 13:19:41

@London2009: nem egy 1%-os kamatemeles a gaz, abba senki nem megy tonkre, egyebkent a ferjem a nagy 90-es kriziskor vette az elso hazat, amikor egy csomoan tonkrementek mert ugy felmentek a kamatok, na en ilyentol kell tartani

London2009 2018.02.26. 13:48:36

@Mrs. Clayton: az alapkamat csak negyedevenkent emelkedhet, tehat ki lehet szamolni, hogy hany ev kellene ahhoz, hogy elerje a valsag elotti merteket. A 90-es krizissel aposomek is szivtak, de vegul csak egy hazat kellett eladniuk. Olyan most biztos, hogy nem lesz, azota sok minden valtozott a szabalyozasban.
Meglatjuk merre mozdul az inflacio, mennyire novekedik a gazdasag, mi lesz a fonttal stb. stb. Mindenesetre most akar egy 5 eves fixed rate mortgage sem rossz dontes, ha valaki remortgage elott all.

puhacica 2018.02.26. 14:22:00

@London2009: ja, a most az olyan 2 ev mulvat jelent kb, nem azonnalt es nem is itt vennenk fel, de koszi :)

puhacica 2018.02.26. 14:42:37

@Mrs. Clayton: esik, de azzal a lendulettel el is olvad

Mrs. Clayton 2018.02.26. 14:57:52

@London2009: bocs nem vagyik egy penzugyi zseni de nem teljesen ertem h hogyan szamolod ki h hany evbe tellene mig az alapkamat eler egy bizonyos szintet? Ahhoz kb tudnod kellene h mennyivel fogjak emelni, de ezt ugye senki nem tudja elore valiszinuleg az sem aki majd egyebkent emelni fogja.

Mrs. Clayton 2018.02.26. 14:58:58

@libslobsi fuszal: akkor meg mit szivatott a fonokom h szakad a ho? Itt meg sut a nap csak hideg van.

London2009 2018.02.26. 16:02:06

@Mrs. Clayton: nem emelik 0.25-0.5%-el tobbel negyedevente.
Ugyhogy ahhoz kellene egy par ev, hogy elerje a valsag elotti 5.5%-et. De oszinten szolva en orulnek ha egy kicsit megemelnek. Na es ezzel gondolom nem vagyok egyedul.

puhacica 2018.02.26. 16:05:04

@Mrs. Clayton: hol szakad, hol szallingozik, de nem marad meg.

London2009 2018.02.26. 17:05:54

@libslobsi fuszal: akkor hol? Csak kivancsisagbol kerdezem mert ha eletvitelszeruen itt eltek es dolgoztok, akkor azert nem olyan egyszeru meg EU-n belul sem mashol hitelt felvenni. Kell hozza a kezdotoken kivul egy szep kis summa az ugyvedi koltsegekre, illetekre es egyeb papirokra vagy egy kezes az adott orszagban, ha keves a deposit vagy ha nem vagy rezidens. Persze ha ez megvan, akkor gond egy szal se. : )

puhacica 2018.02.26. 18:45:13

@London2009: ezekre itt is szukseg van.
kulfoldi ingatlanra itteni bankok nem adnak hitelt, kiveve a hsbc, de ok se mindenhova. raadasul mi buy to let opcioban gondolkodunk, annak meg itt 25%-nal kezdodik a beugroja es mindenfele uzleti tervet is kernek. szoval jobban jarunk a helyi bankokkal, meg ugy is, hogy jellemzoen magasabb a kamat.

London2009 2018.02.26. 20:02:25

@libslobsi fuszal: persze, hogy kell itt is mindez, sot meg egyeb dolgok is. 3 eves szakadatlan munkaviszony, electoral roll, berleti szerzodes vagy kozuzemi szamla (3 evre visszamenoleg), 3 ev p60-je, payslipek, credit history, most hirtelen ennyi jutott eszembe ami tutira kell.
A helyi bankok meg sokkal bonyolultabbak lehetnek. Ha pedig nem vagy rezidens a deposit ott meg tobb kell, hogy legyen mint a 25% az tuti. A Buy to Let meg kulonben is sokkal bonyolultabb es meg itt sem osztogatjak. Mondom, ha van sok penzetek, vagy masik ingatlan fedezetkent, esetleg kezes stb., akkor hajra, de amugy nem lesz egyszeru. De mint megbeszeltuk, elottunk az elet!
Ha viszont valami szuper dealt talalsz, ne felejtsd el megirni! ; )

puhacica 2018.02.26. 20:22:32

@London2009: utananeztunk mar, mindket lehetseges celorszag bankjainal erdeklodtunk online es szemelyesen is. remeljuk a legjobbakat :)

puhacica 2018.02.26. 20:23:56

@London2009: de ne a te kategoriadban gondolkodj, sok penz, ugye kinek mi a sok, mi egyelore kicsit almodunk es tutira probalunk menni :)

London2009 2018.02.26. 20:42:41

@libslobsi fuszal: azt meg szabad kerdezni, hogy es mit mondtak? Igazabol nem almodni kell mert ha megvan pontosan, hogy mi a kovetelmeny es ti annak megfeleltek, akkor nyert ugyetek van. Mondjuk persze ket ev alatt sok minden valtozhat a kriteriak tekinteteben, de remeljuk a legjobbakat.
No meg azert az sem veletlen ha egy bank elutasit egy kerelmet. Szerintem az meg mindig jobb, mint kapni egy hitelt ami nem all biztos alapokon. Lattunk ebbol ugye sok rossz peldat.

puhacica 2018.02.26. 20:56:45

@London2009: ugy erted, kriteriumok...? :D
ahol online erdeklodtunk, ott megadtak, hogy kulfoldieknek milyen lehetoseguk van hitelhez jutni, milyen papirokat kell beszerezni, minimum toke, stb. ez eleg feluletes, de a megadott "kriteriak" alapjan jok vagyunk.
ahol szemelyesen jartunk, ott megkaptuk ugyanezeket az infokat, illetve onnan kaptunk egy reszletes kimutatast, toke/hitel osszege/futamido alapjan 3 opcioval, fix kamatra, valtozora es kombinaltra.
jelenleg itt is jok vagyunk.
aztan hogy 2 ev mulva mi lesz...
szoval nyilvan megvan az info, hogy mi merre hany meter, de nekunk ez meg mindig alom kategoria. sosem volt semmink, magyarorszagon lakasra gondolni se mertunk, szoval ja, dolgozunk az ugyon es almodozunk :)

London2009 2018.02.26. 21:46:25

@libslobsi fuszal: de akkor miert vartok ket evet? Nekem amint osszegyult a penzem, azonnal vettem is.
Almodni jo, kar, hogy ez nem Hollywood! : )

London2009 2018.02.26. 21:46:25

@libslobsi fuszal: de akkor miert vartok ket evet? Nekem amint osszegyult a penzem, azonnal vettem is.
Almodni jo, kar, hogy ez nem Hollywood! : )

puhacica 2018.02.26. 21:51:36

@London2009: mert meg nincs meg a kezdoreszlet :D

London2009 2018.02.26. 22:21:42

@libslobsi fuszal: haha. Igy en is megfelelek meg egy ket millas hitel kriteriumanak. Leszamitva a fizetest meg a kezdoreszletet. :D
Viccet felreteve, kalappal! : )

puhacica 2018.02.26. 22:41:44

@London2009: attol meg, hogy nincs a zsebemben, ugy gondolom, hogy lehet es kell is erdeklodni, hogy milyen lehetosegeink vannak. es akinek esze van, az tudja, hogy meddig er a takaroja es az alapjan dolgozik a boldogulasaert.

London2009 2018.02.26. 23:08:21

@libslobsi fuszal: attol, hogy erdeklodsz sajnos nem lesz a zsebedben a szukseges penz. De amugy persze, minden igy indul. Meg azert lottozni sem art! : )

puhacica 2018.02.26. 23:13:42

@London2009: azt hittem, ennel azert ertelmesebbnek latszom, hogy az erdeklodestol varnam a penzt. na mindegy, ez van. megyek aludni, holnaptol sokat kell erdeklodnom, hogy gyuljon a penz a szamlamon. :D

London2009 2018.02.26. 23:23:03

@libslobsi fuszal: viccnek szantam. Mindenesetre en nem szoktam tobb millios hazakat nezegetni teniszpalyaval meg fedett medencevel valahol a tengerparton, illetve banktol erdeklodni hitelkonstrukciok utan mert tudom e nelkul is, hogy a valasz nem. :D
Na de az a lenyeg, hogy jo uton vagytok, tudjatok mi a kovetkezo lepes es ez szamit, semmi mas. : )

puhacica 2018.02.27. 09:39:02

@London2009: az a baj, hogy nem tudom mirol beszelgetunk. ezt pl mire irod? "Mindenesetre en nem szoktam tobb millios hazakat nezegetni teniszpalyaval meg fedett medencevel valahol a tengerparton, illetve banktol erdeklodni hitelkonstrukciok utan mert tudom e nelkul is, hogy a valasz nem. :D"

London2009 2018.02.27. 11:01:31

@libslobsi fuszal: szerintem mi csak szimplan mas velemenyen vagyunk. Mert szerintem sok ertelme nincs addig erdeklodni amig az egyik legfontosabb kriteriumnak nem feleltek meg, vagyis hianyzik a megfelelo kezdotoke. Igazabol en meg azt nem ertettem, hogy miert irod, hogy megfeleltek a kriteriumoknak (es valoban nem kriteriak, kisse angolositva) amikor hianyzik az egyik legfontosabb eleme?!? Na es ehhez meg felesleges a banki ugyintezo idejet rabolni mert ez le van irva mindenhol, hogy mennyi penzre van szukseg hozza. Ugyhogy ezert irtam, hogy en nem erdeklodok tobb millios hitelek utan feleslegesen, mert tudom, hogy ugysem adnanak. (helyesen)
De ettol fuggetlenul almodozni en is szoktam. Sot! Lottozom is! : )

puhacica 2018.02.27. 11:56:09

@London2009: na de honnan tudom, hogy mennyi lesz a kezdotoke, ha azt sem tudom, hogy mekkora osszeget tudok felvenni? hogy egyaltalan adnak-e hitelt a bevetelunk alapjan? hiaba nezzuk a weboldalt, ha ott leirjak, hogy ja, van ilyen szolgaltatasunk, hogy kulfoldi ingatlanra is hitelezunk, majd amikor bemegyunk, hogy akkor mizu, kozlik, hogy ja, az egy regi info, veletlen maradt ott. a masiknal pedig csak 2 orszag van a listajukon es azok pont nem azok, ahol mi szeretnenk vasarolni. aztan meg kellett peldaul talalnunk azt a bankot, ami nekunk megfelel kulfoldon. az egyik orszagban pl egyetlen egy ad hitelt kulfoldieknek a csillio kozul. az o weboldalukon is ott voltak a reszletek, peldaul hogy muszaj hogy legyen egy masik ingatlan fedezetkent. az meg ugye nincs, ezert megkerdeztuk, hogy nincs-e mas mod, magasabb toke, akarmi. erre kozoltek, hogy nem is kell ingatlanfedezet, egyaltalan. szoval ha csak a weben irtakra hagyatkozunk, akkor az a hely ki is esett volna.
szamunkra az az alapja mindennek, hogy tisztaban vagyunk minden reszlettel mar az elejen. es nyilvan idokozben valtozhatnak a feltetelek, de egy alapot ad a tervunkhoz.
ja, en nem lottozom. :)

London2009 2018.02.27. 12:16:06

@libslobsi fuszal: ertelek. Egyszer sem voltam bankban a hitelemmel kapcsolatban. Csak kikertem online a mortgage in principalt es fel perc utan meg is jott. Ami amugy persze sokra nem jo, csak ad egy tampontot. Magat a tenyleges ugyletet meg egy broker intezte. Mondjuk ezeken nekem nem sokat kellett agyalni, mert a bevetelnek a 4-4,5 szereset adjak meg vagy adtak meg akkor es 10% deposit volt a minimum, az egyeb koltseg meg kb. 5k plusz stamp duty. Munkaviszonyom, berleti szerzodesem, credit historym stb. pedig rendben volt. Mindig hasznaltam mortgage brokert kulonben es nekem abszolut meg is erte, mert mindket esetben olyat tudott nyujtani, amit en magamtol nem tudtam volna. Pl. az elso haznal nem kellett stamp dutyt fizetnem mert valahogy ezt kiboltolta nekem, mint elso lakasvasarlo. Na es a mortgage brokerrel az elso beszelgetesert nem kernek penzt, csak az effektiv ugyletert, ha letrejon. Csak azert irom ezt le, mert szivbol ajanlom nektek, hatha tud segiteni. Ok a kapcsolataik reven tudnak olyat, ami az utcarol besetalo ugyfelnek kulonben nem elerheto. Azt nem tudom persze, hogy mi a helyzet a kulfoldi ingatlanokkal. Ha gondolod szivesen megkerdezem neked, hogy foglalkoznak e kulfoldi ingatlanok hitelezesevel, mert talan pont jovo heten talalkozunk vele.
Lottozni pedig ha nem is hasznal, de artani sem art. : )

puhacica 2018.02.27. 12:43:47

@London2009: na ez az, hogy amig nincs meg a toke, addig nem mehetunk mortgage brokerhez/advisorhoz, de valami tampont csak kellett. megkoszonom, ha rakerdezel. :)

Dikusz 2018.02.27. 14:02:06

@libslobsi fuszal: @London2009: olvasom a párbeszédeteket, de egyre nehezebb visszalapozni ide:)

Csak az itthoni, meglehetősen hiányos tudásom alapján írom:
Ha minden feltételnek megfelel a hitelt igénylő, a szükséges adatok, papírok, minden megvan, stimmel is, akkor sem biztos, hogy megadja a bank a hitelt.
Lehet nem jól tudom, de ez még a nyakra-főre adott devizahiteleknél sem volt így.

Mrs. Clayton 2018.02.27. 14:52:49

@London2009: azon nagyon nincs mit kibulizni h ki fizet meg ki nem stamp dutyt mert szabalyozva van, 125 k alatt 0 mar egy ideje, aztan egy idoben mindegy volt h elso vagy hanyadik vasalo vagy, de tavaly novembere ota megint kapnak az elso vasarlok kedvezmenyt ha 300 alatt van a haz amit vesznek

Mrs. Clayton 2018.02.27. 14:53:40

@Mrs. Clayton: vagyis 300 alatt megint semmit afolott 500ig 5%-ot fizetnek, de ez csak most november ota van igy

puhacica 2018.02.27. 15:47:59

@Dikusz: majd puskaval megyunk es akkor megadjak :D

London2009 2018.02.27. 16:18:18

@Mrs. Clayton: nem mondod, hogy szabalyozva van? Sosem gondoltam volna!
Amit irsz ez valoban igy van, de csak first time buyereknek segit.
Ezt pedig nem kell elhinned, de igy volt, hogy a bank atvallalta a stamp dutymat es ok fizettek, nem en. Mondjuk ez meg 2004-ben volt, ugyhogy amugy sem egy hatalmas osszeg lett volna, de akkor is jol jott es ez csak amiatt lett igy, mert a broker baromi jo volt.

London2009 2018.02.27. 16:20:21

@Dikusz: hat persze, nem kotelezo adni meg akkor sem. De nyilvan a banknak is az az erdeke, hogy egy megfelelo igenylonek adjon hitelt, az pedig ugye fizesse. Kulonben ilyennel en meg itt nem talalkoztam, hogy ha valakinek mindene meg volt hozza, ne kapott volna.

Mrs. Clayton 2018.02.27. 16:41:04

@London2009: most osszezavarodtam, azt hittem 2009 ota vagy itt, mondjuk nekem aztan mindegy ki mit fizetett helyetted, az meg plane h kinek mikor hol segit ha first time buyer, minden esetre 125k alatt nincs stamp duty, ahhoz nem kell elso vasarlonak lenni

London2009 2018.02.27. 16:53:14

@Mrs. Clayton: 2009 ota vagyok itt, de nem az elso evben vasaroltam. Az tok jo, hogy 125k alatt nincs stamp duty, kar, hogy ingatlan sincs. :D Mondjuk ez is csak akkor igaz, ha residential property es first home. Ha Buy to Let vagy second home akkor 125k alatt 3% a stamp duty.

Mrs. Clayton 2018.02.27. 17:28:07

@London2009: mar hogyne lenne, teli van Uk ingatlanokkal amik ennel sokkal olcsobbak es meg lakhatoak is
total tevedesben vagy, ha egy lakoingatlanod lesz a vasarlas altal akkor nem kell 125-ig adot fizetni ha ennel dragabb akkor az a folotti resz savosan adozik, nincs kulon stamp duty olyan ingatlanra amit kiadasra veszel, egyedul akkor van jelentosege hogy minek veszed ha tobb ingatlanod lesz a vasarlas altal, ilyenkor valoban kell 3%-ot fizetni az elso 125k-ra is

London2009 2018.02.27. 18:15:05

@Mrs. Clayton: elnezest, hogy nem tettem bele, hogy arrafele ahol en elek es dolgozom ott nincs haz ennyiert, de meg garazs sem nagyon. Gondoltam ez egyertelmu, akar mar csak a nevembol is fakadoan.
Tokeletesen tisztaban vagyok a stamp dutykkal es a savos szamitassal is, miutan 3 ingatlant vasaroltam az elmult 4 evben. Ezek kozott volt residential es Buy To Let is, ugyhogy koszi a kioktatast de meg megy a szamitas. :D Ha kiadasra veszek egy ingatlant akkor ez altalaban azt feltetelezi, hogy mar van egy amiben lakom. Persze lehet, hogy van kivetel is. Mindenesetre, pont ezert is hoztak be a szigoritast, hogy visszafogjak a Buy to Let landlordokat.

Mrs. Clayton 2018.02.27. 19:15:33

@London2009: de kibeszelt konkretan rolad? En altalanossagban irtam te vonatkoztattad vegig magadra...

London2009 2018.02.27. 19:25:47

@Mrs. Clayton: of course! Igazad van, mint mindig! : )

Lunacica 2018.02.27. 20:06:08

Well well well
Ha tovabb forognak a szavak csak kuderul az az igazsag

lüke 2018.03.15. 09:33:42

Uramozni német nyelvterületen minimál kultúra, mindenki ezt teszi

Hazatérve néha MO- ra
nyugger
mamika
néni vagyok.....
Iskolában ,óvodában ma : mami, a lányom anyuka
Korábban én is anyuka voltam s javítottam:
Magának nem vagyok az anyja!

Bécsben meg Fr Doktor a piacon ,a kórházban, Fr. OÄ

kultúra hiányos szindróma ,ami MO- n a közbeszéd

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása