Szigorítottak az ascoti derbi öltözködési szabályain

Anglia kiemelt társasági eseményének számít 1711 óta az ascoti derbi, melyen a lovak mellett a divat, és ezen belül az extrém kalapok is főszerepet kapnak. A hagyományos szabályokhoz kötött öltözködés – az uraknak zsakettben és cilinderben, a hölgyeknek visszafogott ruhában és kalapban illik megjelenni – idén valamelyest még tovább szigorodott. Megnéztük, felül tudta-e múlni az angol celebvilág a tavalyi mű-ízeltlábúval vagy iPad-del díszített kalapokat, és sikerült-e az alkalomra bevetett divatrendőrségnek betartatnia a szigorú öltözködési szabályokat.

Idén nagyjából 300 ezer vendégre számítottak a szervezők. A dresscode többek között abban változott, hogy 2012-től a királyi tribünön tilos például az olyan kiegészítők, mint a Kate Middleton által is annyira kedvelt hajba tűzött toll viselete. A tollra vonatkozó szabály a többi páholyban helyet foglaló hölgyre nem vonatkozik, csak a királyira.

Viszont a kalap használatát kötelezővé tették a Berkshire-i pályán, aminek azért vannak alternatívái, így a kalap kategóriájába bármely 10 centiméteres vagy annál nagyobb átmérőjű fejdísz is beleillik. A szabály a régi bővítményeként kitért a szoknya hosszára is: eddig csak „a miniszoknya nem megfelelő” szerepelt a leírásban, mely a „a nőknek megfelelő hosszúságú szoknya vagy ruha az előírás”-ra bővült, ami legalább térdig érő darabokat jelent. Valamint a váll nélküli és vékony pántos ruhák is ki lett tiltva az öt napos rendezvényről.

A férfiak kötelesek három részes frakkot és magas kalapot viselni, amihez kizárólag fekete nyakkendőt és fekete cipőt választhatnak. A szervezők arra az esetre is felkészültek, ha valaki megfeledkezett volna a frissen átírt szabályzatról, és készenlétbe helyeztek pár vállkendőt, váltónyakkendőt, frakkot, és fejdíszt, melyeket sötétkék kosztümben cirkáló hosztesszektől lehet igényelni.

„Az ascoti derbi Európa legjelentősebb és legnagyobb sport- és társadalmi eseményének számít. Megpróbáltuk ennek megfelelően megvalósítani az öltözködési szabályokat is, melyek összhangban vannak a versenyre járók kívánságaival. Az elmúlt hónapokban rengeteg lehetőséget szemügyre vettünk, ügyelve arra, hogy az új dresscode bevezetése a lehető leggördülékenyebben menjen”– mondta Charles Barnett, az ascoti pálya vezérigazgatója.

A szabályok annyira szerteágazóak, hogy a rövidnadrág nem tekinthető megfelelő öltözéknek, viszont Anneka Tanaka brit modell és tévés személyiség kalitka ruhája átment a szigorú öltözködési rendeleten. Természetesen a királynő megmutatta, hogyan kell ezt csinálni, nálunk gyönyörű Barbie-kék kosztümjével ő lett a 2012-es ascoti derbi legjobban öltözött nője.

Oszd meg másokkal is!
Mustra