Nyári túlélőkészlet: play doh házilag

A 11 hetes nyári szünetben előbb-utóbb biztosan eljön az a pár hét, amikor éppen nem nyaral a család, a gyerek nincs táborban, a kishaverok viszont pont elutaztak, szóval mondjuk ki: unatkozik, és nyíg, és folyamatosan tévézni meg tabletezni akar.

Na, akkor jön el a szülők (felügyelő felnőttek) ideje, hogy kitaláljanak valamit, ami leköti a gyereket pár órára. Ehhez nyújtunk ebben a sorozatban segítséget, méghozzá csupa olyat, ami viszonylag kis energia- és pénzbefektetéssel nagy hasznot: több órás szórakozást eredményez a gyereknek.

Gyurmázni általában minden gyerek szeret, és nem csak esős időre jó, hanem kánikulára is: bent lehet csinálni, amikor kint 38 fok van árnyékban. Pár óra után azonban színes gyurmák valami gyanús, barnás, csíkos egyveleggé állnak össze, és akkor jön a sírás a következő adagért, amit a rendes földi halandó – tekintve a költségeket – a harmadik nap után már nem igazán őszinte mosollyal tesz a bevásárlókosarába.

Nem baj, itt a házi gyurma-recept, pár perc alatt kész, és a (z étel)színezéken kívül semmi olyasmi nem kell hozzá, ami egy közepesen felszerelt háztartásban ne lenne fellelhető. Ráadásul már az elkészítésébe is simán bevonhatjuk a gyereket, ami közös mókának sem utolsó.

Az elkészítésben is besegíthet
Az elkészítésben is besegíthet

Recept:

1 csésze fehér liszt
1/3 csésze só
1 kávéskanál citromsav (befőzéshez szokott kelleni, ilyenkor mindenhol kapható)
1 kávéskanál étolaj
és annyi víz, hogy nokedlitészta sűrűséget kapjunk. Ez nagyjából félcsészényi lesz, de apránként adjuk hozzá, mert lehet, hogy kevesebb is elég.

valamint ételszínezék, de erre adunk majd más tippeket is a végén.

A szárazanyagokat összekeverjük egy fazékban, majd hozzáöntjük a folyadékokat is, összekeverjük, majd addig főzzük (ez általában 1-2 perc), amíg össze nem áll kissé keményebbé és rugalmasabbá. És akkor kész is vagyunk az alappal.

Most következik a gyurma színezése. Persze natúr is maradhat, de a színes azért sokkal vonzóbb, nem igaz? Tépkedjük a gyurmát annyi darabra, ahány színt szeretnénk készíteni, és mindegyik közepébe, mint a szilvás gombócnak, tegyünk egy kis ételfestéket, majd jól gyúrjuk össze, hogy mindenhová jusson belőle.

Megszínezve
Megszínezve

Ez a legegyszerűbb megoldás, de volt már rá példa, hogy nyaralás alatt, nem annyira felszerelt konyhában kellett gyurmát készítenünk egy rakás gyereknek, és természetesen a nyaralóban nem volt ételszínezék. Szerencsére a tojásfesték, legalábbis amit ott találtunk, elég jól működött. Ezen kívül festettünk még kakaóval, meggy és cékla levével is gyurmát, hát, nem lettek túl erős színek, de azért megtette az is. Úgyis mind elfogyott egy-két nap alatt. 

A formázáshoz pedig adjuk oda a sütikiszúró formákat, tudni fogja a gyerek, hogy mit kezdjen velük.

Az így elkészült gyurma olyan rugalmas, mint a play doh, és nem szárad keményre, mint a só-liszt gyurma, a felszíne viszont meg tud keményedni, ha sokat áll kint a levegőn.

Az egyik alkotás
Az egyik alkotás

A végére pedig a figyelmeztetés: mivel élelmiszerből van, a hangyák rá fognak menni, ezért érdemes nejlonzacskóba zárva tárolni a gyurmát, viszont így legalább a felszíne sem szárad ki, és újra elő lehet venni (a citromsav tartósítja, elvileg nem romlik meg egy ideig). A másik pedig, hogy lehetőleg ne a kanapén és ne is a szőnyegen játsszanak vele a gyerekek. Ha megszárad, ugyan ki lehet porszívózni, de az olajfolt nem biztos, hogy eltűnik. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra