Nézze meg, vetítse ki, ossza meg – mindezt egyetlen nagyítóval

Az idősebbek, vagy azok számára, akiknek a szeme nem tökéletes sokszor megterhelő az olvasás, hiszen nem látják olyan jól a betűket. A szemüveg ugyan megoldást jelent a problémákra, de ha ennél egy kicsivel többre vágyik, akkor ezt az eszközt önnek találták ki.

Xuefei Liu, Di Fang, Chengcheng Gu és Desheng Si tervezők álmodták meg a szerkezetet, ami, bár kissé körülményesebben használható, mint egy egyszerű szemüveg, de annál lényegesen többet is tud. A Scanning and Share névre keresztelt nagyító ugyanis amellett, hogy már megszokott funkcióját ellátja, megfelel a 21. század kihívásainak is – számolt be róla a Yanko Design.

scanning and sharing
yankodesign.com

Ez a nagyító ugyanis egy 3 az 1-ben eszköz. Mindenekelőtt természetesen azt segíti, hogy az adott cikket, képet, akármit jobban lássa. Ezen felül azonban a nyelében egy projektor van elrejtve, amivel a többiekkel is meg lehet osztani az olvasott anyagot, vagy képet. Egyszerűen le kell nyomni a projektor gombját, és egy nagyobb, sima felületre irányozni a lencsét.

Mindezen felül pedig – a mai kor kihívásaink megfelelően – akár meg is oszthatja, ami önnek érdekes volt, és a nagyítón keresztül elolvasta vagy látta. Ehhez egyetlen gombnyomás is elegendő, és már mindenki láthatja, ami a leginkább foglalkoztatja önt. Sajnos a nagyító egyelőre csak koncepció, de valószínűleg nagy sikerrel elterjed majd, ha azt is megoldják, hogy – akár csak a szemüveg esetében – itt se kelljen folyamatosan kézben tartani az eszközt.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra