Nem jobbak a bioélelmiszerek

A bioélelmiszerek egészségesebbek, ízletesebbek és jobbak mint a hagyományosak? Ennek járt utána a német  fogyasztóvédelmi lap, a Stiftung Warentest. A vizsgálat során 2010-2015 elvégzett teszteket vettek figyelembe, 1020 konvencionális és 217 ökológiai úton előállított élelmiszert hasonlítottak össze

GettyImages-107955287
Sean Gallup / Europress / Getty

A különbségek a részletekben rejlenek

A biotermékeket vásárlók nagy elvárásokkal tekintenek ezekre az élelmiszerekre, ennek ellenére a vizsgálatok szerint nem minden biotermék felelt meg az elvárásoknak, a zöld- és fekete teák esetében potenciálisan rákkeltő anyagokat is találtak. A tésztafélék esetében egy bio-spirelli tartalmazta a legmagasabb mennyiségben a káros mikotoxint, a bio-napraforgóolajban pedig felbukkant ásványi olaj is, aminek ott egyáltalán semmi helye. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a biotermékek rosszak, a termékek harmada nem tartalmazott semmilyen szennyező anyagot, vagy csak nagyon keveset. Ami biztosan a bio pozicíóját erősítette, hogy a peszticidek esetében sokkal jobb a helyzet, mint a konvencionális termékeknél. A gyümölcsök és zöldségek tekintetében különösen biztató a helyzet, ami azt jelenti, hogy a termékek 85 százalékában nem volt kimutatható semmilyen növényvédőszer maradvány, míg ez a hagyományos termékek esetében mindössze 21 százalék volt. Az is kijelenthető - írja a Test -, hogy mindkét termékcsoportban láthatóan javult a helyzet 2010-hez képest.

Az előállítás a kulcs

Az, hogy policiklikus aromás szénhidrogének (PAH) vegyületeket találnak egy biotermékben, minden bizonnyal a feldolgozás következménye. A PAH - mely a teákban található meg többek közt - a szárítás során termelődik a levelekben, ugyanúgy, mint az antrahinon. Mind a biotermelők, mind a hagyományos termelők számára szükséges a feldolgozás szoros ellenőrzése és javítása, így elkerülhető például a mikotoxinok megjelenése a gabonafélékben azáltal, hogy a tárolást jobbá teszik.

Egészség

A biotermékek több vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak, mint hagyományos társaik? Sokan így gondolják. Az biztos, hogy kevesebb bennük a növényvédőszer-maradvány, a tejek esetében pedig a tesztek szerint az omega-3 zsírsavak aránya annál magasabb volt, minél több zöldtakarmányt fogyasztott el a tehén.

Igen vagy nem?

A Test magazin a Newcastle-i Egyetem vizsgálatára hivatkozik, mely szerint a biogyümölcsök több polifenolt tartalmaznak, mint hagyományos társaik. Hasonló eredményre jutott a QLIF-tanulmány, mely szerint a biokáposzta, saláta, paradicsom és burgonya mérhetően magasabb mennyiségben tartalmaz antioxidánsokat, vitaminokat és bioaktiv anyagokat. Valamint láthattuk, hogy a tejtermékek esetében a biotejek 60 százalékkal tartalmaztak több omega-3 zsírsavat, mint a hagyományos tejek.

Más kutatók szerint viszont a válasz a kérdésre nem egyszerű. Standfordi kutatók 2012-es vizsgálata szerint a különbség a két termesztés között elhanyagolható a tápanyagok tekintetében. Akkor például meg lehet különböztetni a biotermékeket ízben a hagyományostól? 1000 minta végigkóstolása után a Test magazin arra jutott, hogy nem: ugyanolyan jók vagy rosszak, mint hagyományos társaik. Ami biztos, hogy a darált hús, a sonkák és az olívák esetében nagyon jó biotermékekre lehet lelni, de a chipseknél leszerepelt a bioburgonya: öreg volt, keserű és avas.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek