11 gyakori tévhit a felnőttkori pattanásokról

Az arcot elcsúfító pattanások számtalan tinédzser életét megkeserítik, annak ellenére, hogy ma már jócskán lehet választani különböző bőrápoló szerek közül. A legtöbbeknek egyetlen vigasz marad: eltelik pár év, és a felnőtt korba átlépve a zavaró aknék szép lassan eltűnnek. Ez legtöbbször így is van, de előfordulhat, hogy bizony az idősebbeknél is meg-megjelennek a gennyes, fájdalmas pattanások, amiket számtalan tévhit övez. Összeszedtük, mik ezek.

1. A diéták semmit sem érnek

A health.com cikke szerint régen elterjedt volt az a tévhit, miszerint a csokoládéfogyasztás összefüggésbe hozható a pattanások kialakulásával. Később azonban kiderült, hogy ez mégsincs így, ami sok embert megnyugtatott és el is hitték, hogy az étkezésnek semmi köze a bőr állapotához. Viszont ezt így kerek-perec kijelenteni nem lehet, mivel több tanulmány is megállapította, hogy igenis hatással van a diéta a pattanásokra. Azoknál ugyanis, akik cukrosabb vagy zsírosabb ételeket, tejtermékeket és kevesebb halat ettek, nagyobb eséllyel alakultak ki közepesen súlyos aknék.

Hogy lehet-e csokit enni vagy sem, nehéz eldönteni, viszont az biztos, hogy nem kell egész életére lemondani kedvenc nasijáról, ha esetleg pattanásos. Viszont azt vegye figyelembe, hogy a magas glikémás indexű (GI) ételek hatására több kortizol termelődik, ami elősegíti a pattanások kialakulását. Így tehát lehetőleg kerülje a finomított szénhidrátokat, hiszen azok nemcsak az inzulinszintet növelik, de fokozzák a faggyútermelést és eltömítik a pórusokat is. Ebből kiindulva és visszatérve a csokoládéra, igen, lehet enni, de csakis étcsokoládét, mivel az lényegesen alacsonyabb glikémiás indexű.

2. Csak a tiniket érinti

Ha azt hiszi, a pattanások csakis a tiniket érintik, nagyon téved! Sajnos a felnőttek sem dőlhetnek hátra, hiszen a Journal of the American Academy of Dermatology szerint a 20-29 év közötti nők 50 százaléka, a 30-39 közöttiek 35 százaléka, míg a 40-49 év közöttiek 26 százaléka szenved pattanásoktól. Az ok természetesen a hormonokban keresendő, a ciklus alatti hormonváltozások ugyanis nagyban befolyásolják a bőr állapotát.

3. A smink és a naptej csak ront a helyzeten

Bizonyára már ön is hallott arról, hogy bár a sminkek (különösen az alapozók és púderek) elfedik a bőrhibákat, csak rontanak az aknékon. Ez csak részben igaz, bizonyos termékek ugyanis valóban eltömítik a pórusokat, elősegítve ezzel a pattanások kialakulását, illetve rosszabbodását, ugyanakkor a megfelelő összetevőkkel nem árthat a bőrnének. Peterman Krsizta, a Dermatica szépségterapeutája szerint lehetőleg olyan készítményeket használjon, amik felszívják a felesleges zsírréteget a bőrről (pl. cink-oxidot, titán-dioxidot, szilícium-dioxidot tartalmazókat, illetve keressen olyat, amin az áll: hogy non-comedogenic)

Fontos megjegyezni: nemcsak a sminkek, de a naptejek esetében is elterjedt az a tévhit, hogy pattanásokat okoznak. Először is fontos tisztázni, hogy kétfajta naptej létezik: kémiai fényvédők, amik elnyelik az UV fényt (oxybenzone és avobenzone tartalmúak), valamint a fizikai fényvédők, amik visszaverik a sugarakat (cink-oxid, titán-dioxid). Az előbbi kategóriába tartozók sajnos valóban hozzájárulhatnak a pattanások kialakulásához, ám az utóbbiak semmi rossz hatással nem bírnak, ráadásul a cink-oxid elpusztítja a bőrön a pattanásokat okozó baktériumokat.

4. A drága termék jobb

Bár joggal hihetné azt, hogy a drágább készítmények jobbak is, ám ez nem feltétlenül igaz. Ha valóban jó terméket szeretne, ne a márkát és az árat nézze, hanem azt, hogy mi lenne az ön számára a legmegfelelőbb. 

„Sok összetevő van pattanások ellen és vannak, amik egymásra is épülnek . Az, hogy mikor, mire, mi a jó, a pattanás milyenségétől,eredetétől és a kezelt személytől függ (pl. kora, alapbetegsége, hajlamosító tényezők, éghajlat, rassz, pszihé, allergia, stb). A szalicilsavat régebben előszeretettel használták pattanások ellen, de ma már inkább a retinol és a glikolsav a népszerű – ám az előbbi sajnos fényérzékenyít!" – mondta lapunknak Peterman Krisztina. A szakértő figyelmezetett: ne dőljön be a cégek kampányainak, inkább beszélje meg kozmetikusával, hogy melyik módszer lehet a legjobb önnek!

5. A fogkrém segít

El kell keserítsük: nem, nem jó a fájó pattanásra a fogkrém. Összetételének köszönhetően valóban hűsít és szárít, de nem a bőrre van kitalálva, így akár irritáló is lehet azon túl, hogy teljesen dehidratálj az adott területet. És ez nemcsak a fogkrémmel, hanem a medencék vizéhez használt klórral is így van! Tehát inkább keressen benzoil-peroxid tartalmú ecsetelőt.

6. Nap hatására javulnak a pattanások

Hogy jó-e a napfény a pattanásokra? Igen is, meg nem is. Mivel a napfény gyulladáscsökkentő hatású, így tényleg jó az aknékra, viszont lassítja a regenerálódást, illetve rossz esetben akár melanómához is vezethet!

7. A mitesszereket szennyeződések okozzák

Sokáig népszerű tévhit volt, hogy a mitesszereket a pórusokban felgyülemlő szennyeződések okozzák. A bőr pórusai természetes módon tisztulnak, azonban ha valamiért lelassul a folyamat, akkor olaj, elhalt hámsejtek és fehérjék halmozódnak fel bennük – de szennyeződés nem. Éppen ezért ajánlják a retinolt a problémára, ugyanis az segít tisztán tartani a pórusokat úgy, hogy felgyorsítja a tisztulási folyamatot.

8. A pattanások azt jelzik, hogy nem mos elég gyakran arcot

Bár a megfelelő higiéniának kiemelt szerepe van a pattanások megakadályozásában, de azért a jóból is megárt a sok. Persze a sminket, alapozót és a koszt igenis le kell mosni, ám ha állandóan leöblíti az arcát, akkor bőre elveszíti a rajta lévő természetes olajréteget, ami zsírhiányhoz vezet. A baj ezzel az, hogy ekkor a bőr még több zsírt termel, hogy kompenzáljon. Egy idő után pedig a sok zsír eltömíti a pórusokat. 

9. A nyomkodás segít

Ha valakinek előjönnek a pattanásai, logikusnak tűnhet, hogy azokat ki kell nyomni. Viszont ha magának csinálja, azzal csak többet árt, mint használ. A fehér fejű aknék 3-4 nap alatt visszahúzódnak, ám ha szakavatatlanul kinyomja, akkor könnyen elfertőződhet és begyulladhat, és innentől már csak nagyon lassan gyógyul be.

9. A testre ugyanaz a krém kell, mint az arcra

Lehet, hogy költséghatékonyabb, ha ugyanazt a terméket használja az arcára és a testére, ám a testen lévő bőrbe sokkal nehezebben szívódnak fel az értékes hatóanyagok, ezért érdemes mást választania. Ha sok és csúnya pattanásai vannak a hátán, mellkasán, beszéljen inkább bőrgyógyásszal, kozmetikussal!

10. Akne ellenes sampon? Ugyan!

Ha hiszi, ha nem, vannak olyan samponok, amik segítenek bizonyos típusú pattanásoknál. Többekkel megesik, hogy a hajon lévő zsírréteg valamilyen mód az arcukra kerül (pl. frufruval), és emiatt aknék alakulnak kii. Ha ezt el akarja kerülni, óvakodjon a vazelines termékektől, és olaj alapúak helyett válasszon vizes alapúakat!

11. A stressz nem okoz pattanásokat

De igen, okozhat, a stressz ugyanis könnyen kibillenthet bárkit a hormonális egyensúlyból. Nem véletlen jelennek meg több diáknál is vizsgaidőszakban fájdalmas aknék, és nemcsak mende-monda az, hogy az esküvője reggelén a menyasszony óriási pattanással ébred. Ha ön is hajlamos stresszhelyzetben pattanásokra, akkor menjen el jógázni, fesztiválozzon, vagy kertészkedjen!

A pattanásokat atka is okozhatja

Kevesen tudják, de a pattanásokat a faggyúmirigyekben elszaporodott Demodex brevis nevű atka is okozhatja. Ezek egyrészt irritálják a pórusokat, másrészt hatásukra fokozódik a faggyútermelés. A magyar lakosság közel 40 százalékánál áll ez az élősködő a bőrproblémák hátterében, ennek ellenére kevesen gondolnak rá – mondta Peterman Krisztina, a Dermatica szépségterapeutája. Ha önnek szűnni nem akaró pattanása van, érdemes szűrésen részt vennie, hogy kiderüljön, atka okozza-e a kellemetlen panaszokat.

Oszd meg másokkal is!
Mustra