no

38 mindenhol kapható, “véletlenül vegán” termék

A vegánokról –  akik nem csak húst, de tejtermék és tojásszármazékot tartalmazó ételeket sem fogyasztanak –  sokan hiszik, hogy csak bioboltban vásárolhatnak, és idő- és energiaigényes betartani az étrendjüket. Pedig van egy egész csomó termék, ami "véletlenül" vegán, ugyan nem ez a lényeg bennük, de mégis azok. Mivel ebben az esetben a különböző márkák között pont az az eltérés, hogy az egyik vegán, a másik meg nem, ezúttal a lista legtöbb eleménél márkanevet is közlünk.

"Én amúgy lennék vegan, de egyszerűen nincs időm főzni.”, “A nyári szünet alatt végig vegán voltam, de a meló/suli mellett lehetetlen.”, “Magyarországon egyszerűen lehetetlen vegánnak lenni.”, “Nincs pénzem és időm bioboltokban vásárolgatni.” – megannyi kifogás.

Összeállítottam a mindenhol és mindenki számáraelérhető “véletlenül vegán” élelmiszerek listáját. Legyen szó reggeliről, ebédről, vacsoráról, suliról, munkahelyről, vagy parti utáni farkasétvágyról, ezek között a – majd' minden sarkon kapható, elérhető árú – termékek között minden alkalomra találhatunk gyors, egyszerű és (egy kis kreativitással) finom fogásokat.

Reggelire

Kellogg's kukoricapehely

A legtöbb gabonapehely meg van pakolva tejporral, sőt, némelyikben tojáspor is lapul, de ebben az örök klasszikusban semmiféle állati származék nincs. Rizs, mandula, vagy szójatejjel, friss gyümölcsökkel megszórva tökéletes reggeli.

Dr Oetker Vitalis gyümölcsös müzli

Vegán müzlit találni valóságos művészet: a legtöbb márka tejsavóporral és mézzel turbózza fel a terméket. A méz viszont cseppet sem vegán – hiszen a nagyüzemi termelés során méhkirálynő szárnyát megnyesik, hogy ne hagyhassa el a kaptárt, a méz szüretelésekor pedig elkábítják a méheket, hogy könnyebb legyen hozzájutni a nedűhöz. A müzli egyébként alternatív tej hiányában narancslével is baromi finom.

Győri édes zabfalatok

Mikor megkérdeznek az emberek, hogy mi hiányzik legjobban Magyarországról, általában azt felelem: a zabfalatok. Kávé és tea mellé, vagy margarinnal összemorzsolva tortaalapnak tökéletes finomság.

Lipóti fitness croissant

A Lipótiban vannak olyan jófejek, hogy minden boltban listát őriznek a termékek összetevőiről – így tudtam meg, hogy ez a péksütemény abszolút vegán. Olyan finom, hogy általában délre elkapkodják az összeset, és bevallom, én magam is hármasával veszem... bár nem tudom, akkor is „fittness”-nek számít–e, ha hármat tolok be egymás után.

Aviko röszti tallérok

Bár a magyar konyhában nem nagyon eszünk csumeszlit reggelire, az angolok egyik kedvenc korai fogása a „hash brown”, amely tulajdonképpen azonos a mi rösztinkkel. Aki villásreggelizni vágyik, de nincs ideje elkészíteni a vegán omlettemet, zuhanyzás közben bedobhat pár fagyasztott rösztitallért a sütőbe, és pár perc múlva már tunkolhatja is a barbecue szószba, kecsapba, mustárba, vagy amibe tetszik.

shutterstock 147797765

Ebédre és vacsorára

A Barilla összes durumtésztája

Amikor nem vegánoknak tálalok fel tésztavacsorát, szinte minden alkalommal elhangzik a „dehát a tésztában tojás van, nem?” – kérdés, pedig a durumtészta tojásmentes. Miért ódzkodunk a tojástól, mi vegánok? Ezt mesélje el helyettem Paul McCartney.

Bertolli napérlelte paradicsom és oregano tésztaszósz

A világ egyik legnagyobb rejtélye, hogy miért van a legtöbb paradicsomos tésztaszószban tejszármazék. Szerencsére az autentikus olasz tésztamanufaktúra előállt egy elképesztően finom mártással, ami vegán, és a világon semmi más dolgunk nincs vele, mint felmelegítve a tésztára kanalazni.

Bonduelle leveles spenót

Szintén varázslatos feltét bármilyen tésztára, fokhagymával, durvára tört dióval, esetleg ricottára,  túróra hajazó morzsolt tofuval.

„Házias ízek” lencsefőzelék konzerv

Nem állítom, hogy a főzelékkonzerv a kulinária csúcsa, és azt sem, hogy egészséges fogás, de néha – mondjuk kempingezéskor, vagy váratlan vendégek betoppanása esetén – tökéletes megoldást jelentenek. Ez a lencsefőzelék például curry-vel, gyömbérrel, és kókusztejjel feldobva már át is változik indiai dahllá, és mazsolás rizzsel elkészítve is maximum fél óra alatt összedobható.

„Házias ízek” babfőzelék konzerv

A fenti konzerv babos tesója remek alap egy gyors sólethez: pirospaprikával, kockákra vágott sárgarépával, fehérrépával és krumplival, fedő alatt forralva fél óra alatt remek vacsora lesz belőle. Csilis bab készítéséhez is tökéletes, ehhez pedig nem kell más csak egy zacskó...

Knorr mexikói chilis bab alap

...amely azon kevés késztermékporok közé tartozik, amelyből a gyártó kihagyta a tejport. Csipsszel tunkolva, tortillába tekerve, vagy kukoricás rizs mellé perfekt fogás, és jóval olcsóbban megússzuk a mexikói vacsorát, mintha étterembe mennénk.

Knorr édes-savanyú mártás

A Szex és New York Mirandájának kínai kaja mániája sokunkban ott lappang, és szerencsére nem kell feltétlen a gyanús kis sarki étteremből rendelnünk, ahol minden úszik az olajban. Ez a mártás vállalható a maga kategóriájában, és fergetegesen harmonizál a kockára vágott tofuval.

Aviko házias burgonyahasábok

Azoknak, akiknek a krumplihámozás és szeletelés macerás meló: hónapokon át elvan a mélyhűtőben, és (majdnem) pont olyan, mint a mekis változat – amit a vegánoknak sajnos passzolniuk kell, mivel állítólag marhahús kivonatot tartalmaz.

Falafel pitában

Kissé becsípve buli után nincs jobb, mint a körúti török büfék egyikében felitatni a gyomrunkban kotyogó alkoholt egy hajnali vacsorával. A falafel szendvics szuper vegán alternatíva a gyrosszal szemben – a joghurtos szósz helyett pedig kérhetjük hummusszal.

Bonduelle grillezett padlizsán

Grillpartikon sem kell sóvárognia azoknak, akik nem esznek húst, és nem volt kedvük, idejük, vagy affinitásuk bajlódni a vegán grillnyárs elkészítésével. (Bár igazán semmiség tofu kockát, paprikát, paradicsomot, hagymát és cukkinit szúrni egy botra, de mindegy.) Persze nem kell hozzá feltétlen faszénparázs – sütőben és serpenyőben percek alatt elkészíthető.

Bonduelle fagyasztott zöldségmixek

Ezek a zöldségkeverékek életmenőek lehetnek, hiszen egy serpenyőben egy kis szójaszósszal, esetleg kókusztejjel és curry-vel percek alatt elkészülnek, ha pedig laktatóbb fogást varázsolnánk belőlük, főzhetünk mellé egy kis spagettit, és a zöldségpirítás utolsó pár percében hozzáadhatjuk a fogáshoz. A tetejére mehet egy marék kesu is - pont olyan lesz, mint egy klasszikus wok fogás egy thai étteremben.

Iglo zsenge parajpüré

Echte Ungarische spenót főzelékhez semmi más feladat nincs vele, mint fokhagymával kiolvasztani – és ha a mama úgy készíti - belemorzsolni egy szikkadt zsemlét. Tükörtojás helyett mehet rá a reggelik közt felsorolt röszti. Az indiai „palak paneer” alapjaként is tökéletes – curry-vel, gyömbérrel, római köménnyel meghintve, sajt helyett kockázott tofuval, esetleg krumplival, és fagyasztott vagy konzerv zöldborsóval.

shutterstock 111127961

Jó, ha van otthon

Bio zöldségleves kocka

... ha már nem tartunk zöldség-alaplevet a fagyasztóban, mert a leves alapot fagyasztott zöldborsóval összeturmixolva máris kész a zöldborsókrémleves, és mert a rizst erőlevesben megfőzni egészen új élményt jelent.

Tabasco szósz

...mert mindenhez passzol. Az én konyhámban épp olyan alapkellék, mint a só vagy a bors.

Jack Daniel's barbeque szósz

...mert egy kis luxus a vegánoknak is jár. A röszti mellé, szendvicsbe, sültkrumplihoz, grillezett padlizsánhoz, vagy egy tofu pác alapjaként igazi ízbomba.

Tesco gazdaságos light vagy Liga margarin

...mert bizonyos sütemények – például az omlós tészta - sokkal finomabban margarinnal, mint olajjal, és mert az ember néha megkívánja a sima "vajas" kiflit, és lekvár alá kenve is tiszta nosztalgia. Persze tudjuk, hogy margarin nem túl egészséges, de ez a verzió legalább szegény a kártékony, telített zsírsavakban.

Univer pizzakrém

...mert kenyérre kenve, vékony szelet paradicsommal, reszelt fokhagymával megfejelve, pár percre benyomva a sütőbe remek melegszendvics lesz belőle - friss bazsalikommal és rukkolával, olívaolajjal a tetején.

Heinz kecsap

...mert bármilyen prolinak tartják a magas konyhaművészet szerelmesei, kecsap kell, hogy legyen otthon, és kész. A legtöbb márka egyébként vegán kecsapot kínál, de nekem ez a személyes kedvencem.

Globus mustár és/vagy bármilyen magos mustár

...mert a salátaönteteket remekül feldobja egy kis mustár. A Globus a klasszikus balatoni és városligeti feelinget hozza az otthonunkba, a magos verzió pedig a francia konyha egyik elengedhetetlen kelléke. Ciki vagy sem, én mindkettőt imádom.

Savanyúságok: ecetes torma, cékla, csemege és kovászos uborka...

...mert valamelyik biztosan passzol a fogás mellé, amit készítettünk, mert bűntudat nélkül lehet nassolni őket, és mert remekül működnek egy friss saláta egyik összetevőjeként is – a sárgarépa céklával például verhetetlen, a kovászos uborka pedig sült hagymás törtburgonyával zseniális.

Szójaszósz...

...mert a wok zöldségek, a thai tészta, és az édes-savanyú tofu mellé járó rizs is ellentmondást nem tűrő hangon kiált érte.

MG 394

Egy kis snack

Olajos magvak - mogyoró, mandula, kesudió

...mert instant fehérjeforrások, és mert minden salátát, rizs, vagy kuszkusz köretet feldobnak.

Boci étcsokoládé

...mert azon kevés étcsokik közé tartozik, amikben egy gramm tej, vagy tejcukor sincsen, és mert nem csak tökéletes alap csokikrémek, csokis muffinok és cookie-k készítésére, de magában is finom.

Marcipános (piros) Ritter Sport

...a márka egyetlen "véletlenül vegán" terméke... pedig ha ebből sikerült kihagyni a tejsavóport, biztos a többi étcsokis íz is meglenne nélküle. Akárhogy is, nekem már nem-vegán koromban is az egyik kedvenc táblás csokim volt. Ja, és pont elfér a farmer zsebben! 

Popcorn

...mert a kedvenc filmjeink még csodálatosabbak egy nagy tál pattogatott kukoricával. És ha házilag pattogtatjuk, lábasban, azt teszünk rá, amit csak szeretnénk.

Chio hagyományos burgonyaszirom

...mert amikor vendégségbe megyünk, jó gondoskodni róla, hogy mi magunk is nassolhassunk valamit, ha esetleg senki más nem hoz semmiféle vegán snacket.

Oreo keksz

...mert a világ legfinomabb kekssze, és mert lefagyasztott banánnal összeturmixolva olyan jégkrém lesz belőle, hogy még a Haagen Daazs is könyörögne a receptért, és mert szinte hihetetlen, hogy ez a legendás finomság is véletlenül vegán.

Bonbonetti Dunakavics és Francia drazsé

...mert a cupcake-ek és muffinok teteje sokkal szebb, ha a szivárvány minden színében pompáznak, és mert ha gyerekkel jönnek a vendégek, jó érzés lesz olyan nassolnivalót adni nekik, amiért egyetlen állat sem szenvedett.

Chio stickletti ropi

...mert a ropi egy örök klasszikus, és punk-tum. Viszont számos gyártmányban van tej.

Tibi étcsokoládé – ananászkrémes

...mert a Tibi azon kevés magyar termékek közé tartozik, amit még Izraelbe is exportálnak, és elég egy harapás az ananászkrémes változatból, hogy megértsük, mire fel a nagy nemzetközi hype.

stockfresh 1728902 seeds-and-nuts sizeM

És a babáknak?

Ezek a babakaják mind hús és tejtermékmentesek, és amellett, hogy a csecsemők odavannak értük, egy kis kreativitással - értsd fűszerekkel - könnyen mártogatós szószt varázsolhatunk belőlük nachos, vagy aprított friss zöldségek mellé.

Hipp sütőtök almával

Hipp finomfőzelék

Kecskeméti almapüré burgonyával

Kecskeméti paradicsompüré burgonyával

77479380
Eric Thayer

Kiegészítés: A vegánok gyakran maguk is vitatkoznak rajta, hogy akkor most ki is nevezheti magát vegánnak és ki nem, hiszen a vegánságnak számtalan fokozata van. Van,aki egyszerűen csak elhagyja a húst, tejet és tojást. Akad, aki olyan ételt sem eszik, amely tejet vagy tojást is feldolgozó üzemben készült. Van aki akkor sem vásárol meg egy árut, ha azt olyan üzletlánc kínálja, amely árul állati eredetű terméket is kínál, vagy olyan cég forgalmazza, amelynek anyacége összefüggésbe hozható állatkísérletekkel, esetleg az esőerdők irtásával. És akkor még nem is szóltunk arról, hogy a termékek csomagolása mennyire környezetbarát, vagy hogy a termék nagy utat tesz meg, mire a boltok polcaira kerül, így a hajók, repülők és autók szennyezik a Földet. Minden egyes állatvédelmi szempontot figyelembe venni nagyon nehéz - akinek ez a végső célja, az leginkább helyi termesztésű, bio idényzöldségeket fogyaszt. Igaz, még ekkor sem lehet biztos benne, hogy a zöldséges végül nem egy bőrkabáttal és egy szál kolbásszal lepi meg magát a bevételéből munkanap végén. Mondanom sem kell, hogy a közölt lista olyan termékeket tartalmaz, amelyek nem kimondottan a minden fenti kritériumot betartó vegánoknak, és főleg nem tejérzékenyeknek készültek. Ahogy a cím is mondja: "véletlenül" vegánok. 

Oszd meg másokkal is!
no
Mustra