Ezekkel zavarod össze teljesen a hormonháztartásod

Fáradtság, koncentrációzavar, levertség, ingerlékenység – csak néhány azokból a tünetekből, amik akár a hormonháztartás zavaraira is utalhatnak. Szerinted hipochonder, aki ilyen csekélységből erre következtet? Pedig egyáltalán nem ritka, hogy megkavarodnak a hormonjaink. Na de pontosan mik is okozhatnak bennük zavart? Ezekre a kérdésekre kereste a választ cikkében a Women’s Health magazin.

1. Túl sok cukor

Ugye nem mondunk nagy újdonságot azzal, hogy a túl sok cukor nem tesz jót az egészségednek? Egyrészt rengeteg pluszkilót von maga után, másrészt, ha valaki túl sokat fogyaszt belőle, akkor a szervezete ellenállóvá válhat az inzulinnal szemben, ami kezdetben inzulinrezisztenciához, metabolikus szindrómához, majd később cukorbetegséghez vezethet. Ez rossz hír lehet, ha eddig három szelet tortával csillapítottad a premenstruácós szindróma tüneteit. Mi azt javasoljuk, hogy inkább jógázz helyette.

„Manapság nagyok sok mindenben rengeteg cukor található, pedig mind az inzulinrezisztencia, mind a cukorbetegség kialakulása nagyban függ ennek túlzott fogyasztásától. A legjobb az lenne, ha mindennek, amit az ember megvesz, megnézné a cukortartalmát, és csak azt vásárolná meg, amiben csakis minimális mennyiségben található meg. Persze az étrendből teljesen kiiktatni nem lehet, ám nagyban hozzájárulna az egészségünkhöz, ha édesítéshez inkább nyírfacukrot vagy a steviát használnánk!”– mondta a Díványnak dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa.

2. Stresszes, munkával töltött esték

A munkaidő már egyre ritkábban kötött, ezért egyre többen viszik haza a munkát is, így nem ritka, hogy sokan még késő este is a gép előtt ülnek. Ez pedig minden, csak nem szerencsés. „Ez azért baj, mert normális esetben a kortizol nevű stresszhormon szintje leesik a késői órákban, hogy megfelelően lehessen aludni az éjszaka. Azonban ha valaki este is dolgozik, akkor ez nem történik meg, még akkor sem, ha az ebből adódó stresszt nem rakja le” – magyarázta dr. Holly Phillips nőiegészség-specialista a Women’s Health-nek.

3. Kevés alvás, insomnia

Persze, nagyon fontos, hogy eleget aludjunk, de ugyanennyire lényeges az alvás minősége is, ezek hiányában ugyanis nemcsak könnyen elhízhatunk (hiszen így éjszaka is jelentkezik az éhség), de meg is betegedhet. A kevés alvás a hormonháztartásra is kihat, hiszen ha keveset pihenünk, akkor megemelkedik a kortizol szintje, ami pedig a vércukrot dobja meg. Ez aztán hamar lecsökken, ami viszont stresszt vált ki.

4. Késő délutáni koffeinpótlás

Igen, tudjuk, estig fennmaradni kávé nélkül nehéz meló, ám az egészséged szempontjából nem túl kifizetődő, ha késő délután is koffeinforráshoz nyúlsz. Hogy pontosan miért? A felelős ismét a kortizol, ugyanis a koffein megnöveli ennek termelődését, amitől nemcsak aktívvá, hanem idegessé és stresszessé is válunk. Ezért ha teheted, 3-4 óra után már ne igyál kávét!

5. Drasztikus diéta

Az egyik legnagyobb hiba, amit az ember fogyókúra során elkövethet, az, ha túl rövid idő alatt szabadul meg túl sok kilótól, így alig visz be kalóriát, illetve túledzi magát. Ezzel többek között az a baj, hogy ilyenkor lecsökken a szervezet ösztrogéntermelése, ami a nőknél menstruációs problémákat – és teherbeesési nehézségeket – okozhat egészen addig, amíg vissza nem szedi a szükséges testzsírt.

6. Sportolj az endorfinért!

Megint nekiduráltad magad, hogy most aztán tényleg sportolni fogsz, pedig már a múltkor is abbahagytad a harmadik alkalom után? Túl sokra nem mész azzal, ha csak hébe-hóba mozogsz, ráadásul a rendszeres edzést már csak azért is érdemes folyamatosan nyomni, mert így biztosíthatod szervezetedben az optimális endorfintermelődést. Az ún. boldogsághormonról jó tudni, hogy nemcsak a jó közérzetért felel, hanem az immunrendszert és a jól működő szexuális életet is támogatja.

shutterstock 63361495

7. Mellőzöd a kardiót

Lehet, hogy fontosabbnak tartod az izomépítést, de ettől még ne hagyd ki a kardióedzéseket sem, hiszen nemcsak a szíved erősítheted velük, hanem fogyhatsz is! Ennek hátterében a ghrelin nevű hormon áll, melynek szintje a kardiózás által leesik, és így az étvágy is csökken.

Oszd meg másokkal is!
Mustra