Az sem baj, ha csak a hétvégén érsz rá edzeni

Egy egészen átfogó brit kutatás arra jutott, hogy hosszú távon nincs nagy különbség aközött, ha az ember minden egészséges életmódra vonatkozó előírásnak megfelelően a hét szinte minden napját edzéssel tölti, vagy ha csak alkalomszerűen mozog valamennyit – írja a BBC.

A kutatásban 40 évesnél idősebb skót és angol emberek egészségügyi adatait és a testmozgási szokásaikat vizsgálták, 18 éven keresztül. A kutatásban 64 000 ember vett részt.

shutterstock 186719942
Shutterstock

Arra jutottak, hogy azok, akik hetente legalább 150 percet testmozgással töltöttek (lent soroljuk, hogy milyet érdemes), azoknál az egyáltalán nem mozgókhoz képest 41 százalékkal volt kisebb annak a kockázata, hogy valamilyen szív- és érrendszeri (kardiovaszkuláris, CVD) betegségben halnak meg, a rák kialakulásának esélye pedig 21 százalékkal volt kisebb.

Sokan úgy sportolnak, hogy hétvégente adnak bele apait-anyait, hét közben viszont semmit sem mozognak. Náluk ezek a számok úgy alakultak, hogy a CVD esetében 41 százalékkal csökkent a kockázat, a rák esetében 18 százalékkal.

A hébe-hóba, egyáltalán nem rendszeresen, csak néha mozgóknál pedig 37 százalékkal csökkent a CVD-kockázat, a rák pedig 14 százalékkal.

shutterstock 391848028
Shutterstock

Vagyis a lényeg az, hogy az ember mozogjon, hogy pontosan mennyit, az már szinte mindegy. Ha viszont mozogna, és az előírásoknak megfelelően szeretné tartani a szükséges és ideális mennyiséget, akkor arra is adtak tippeket a BBC-n, hogy mit és hogyan érdemes.

Milyen mozgás az ideális?

Az adatok a 19-64 éves korosztályra vonatkoznak.

1. variáció:

Heti 150 perc laza aerob mozgás, mint például biciklizés vagy gyors gyaloglás

ÉS

heti legalább két napon erősítő edzés például súlyzóval, ami átmozgatja az összes izomcsoportot.

2. variáció:

75 perc intenzív aerob mozgás, mint például futás vagy tenisz vagy hasonló, mozgásigényes sport

ÉS

heti legalább két napon erősítő edzés például súlyzóval, ami átmozgatja az összes izomcsoportot.

3. variáció:

Intenzív és laza aerob mozgások keverése. Mondjuk, hetente kétszer 30 perc futás és 30 perc intenzív gyaloglás

ÉS

heti legalább két napon erősítő edzés például súlyzóval, ami átmozgatja az összes izomcsoportot.

Jó mozgást mindenkinek!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek