Jó vagy rossz, ha sok játéka van a gyereknek? Érdekes kísérletet végeztek

A gyerekek többségének rengeteg játéka van: vajon jó ez a tudomány emberei szerint?

epitokocka
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A játék természetes önfejlesztő tevékenység. Még a kezükkel-lábukkal is játszanak, ha nem adnak játékot a babák kezébe. A színes, különböző tapintású, formájú és méretű játékok pedig - mint különböző ingerek - segítik a kicsik szellemi fejlődését.

A téren azonban, hogy a gyereket körülvevő túl sok játék nem hat-e éppen ellenkezőleg, megoszlanak a vélemények. A játékok gyerek köré ömlését nem könnyű megakadályozni, megállítani: mind a szülők, mind a környezet részéről érkezik időről időre egy-egy ajándék, ami szaporítja a készletet, még akkor is, ha babaszületés előtt a legtöbb szülőjelölt határozottan kijelenti, hogy csak annyi játéka lesz a gyereknek, amennyivel tényleg játszik, és egy darabbal sem több.

Kérdés, hogyan hat a gyermek agyára, szellemére a rengeteg játék: árt, vagy sem? Szakértők utánamentek a dolognak, és gyerekek bevonásával vizsgálatot végeztek.

Sok vagy kevés játék?

A szakértők 36 két-három éves gyerek bevonásával végezték a vizsgálatot, melyben megfigyelték, több játékkal vagy kevesebbel hatékonyabb-e a játék a gyermek fejlődése szempontjából.

32-féle játékot használtak a vizsgálat során, melyeket három kategóriába soroltak: oktatási, fejlesztő célzatú játékok - formák, színek, alapfokú számolást fejlesztő játékok -, szerepjátékok, illetve cselekvésre késztető, azaz működtetést, aktivitást igénylő játékok csoportját különböztették meg.

A gyerekek először négy, majd egy másik játékidőben 16 játékkal voltak körülvéve. Minden fent említett csoportból vettek ki játékokat a számukra, a négyjátékosban maximum egy, a 16 játékosban maximum négy játék lehetett elemes. Megfigyelték, hány játékkal játszottak a gyerekek, mennyi ideig játszottak egy játékkal, és egyazon játékkal hányféle játékot játszottak.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az eredmények

Az eredmények igazolták a szakértők előzetes feltevését: a kevesebb játék jobb minőségű játszást biztosíthat. A látottak alapján a szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy, amikor több játékot kaptak a gyerekek, amellyel játszhattak, akkor ugyan szám szerint több játékot is vettek a kezükbe, de a játékban való elmerülés és az egy játékra szánt idő csökkent.

Így tehát a kísérlet rámutatott, hogy a kevesebb ebben az esetben is több: a gyerekek, hiába öröm számukra a sok játék, kevesebbel profitálnak többet. Az elmélyült, hosszasabb játék képes a szellemi gyarapodást igazán szolgálni, nem pedig a rövidebb ideig tartó, felületesebb.

Szülőként érdemes ezt észben tartani, és, ha sok is a játék, azok nagy részét kosarakban, dobozokban tárolni, hogy ne cincálják szét a gyerek figyelmét. Jobb megkérdezni, mivel szeretne éppen játszani a gyerek, és csak azt a játékot elővenni, hogy az azzal való játékban igazán elmélyülhessen, ezzel is fejlesztve önmagát.

Ilyen játékokkal játszottak nagymamád gyerekkorában - Még egész más volt a világ

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük