Kim Dzsongun: Fent kell tartani a megbékélés és párbeszéd légkörét

2018.02.13. 16:42

Kim Dzsongun észak-koreai diktátor azt mondta, hogy fent kell tartani a téli olimpia segítségével létrehozott „megbékélés és párbeszéd légkörét" Dél-Koreával. Az észak-koreai hírügynökség szerint Kim ennek elősegítéséhez „fontos utasításokat" adott, de nem fejtették ki, ez pontosan mit jelent.

A BBC szerint Kim méltatta Dél-Koreát, amiért kiemelt fontosságúként kezelték az olimpián a háromnapos látogatás után hazatért észak-koreai politikai küldöttséget. A pénteken az olimpia megnyitójára érkezett küldöttséget Kim Dzsongun befolyásos húga, az észak-koreai propagandagépezet egyik irányítója, Kim Jodzsong és az államfői feladatokat ellátó Kim Jongnam vezette.

Kim Jodzsong bátyja nevében hivatalosan is meghívta Mun Dzsein dél-koreai elnököt Észak-Koreába. A korábbi feszült helyzetben is a párbeszéd fontosságát hangsúlyozó Mun azt mondta, reméli, hogy hamarosan adottak lesznek a látogatása feltételei. A politikai küldöttség hétfőn visszatért Phenjanba. Kedden kiadtak egy képet is, amin Kim Dzsongunt két oldalról közrefogja Kim Jodzsong és Kim Jongnam.

kim

Kedden Mun arról beszélt, hogy az Egyesült Államok is nyitott a párbeszédre Észak-Koreával. A BBC szerint elképzelhető, hogy a Phjongcshangból Washingtonba hazarepülő Mike Pence amerikai alelnök kijelentésére gondolt. Pence azt mondta, hogy "ha beszélni akarnak, beszélni fogunk."

Pence ugyanakkor Phjongcshangban hangsúlyozta, hogy fel kell szólalni az észak-koreai propagandával szemben, és nem akarta hagyni, hogy Phenjan egy másik arcát mutatva próbálja elvonni a figyelmet a nemzetközi korlátozások megsértéséről. Pence tárgyalt Munnal Phjongcshangban, és utána azt mondták, egyetértettek abban, hogy a lehető legnagyobb nyomásgyakorlás kell, hogy a párbeszéd és a nukleáris leszerelés felé tereljék Phenjant.

A politikai vezetők ugyan hazamentek, de a propaganda zakatol tovább, Észak-Korea 229 fős, szürreális szurkolócsapatával továbbra is magára irányítja a világ figyelmét.