Vége az oroszok doppingeltiltásának

2018.09.20. 15:36

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) három év után feloldotta Oroszország eltiltását, hiába tiltakoztak ellene sokan.

Az Insidethegames úgy tudja, hogy a felülvizsgálati bizottság 12 tagja közül 9-en szavaztak Oroszország mellett, ketten ellene és egy tartózkodás volt.

Az oroszokat a WADA 2015. novemberében tette tiltólistára, az akkor nyilvánosságra hozott McLaren-jelentésből kiderült, hogy Oroszországban államilag támogatott, szervezett doppingolás folyik. A pozitív eseteket is gyakran állami segítséggel fedték el. A moszkvai doppinglaborról is kiderült, hogy szabálytalanul működött, több mintát is eltüntettek.

Az oroszokat több sportágból kitiltották, az atlétáik csak függetlenként indulhattak a világbajnokságon és az olimpián is. A WADA előírta, hogy fejlesszék a doppingellenes tevékenységüket, de több kritikus szerint nem történt előrelépés, továbbra is ment a tiltott teljesítményfokozás.

A 2014-es olimpia botránya idénre is áthúzódott, sok téli olimpikonjukról derült ki, hogy csaltak, így Phjongcshangban is csak függetlenként indulhattak orosz sportolók.

Az eltiltás feloldása után az oroszok újra tesztelhetik a saját sportolóikat, és újra adhatnak nekik kivételes orvosi engedélyeket gyógyszerek használatára. Az atlétáik újra saját zászlajuk alatt versenyezhetnek, míg Oroszország újra világversenyek rendezésére pályázhat.