Havas Henriket felfüggesztette az ATV

2017.12.11. 10:39 Módosítva: 2017.12.11. 10:57

Az ATV hivatalos vizsgálatot indított Havas Henrik zaklatási ügyei miatt, tájékoztatta a csatorna az Indexet. Amíg a vizsgálat le nem zárul, Havas nem szerepel az ATV képernyőjén. Az ügyben a vizsgálat végéig nem nyilatkoznak, ennek vége a tévé szerint december 31. előtt várható. Havas Henriket tájékoztatták a döntésről.

10-havashenrik-IMG 6663
Fotó: Szécsi István

Havas Henriket egy héttel ezelőtt Baukó Éva, a Való Világ egyik korábbi szereplője vádolta meg zaklatással a Facebookon – igaz, egy olyan ügyet vett elő ismét, amit 2011 óta emleget, de ez semmit nem változtat a lényegen: azzal vádolta az újságírót, hogy amikor az alkalmazásában állt, Havas szexuális szolgáltatásokat akart tőle ellenszolgáltatásért cserébe. A második ügy pénteken robbant: Molnár Anikó, a Való Világ és a Nagy Ő című műsorok egyik szereplője is szexuális zaklatással vádolta Havast. 

Molnár a valóságshow-k után a médiában szeretett volna elhelyezkedni, de ez pár Playboy-címlapban merült csak ki. Ezek után többféle műsorral is próbálkozott, de egyikből sem lett semmi. Havassal akkor került kapcsolatba, amikor egy közös könyvet írtak A sztár, a lúzer és aki az anyját kereste címmel, amiben Molnár sztorijait Havas jegyezte le. A zaklatásokra pont ekkor került sor, azaz a könyv írása alatt. Molnár és Havas kapcsolata a könyv kiadása óta eltelt időben alaposan megváltozott, Havas nem is olyan régen burkoltan learanyásózta az egykori valóságshow-szereplőt:

A második ügyről az Index eddig azért nem számolt be, mert

az újabb vallomás olyan helyen hangzott el, amiben felelős és értelmes ember nem bízhat. A Tényekben leadott interjú lehet igaz, de hiába vállalja bátran a zaklatott nő a nyilvánosságot, a propagandatévé és annak teljesen szürreálisra züllesztett hírműsora sajnos már évekkel ezelőtt elvesztette azt a státuszát, hogy komoly ügyekben hivatkozni lehessen rá. Évek óta rendszeresen manipulatív, politikailag megrendelt, sokszor hazug híreket nyomnak, már rég nem számít, hogy egy hír igaz és szakmailag alátámasztott legyen. Az egész ügy mocskos, és nemcsak attól, hogy ki vádol kit, vagy hogy mi történt valójában, hanem attól, ahogy a kormánymédia ezt kezeli.

Kibeszélheted ezt a cikket az Index Facebook-oldalán!