Morgan Freemant is utolérte a zaklatási botrány

GettyImages-908569324
2018.05.24. 23:45

"Folyton megjegyzéseket tett a külsőnkre. Megtanultuk, hogy ha látogatóba jön hozzánk, nem szabad olyan ruhákat viselnünk, amelyekben esetleg látszódhat a mellünk vagy a fenekünk" – mondja Morgan Freemanről egy megszólaló a CNN cikkében, amelyben rajta kívül több más ember is zaklatással vagy helytelen viselkedéssel vádolja a színészt.

A cikkből kiderül, hogy az idén 80 éves színész kéretlen érintéseivel és megjegyzéseivel gyakran hozott kellemetlen helyzetbe vele együtt dolgozó nőket. Nem csak négyszemközt, gyakran munka közben, a kamerák előtt, sokak szeme láttára. A CNN összesen 16 emberrel beszélt Freeman viselt dolgairól, akik közül nyolcan azt állították, hogy a színész helytelenül viselkedett velük, nyolcan pedig azt, hogy szemtanúi voltak annak, ahogy másokkal viselkedik kellemetlenül.

Egy fiatal produkciós asszisztens például azt állítja, hogy amikor a tavaly mozikba került Vén rókákon dolgozott, Freeman hónapokon át, napi szinten, zaklatta őt. A színész rendszeresen tett megjegyzéseket az alakjára vagy a ruházatára, taperolta a derekát, egy alkalommal pedig a szoknyáját emelgette, hogy megnézze, van-e rajta bugyi. A nő szerint a film másik főszereplője, az idén 84 éves Alan Arkin szólt rá, hogy fejezze be, amit csinál. Freeman erre állítólag kiakadt.

A CNN-nek megszólaló nők állításuk szerint azért nem jelentették ezeket az eseteket senkinek, mert féltették az állásaikat. Egyikük azt mondta, hogy amíg egy produkciós asszisztenst például bármikor kirúghatnak, egy olyan híres színészt, mint Freeman, aki a film arca, nem fognak lecserélni. A nyilatkozók arra is kitértek, hogy menet közben megtanultak együtt élni Freeman viselkedésével, a kellemetlen helyzeteknek például azzal mentek elébe, hogy másképp öltöztek fel, mint egyébként tették volna, ha tudták, hogy aznap találkozni fognak vele.

A megszólalók közt volt olyan, akinek várandósan tett megjegyzéseket, olyan, akit kérése ellenére masszírozott meg (ő egy gyakornok volt), illetve olyan is, akinek megállt az íróasztala fölött, és onnan bámulta a melleit. Amikor az egyikük már egyre kényelmetlenebbül kezdte magát érezni Freeman vizslató tekintetétől, egy kollégája azt mondta neki:

Ne izgulj, ez csak Morgan!

A nő ezután soha többé nem vett fel szoknyát a munkahelyén, a színész Revelations Entertainment nevű produkciós cégénél. Az iroda egyik korábbi (férfi) alkalmazottja szerint Freeman úgy viselkedett a munkahelyén, mint egy ijesztő nagybácsi.

A CNN több olyan emberrel is beszélt, akik azt mondták, semmi kivetnivalót nem találtak Freeman magatartásában sem a forgatásokon, sem a Revelations irodájában, sem máshol. Mindezek ellenére Freeman sajtósa nem akart reagálni a CNN megkeresésére, ám miután lejött a cikk, a színész közleményben reagált a vádakra, amelyben egyúttal elnézést is kért az érintettektől.

"Bárki, aki ismer engem vagy dolgozott velem, tudja, hogy nem vagyok olyan, aki szándékosan megsért vagy tudatosan kényelmetlen helyzetbe hoz másokat. Bocsánatot kérek mindenkitől, aki kényelmetlenül vagy tiszteletlenül, sértve érezte magát miattam. Ez soha nem állt szándékomban" – írta Freeman a vádakra reagáló közleményben.

Nyitókép:  Morgan Freeman és Lori McCreary 2018 januárjában, Los Angeles-ben (Kevin Winter/Getty Images Hungary/Turner)