Díjat nyert Cannes-ban Szilágyi Zsófia csodás filmje, az Egy nap

DSC 3483
2018.05.19. 16:18

Szilágyi Zsófia Egy nap című, egy háromgyerekes anyuka hétköznapi feladatait és küzdelmeit bemutató filmje kapta a legjobb elsőfilmnek járó elismerést a cannes-i filmfesztiválon a FIPRESCI-től, a filmkritikusok nemzetközi szövetségétől. "Ez a díj azt jelenti, hogy elismerték: tényleg fontos kérdés az, amiről a film szól" - mondta az Indexnek Szilágyi Zsófia.

Szilágyi Zsófia első nagyjátékfilmje, az Egy nap volt az egyetlen magyar film idén a világ legfontosabb filmfesztiválján, Cannes-ban. A Kritikusok Hete versenyprogramjában szereplő alkotást még a fesztivál elején vetítették, a filmet az Index is nagyon szerette, és az első külföldi kritikák is nagyon pozitívan írnak a filmről.

"Nagyon-nagyon örülök a díjnak. Mi tegnap óta tudunk róla, mert megkérdezték, vissza tudunk-e jönni a díjátadóra, de a film nemzetközi forgalmazója vette át a nevünkben a díjat. A filmkritikusok véleményét összegző táblázaton elég jó pontokat kaptunk a szekciónkban, de a Kritikusok Hete filmjei közül nem kaptunk díjat. Akkor elkezdtünk abban ráménykedni, hátha akkor valamilyen más díjat szánnak nekünk" - mondta az Indexnek Szilágyi Zsófia.

Iszonyú nagy dolog ez a díj, és azt jelzi, hogy megértették, mekkora tétje van annak, amiről a film szól, egy háromgyerekes anyuka életének eseményeiről. Az is kérdés volt, hogy lehet-e erről egyáltalán filmet készíteni, követni mindazt, ami egy nap alatt történik vele. A díj azt mutatja, talán sikerült megmutatni, hogy mindennek tényleg komoly tétje van."

A kritikusunk szerint hihetetlenül magával ragadó, érzékeny, hiteles és okosan felépített film egy háromgyerekes anyuka (Szamosi Zsófia) egy napját követi végig. A háttérben végig ott motoszkál egy megcsalás vagy meg nem csalás feszültsége, de az igazi drámát mégis az a rengeteg nagyon ismerős probléma jelenti, amelyekkel a nőnek a hétköznapok során muszáj megbirkóznia, betegeskedő gyerekkel, az óvodák, iskolák, különórák elérésével, a házimunkával, a pénzhiánnyal és persze közben a munkahelyi kérdésekkel.

Akkor is szívszorító számomra az anyák küzdelme, ha nem az én hétköznapi tapasztalatomról van szó. Összelopkodtam a történeteket – de igazán még lopnom sem kellett, mert nagyon szívesen meséltek. Meg voltak lepve, hogy ez egyáltalán érdekel valakit.

- mondta a rendező az Indexnek adott interjújában.

A FIPRESCI a a Rendezők Kéthete és a Kritikusok Hete nevű programokba meghívott legjobb első vagy második film kategóriájában díjazta a filmet.

A precíz kameramunka és a hatásos rendezés érzéssel, humorral és drámaisággal jeleníti meg egy teljesen hétköznapi szituáció hihetetlen feszültségét és intenzitását. Rendkívül magabiztos debütálás"

- írta indoklásában a szövetség.

Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap igazgatója az Indexnek azt mondta: "Ez a cannes-i díj jelentős nemzetközi elismerés az Egy nap alkotóinak, és egy mérföldkő a Filmalap által életre hívott Inkubátor Program történetében is. Szilágyi Zsófia filmje az első a Program keretében elkészültek közül, amely Cannes-ben mutatkozott be. Óriási öröm, hogy egy új magyar tehetség felfedezéséhez járulhattunk hozzá. Bízom abban, hogy a cannes-i siker sok pályakezdő alkotónak ad biztatást, hogy jelentkezzen első filmtervével az Inkubátor Programra."

Az Egy nap esélyes még a filmfesztivál Arany Kamera díjára is, amelyet szombaton este adnak át. Szilágyi Zsófia ugyanakkor az Indexnek azt mondta: nem hiszi, hogy megkapnák ezt a díjat, hiszen a díjazottnak illik megjelenni a díjátadón, őket viszont nem hívták vissza az eseményre. De, mint mondta, emiatt egyáltalán nem csalódott, így is hihetetlenül örül.

A FIPRESCI versenyprogramból a Burning című filmet díjazta, Lee Chang-Dong rendezését, amely Murakami Haruki egy novellája alapján készült, és amely a legmagasabb pontszámot kapta a fesztivál ideje alatt a kritikusoktól. Az Un Certain Regard szekcióból Lukas Dhont Girl című filmjét díjazták.

A Cannes-i Filmfesztivál történetében ez a kilencedik alkalom, hogy magyar film díjat kap a FIPRESCI-től. Korábban Jancsó Miklós Szegénylegények (1966), Gábor Pál Angi Vera (1979), Makk Károly Egymásra nézve (1982), Sándor Pál Szerencsés Dániel (1983), Szabó Ildikó Gyerekgyilkosságok (1993), Mundruczó Kornél Delta (2008), Kocsis Ágnes Pál Adrienn (2010) és Nemes-Jeles László Saul fia (2015) című filmjeit tüntették ki.

Ne maradjon le semmiről!