Gary Oldman fia szerint az apja nem verte az anyját

2018.03.07. 10:44

Az Oscar-gála után nem sokkal Donya Fiorento, Gary Oldman exfelesége elég keserű hangú nyilatkozatot adott a tmz.com-nak, megjegyezve, hogy két újabb erőszakos férfi kapott Oscart (a másik Kobe Bryant), és hát gratula, a #metoo árnyékában, meg minden. Fiorentino még 2001-ben vádolta meg Oldmant azzal, hogy fizikailag és érzelmileg bántalmazta a négyéves házasságuk során. Oldman tagadta a vádakat, szerinte azok egy különösen keserű gyermekelhelyezési perben hangoztak el.

Tegnap Oldman Gulliver nevű fia is megszólalt az ügyben, és az anyja konkrét vádjaira reagálva kijelentette, hogy apja soha nem ütötte meg az anyját se telefonnal, se sehogy.

Apám ártatlan, ehhez kétség nem férhet.

Azt is hozzátette, hogy a gyermekelhelyezési perben annak idején a gyerekeket Oldmannek ítélte a bíróság, és ez egy feleségverő, erőszakos férfi esetében nem így történne, sőt, ugye a bíróságok általában az anyának szoktak kedvezni.

Mivel apámmal élek, ez már elegendő bizonyíték kell, hogy legyen arra, hogy semmi olyasmi nem történt, amit anyám állít.

Gulliver apját példaképének nevezi és "hősének", anyját pedig egy szomorú, zavart nőnek.

Hazudik, ez mind hazugság, amit kitalált magának, és amiben egész életét töltötte. Már eddig is sok fájdalmat és kínt okozott apámnak és nekünk, gyerekeknek is.