Nemi erőszak-ügy: nem emelnek vádat a Backstreet Boys énekese ellen

2018.09.12. 13:30

Elévülés miatt nem emel vádat a Los Angeles-i ügyészség a Backstreet Boys amerikai fiúegyüttes énekese, Nick Carter ellen, akit korábban nemi erőszakkal vádoltak meg.

A 38 éves énekest még tavaly novemberben vádolta meg egy egykori tinédzser popsztár, Melissa Schuman azzal, hogy megerőszakolta 2003-ban, amikor a lány 18 éves volt. A most 34 éves Schuman hosszú blogbejegyzésben írt az esetről.

A Los Angeles-i államügyész hivatalának keddi közlése szerint megvizsgálták a nő állításait, ám mivel a kaliforniai törvények értelmében az ügy 2013-ban elévült, ezért nem született vádemelés. A hivatal nem közölt további részleteket az ügyről.

Schuman az Associated Press hírügynökségnek azt nyilatkozta, tisztában volt annak lehetőségével, hogy az ügyében talán nem születik vádemelés, ám „óriási vigaszt” jelentett számára a tudat, hogy az ügyészség megvizsgálja az esetet.

„A történetem nyilvánosságra hozatala volt a legjobb dolog, amelyet magamért tehettem” – mondta az énekes-dalszerző, hozzátéve, hogy reméli, másokat is sikerül arra inspirálnia, hogy megtegyék ugyanezt a lépést, amennyiben szükségét érzik.

Carter ügyvédje, Michael Holtz szerint ügyfele „boldog, hogy végre maga mögött tudhatja az ügyet” és emlékeztetett, hogy az énekes „az első perctől fogva tagadta” a vádakat.

A Backstreet Boys a világ egyik legsikeresebb fiúegyüttese volt az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején. Az együttesnek jelenleg Las Vegasban van állandó műsora.

Ne maradjon le semmiről!